Növényi Norbert Bunyós Pityuval bokszol a Hősök terén

303

Szombaton ünnepli századik születésnapját a Magyar Ökölvívók Szövetsége, ebből az alkalomból a Kovács István vezette szövetség a Hősök terére szervezett egy nagyszabású gálát, ahol nagy sztárok lépnek ringbe. Kokó maga is kesztyűt húz, egy holland rivális, Boris van der Vorst vár rá, aki nem mellékesen az egyik nagy profi szervezet, a WBO elnöke.

Rajtuk kívül összeméri erejét a nehézsúlyban Növényi Norbert Szikora Istvánnal, művésznevén Bunyós Pityuval. Növényi 1980-ban, Moszkvában nyert olimpiát birkózásban, de a küzdősportok számos változatát kipróbálta már, és a szorítóban is otthonosan mozog. Szikora 1992-ben volt olimpikon, pályafutásának különlegessége, hogy a súlycsoport két nagyagyújával, Mike Tysonnal és Lennox Lewisszal is megmérkőzött amatőr korukban.

Két korábbi világbajnok, Kótai Mihály és Erdei Zsolt egymás ellen mutathatja meg a tudását. Versenyző korukban Erdei volt egy súlycsoporttal feljebb, most, mint az esemény tájékoztatóján elhangzott, Kótai 92 kiló, míg Erdei 85 körül van. Utóbbi egykori klubtársa, a lengyel Dariusz Michalczewski is elfogadta a meghívást.

Nemcsak exsportolók lesznek a kötelek közt, hanem például Sváby András is, aki Ferenczi Györggyel csap össze. A program 11 órakor kezdődik, az M4 fél öttől közvetíti a meccseket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!