Oscar Piastri nyerte a Katari Nagydíj sprintidőmérőjét

Oscar Piastri, a McLaren versenyzője nyerte a Forma–1-es Katari Nagydíj sprintidőmérőjét, így szombaton ő startolhat az első helyről a sprintfutamon.

Piastri csapattársa, a világbajnoki pontversenyt vezető Lando Norris a harmadik helyet szerezte meg, míg közéjük George Russell (Mercedes) ékelődött be. A két Red Bull-pilóta, Cunoda Juki és Max Verstappen az ötödik, illetve a hatodik helyet szerezték meg, míg negyediknek Fernando Alonso (Aston Martin) sorolt be.

A sprintkvalifikáció negatív szenzációját a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton okozta, aki csak 18. lett a Ferrarival. Idén hat sprintfutamos hétvégét rendeznek a világbajnoki sorozatban, ezek közül ez az utolsó. A 19 körös futam első nyolc helyezettje szerez vb-pontokat, az első nyolcat, a második hetet, a harmadik hatot, a negyedik ötöt, az ötödik négyet, a hatodik hármat, a hetedik kettőt, a nyolcadik pedig egyet.

A McLaren fölénye a szabadedzésen is megnyilvánult, ott is Piastri volt a leggyorsabb, míg a második Norris lett 58 ezredmásodperccel lassabb körrel.

A Katari Nagydíj a versenysorozat utolsó előtti állomása, és már itt eldőlhet a pontverseny, és Norris lehet a Forma–1 új világbajnoka. Ehhez azonban több feltételnek is teljesülnie kell, amelyekről itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!