Szoboszlaival és Kerkezzel a kezdőben nyert újra a Liverpool

Három egymást követő vereség után nyert újból a Liverpool, a Premier League 13. fordulójában, vasárnap délután 2-0-ra győzték le idegenben a West Ham Unitedet.

Az első gólt a 125 millió fontért igazolt svéd csatár, Alexander Isak szerezte a 60. percben, majd a hosszabbításban a holland Cody Gakpo is betalált. A Liverpool mindkét magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is kezdő volt a mérkőzésen. A győzelemnek köszönhetően a címvédő Liverpool 21 ponttal a 8. helyen áll az angol bajnokságban, 8 pont a hátrányuk az első Arsenallal szemben.

Az elmúlt időszakban mélyrepülésben lévő Liverpool három meccse volt nyeretlen: a bajnokságban 3-0-ra kaptak ki a Manchester Citytől, majd a Nottingham Foresttől is, a Bajnokok Ligájában pedig 4-1-es vereségbe szaladtak bele a PSV Eindhoven ellen.

A vasárnap délutáni, West Ham elleni találkozón az első félidőben még nem tudott betalálni a Liverpool, a második félidő első negyedórájának végén Isak megszerezte első bajnoki gólját a szezonban. A West Ham Lucas Paqueta kiállítása után a 85. perctől emberelőnyben játszott. A 92. percben Gakpo végleg eldöntötte a három pont sorsát. Szoboszlai végig a pályán volt, míg Kerkezt a 85. percben cserélte le Arne Slot vezetőedző. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!