Verstappen a McLarenek elé ugrott az élre az Amerikai Nagydíj sprintjének időmérőjén

Pénteken több versenyzőnek is problémákkal indult a versenyhétvége az Amerikai Nagydíjon. Az FIA által kihirdetett hőségriadóban sprintfutamra is készülniük kellett, így Austinban egyetlen szabadedzésre maradt idő. Aki ezen nagyot hibázott vagy műszaki gondba futott bele, az eleve kevés beállítástesztelési lehetőségből csinálhatott még kevesebbet, a szerelőknek pedig csak pár órájuk maradt, hogy a sprint időmérőjére rendbe tegyék az autót.

Így járt Charles Leclerc, aki olajszagra panaszkodott és vissza is hajtott a boxba. A Williams 2000-es évek elejét idéző kék-fehér borítását Carlos Sainznál kellett szétkapni a váltója miatt. Az egyedi festés Esteban Oconnak sem hozott szerencsét: az USA-zászlós külsejű Haas kiszaladt a hazai pályáról, de legalább az autó nem tört össze. A csapat – a mezőnyből gyakorlatilag egyedüliként – számos új elemet hozott Austinba, ám ezek függetlennek tűnnek a fékektől, amelyekre a francia versenyző panaszkodott.

A fejlesztések nem segítettek a Haasnak a sprint időmérőjén, a csapat két autója az első öt között esett ki. Oliver Bearman részben épp arra panaszkodott az időmérő utáni interjújában, hogy sok dolog változott az autón. Így járt az Alpine-nal Franco Colapinto, a Sauberrel Gabriel Bortoleto, és a Red Bull szezon végi magára találása ellenére Cunoda Júki is.

Úgy tűnt, a hibáért nem a küszködő japán versenyző teljesítménye felelt: a csapat nem számolhatott jól a rövid sprint időmérővel, és későn engedhette ki az SQ1 leintése előtti tusakodásba. A verseny után alig burkoltan utalgatott erre, szerinte a kiengedésnél a közelében sem voltak annak, hogy még beleférjenek az időbe, ráadásul a boxutca kijárata utáni pár kanyarban Liam Lawsonnal kakaskodtak a jobb helyért. „Nem is vártam többet tőle” – nyilatkozta a pilótáról, akinek a helyét az idei szezon harmadik futamán vette át a Red Bullnál. Bortoleto még Cunodánál is rosszabbul járt, mért kör nélkül esett ki. (A 107 százalékos szabály miatt külön engedélyt kellett kérnie, hogy egyáltalán elindulhasson, ezt a szabadedzéses körei miatt megkapta.)

A brazil pilóta példáját követte az SQ2-ben Lawson, pályaelhagyás miatt az egyetlen teljes körét is törölték. Hibázott és 14. helyen kiesett Lance Stroll, valamint a 11. helyen Kimi Antonelli. A Mercedes volt az egyedüli a Haas mellett, amely fejlesztett az autóján a versenyre, bár az amerikai csapatnál sokkal szerényebb, egyetlen elemű listával érkezett Texasba. Az olasz pilótán nem segített, hogy a meleg ellen kapott hűtőmellénye elromlott és fűtött. A 12-13. helyre sorrendben Isack Hadjar Racing Bullsa és Pierre Gasly Alpine-ja fért be.

Az első két szakaszt mindkétszer Lando Norris nyerte. A McLaren pilótájának csapattársa, a világbajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastri 3. lett. Kettejük közé az erősödő formában lévő Max Verstappen Red Bullja fért be az SQ1 és az SQ2 végére. A négyszeres bajnok már-már szokás szerint a végére hozott össze egy igazán jó kört, ezzel Norris és az ismét harmadik Piastri elé ugrott. Így az első három fordított sorrendben kezdheti majd a sprintet, mint ahogyan a pontversenyben állnak.

A nagy meglepetést a dobogóról épp lemaradó Nico Hülkenberg hozta, bár már a szabadedzést is a második legjobb idővel zárta, és a többi kvalifikációs szakasz alapján sem egyszeri véletlen volt a köre. A Sauber valaha volt legjobb sprint időmérős eredményét szerezte meg. George Russell kezdheti a sprintet az 5. helyről, aki nem sokkal korábban hosszabbított szerződést a Mercedesszel.

A 6. Fernando Alonso a Williamseket és a – végig küszködőnek tűnő – Ferrarikat is megelőzte a csapatversenyben jócskán mögöttük kullogó Aston Martinnal. A 7. Carlos Sainz mellett Lewis Hamilton, a 9. Alex Albonnal egy sorban Charles Leclerc rakta ki a kék-fehér és piros mintát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!