Négy olyan nap volt az olimpiák történetében, amikor négy aranyérmet nyert Magyarország. 1948, 1952 és 1956 után a negyedik ilyen alkalom 2000. október elsején, vagyis huszonöt éve történt. A Magyar Olimpiai Bizottság ennek alkalmából egy kötetlen vacsorán köszöntötte az érmeseket, akik a társaik előtt, illetve a társaikkal együtt elevenítették fel a sikereiket. A magyar olimpiai küldöttség akkor nyolc aranyéremmel, hat ezüsttel, és három bronzzal zárt, a tizenharmadik lett a nemzetek rangsorában. Különlegesség még a négy arany mellett, hogy ez volt az egyetlen nap az olimpiák történetében, amikor férfi és női csapat is döntőben volt érdekelt.
Gyulay Zsolt MOB-elnök az előző három eseményen egyaránt ott volt, aranyakat, érmeket nyert, ez volt az első, amikor a sorsát keresgélve tévén nézte a versenyeket. „Meg kellett nyomnom az élsport után a reset gombot, én magam ekkoriban mentem át azon, amin ti később.”
Hatan már nincsenek köztünk, a sportlövő Igaly Diána, a kézilabdázó Kulcsár Anita, a vízilabdázó Benedek Tibor, Csollány Szilveszter tornász, Kolonics György kenus és Veréb Krisztián kajakos. „Rájuk is kötelességünk emlékezni, őrizni az örökségüket.”
A korábbi MOB-elnök, Schmitt Pál nyitógondolata az volt, hogy sokaknak ő adhatta át az érmet, a kézilabdások döntőjének a végére ért oda – előtte ugyanis a győztes vízilabda csapatot köszöntötte. Először azt hitte, örömükben sírnak a lányok, csak később szembesült azzal, sajnos nem az örömkönnyek törtek elő belőlük. A hatgólos magyar vezetés (23-17) ellenére végül a dánok győztek 31-27-re. A magyar kézilabdának ez az érem a legnagyobb sikere azóta is, és előtte sem játszott egyik csapat sem olimpián finálét.
„Mivel sokáig csak három aranyunk volt, azt hittük, hogy hazakullogunk a kertek alatt, az utolsó napokban viszont nagyot ugrottunk előre, és tiszteletet parancsoló eredménnyel zártunk. Végig biztonságban érezhettem magam, mert két nagyszerű testőröm volt, a 96-ban győztes ökölvívó, Kovács Kokó és Darnyi Tamás. Ők akkor így jöhettek az olimpiára” – mosolygott Schmitt.
Az első aranyat a párbajtőröző Nagy Tímea nyerte – épp mentora, Móna István születésnapján –, a boldogságát nem tudta fokozni, nem tudott együtt örülni a társaival, mert a csapatnak nem jutott érem. „Én már akkor anyuka voltam, és hát az is eszemben volt a sikerem után, hogy Csenge vajon megkapta-e a D vitamint a férjemtől.”
Kovács Ági 19 éves volt győzelme idején, és utalt arra, hogy az övé nem meglepetés, hanem nagyon is (el)várt arany volt, hiszen világbajnokként érkezett Ausztráliába. Addig megszokott látvány volt neki, hogy az anyja ott áll a lelátón a magyar zászlóval, de amikor Sydney-ben felnézett, zászlóerdőt tapasztalt. Kovács az utolsó ötvenen volt a legjobb, ezúttal is így történt, az utolsó métereken vette át a vezetést 200 mellen.
„Esélyes voltam, ennek minden szépségével és nyomásával együtt. Igen, voltak álmatlan éjszakáim, de az eredményt, és a tinimosolyomat itt látjátok mögöttem.”
A súlyemelő Márkus Erzsébetnek Kovács öröme is erőt adott, amikor látta az olimpiai faluban. Ezüstéremmel zárta le pályafutását. Bárdosi Sándor birkózó súlycsoportváltás után vett részt az olimpián, nagyon kíváncsi volt, milyen erősek lesznek a 85 kilós riválisai. A vb-címvédő Lidberg ellen azt érezte, hogy nem tudja megállítani senki, még a döntőben sem a törökök favoritja. Yerlikaya azonban végül legyőzte. Bárdosi rögtön a döntő után azt mondta, hogy jobb harmadiknak lenni, mert az ezüst fájdalmas. Tudta, hogy az életét végigkíséri majd a második hely. Azt bánja egy kicsit, hogy azt a dobást, amit végrehajtott Yerlikayán, miért nem nevezték el róla, mert azóta sem látott olyat senkitől. Az öttusázó Balogh Gábor inspirációt merített az ezüstből, bár az aranyért ment, és jól is állt a verseny egy szakaszában.
