Idén is Szabalenka a női bajnok a US Openen

Idén is Szabalenka a női bajnok a US Openen
Szabalenka reakciója a győzelme után – Fotó: Robert Deutsch-Imagn Images / Reuters

A címvédő Arina Szabalenka nyerte meg az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) női versenyét, miután a szombati döntőben két játszmában legyőzte az amerikai Amanda Anisimovát – írja az MTI. Szabalenka pályafutása 21. serlege mellé négymillió dollárt (1,4 milliárd forint) kap.

A szombatig háromszoros Grand Slam-győztes, világelső Szabalenka az idén három trófeával büszkélkedhetett, mivel Brisbane-ben, Miamiban és Madridban sem tudták legyőzni. A belarusz játékos egymást követő harmadik évben játszhatott döntőt a USTA Billie Jean King National Tennis Centerben, 2023-ban azonban kikapott Coco Gaufftól.

A minszki születésű, Floridában élő Szabalenka tavaly október óta vezeti a WTA-rangsort. A 24 éves Anisimova a négy között a US Open nagy visszatérőjének kikiáltott, négyszeres Grand Slam bajnok Oszaka Naomit verte meg csaknem háromórás csatában, és második Grand Slam-fináléjára készülhetett. Ami a jelenlegi női mezőny két legnagyobb ütőerejű játékosának egymás elleni mérlegét illeti, eddig kilencszer találkoztak, összességében Anisimova vezetett 6-3-ra. Legutóbb a wimbledoni elődöntőben csaptak össze, akkor a floridai teniszező nyert három szettben.

A mostani játékban a két teniszező közül különösen Anisimova kockáztatott sokat, aminek számos nyerőütés mellett rengeteg ki nem kényszerített hiba lett az eredménye, és az, hogy hiába vette el kétszer Szabalenka szerváját, a sajátját háromszor veszítette el és – 39 perc alatt – a szettet is elbukta.

A másodikban a belarusz játékos jól kezdett, gyorsan ellépett 3:1-re, majd amikor elveszítette adogatását, azonnal visszabrékelt. Ezek után úgy tűnt, Szabalenka könnyedén megnyeri a meccset, de 5:4-nél elbizonytalanodott, 30-30-nél lecsapást rontott és nem tudta kiszerválni a mérkőzést. A folytatásban Anisimova feljavult és végül rövidítés következett, melyben Arina Szabalenka kiemelkedően játszott és 1 óra 36 perc után lezárta a mérkőzést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!