Meghalt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Hetvenéves korában meghalt Takács János világbajnok asztaliteniszező – közölte a Magyar Asztalitenisz Szövetség a Facebook-oldalán. A magyar szövetség saját halottjának tekinti Takács Jánost, akit a pingpongosok között csak Takiként ismertek.
Takács 1979-ben az észak-koreai Phenjanban érte el legnagyobb sikerét, amikor Jónyer István, Klampár Tibor, Gergely Gábor és Kreisz Tibor társaságában csapatban világbajnok lett.
A Nemzeti Sport szerint Takács a szegénységből küzdötte fel magát a világbajnoki dobogó tetejére. A 24.hu-nak adott interjújában nyíltan beszélt életéről, problémáiról. „Szex, pia, rock and roll! Ennek szellemében éltem. Őszintén: elittam, elkurváztam, amit megtakaríthattam volna” – mondta Takács a lapnak 2020-ban.
A Magyar Asztalitenisz Szövetség 2023-ban díjazta a sportág legjobbjait, és a szövetség elnöke felkérte Jónyer Istvánt, Klampár Tibort, Gergely Gábort és Kreisz Tibort, hogy asztalitenisz-nagykövetként működjenek közre a centenárium évében a sportág további népszerűsítésében. Takács János azonban kimaradt a kezdeményezésből. Kovacsics Imre, a szövetség elnöke akkor azt mondta, hogy sportolóként nagyra tartja Takit, de egy olyan embert nem tud nagykövetnek megtenni, aki önmagát is lecsúszottnak tartja.