„Óriási csalódás volt az ezüst a négyessel, végigbőgtem az éjszakát utána.
Világbajnokok voltunk előtte, de ha nem vagyunk azok, akkor is az aranyért megyünk. Hívott anyukám itthonról, hogy milyen gyönyörű az ezüst, büszke rám, én nem így láttam, de valahogy megnyugodtam” – mondta Kovács Katalin. Csatlakozott hozzá Szabó Szilvia, neki is összeugrik a gyomra, ha erre gondol. Amikor visszavonult, és amikor már elkezdte a civil életét, akkor tudta igazán értékelni, hogy mit ért el sportoló korában, mert a drukkerek szemében egy ezüstnek is nagy értéke volt, ők viszont sportolóként sok esetben csak az aranyat látták maguk előtt. Kovács és Szabó párosban is nyert egy ezüstöt, annak már felhőtlenül tudtak örülni. Kovács még három olimpián versenyzett, és valamennyiről arannyal a nyakában tért haza.
A férfi kajaknégyesnek kedvezett, hogy szeptember végén rendezték az olimpiát, mert addigra csiszolódtak össze az egók. Storcz Botond híres mondása volt, hogy „második lehetsz a barátoddal is”. Nem aggódott a verseny alatt, mert a világ legjobb vezérevezőse, Kammerer Zoltán ült előtte, a világ legjobb egyéni kajakosa, Vereckei Ákos mögötte, az utolsó beülőben pedig a világ legjobb csapatembere, vagyis Horváth Gábor.
Kammerer az apja születésnapján nyert a négyessel, boldogan feküdt le aludni, álmában előjött a verseny, de álmában elveszítették a németek elleni csatát. Akkor úgy döntött, beteszi az érmét a párnája alá. Másnap párosban is győztek, amikor négyórás késéssel indult el a verseny a helyenként orkánerejű szél miatt. A versenyt azonban meg kellett rendezni, mert ez volt az olimpia zárónapja, nem lehetett halasztani, és várni, hogy csillapodik a szél. Kammerer tréfásan megjegyezte, olyan időt eveztek a szél miatt, ami gyengébb volt Kőbán Rita egyesben elért eredményénél, de az örömüket mindez nem árnyalta.
„Nem elég, hogy vesztettünk, mivel az év egyik legjobb sportfotója az lett, amikor sírok Sydney-ben, heteken át magamat láttam a Nemzeti Múzeum falán”
– ezek már Farkas Andreának, a női kézilabda-válogatott kapusának a szavai voltak. Mivel őt sorsolták ki doppingvizsgálatra, még a társaival sem lehetett együtt.
Pádár Ildikó arról beszélt, akárhányszor felismerik, szóba kerül a döntő, de ő azt szokta válaszolni, az utat nézzék, hogyan jutottak be. Mert a negyeddöntőben, amikor az osztrákok másfél perccel a vége előtt még hárommal vezettek ellenük, akkor kevesen tettek volna arra, hogy döntőt játszanak. A csapat – mind ez idáig a sportág legnagyobb sikerét elérve – 2000. decemberében Európa-bajnok lett Romániában.
A férfi vízilabda-válogatott a csoportban két vereséget gyűjtött be, az egyenes kieséses szakaszban viszont menetelt, a döntőben pedig lemosta az oroszokat. „Benedek Tibi hintett négyet, Vári Attila csavart egy gólt a félpályáról, mindenki más pedig azt tette, amit Dénes mondott neki” – vont mérleget Kósz Zoltán. Kemény Dénes azt mondta, hogy egy-egy nagy győzelem után csak a vacsoráig lehet ünnepelni, utána jön a következő feladat. Arannyal a zsebében megengedőbb volt, a karácsonyi vacsoráig is lehetett ünnepelni.
