
Sallai Rolanddal a kezdőcsapatban a Galatasaray 5–2-re legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc első mérkőzésén kedd este. A magyar futballista végigjátszotta a mérkőzést – írta az MTI.
Sallai ezúttal is jobbhátvédként játszott. A meccs első gólját csapattársa, a brazil Gabriel Sara szerezte meg a 15. percben. A hazai pályán játszó török bajnok csupán egy percig örülhetett az előnynek, ugyanis a Juventus holland középpályása, Teun Koopmeiners a középkezdés után rögtön egyenlített is. Sőt, Koopmeiners a 32. percben újra betalált, így 2-1-re fordított a Juve.
A második félidő elején, a 49. percben a Galatasaray holland futballistája, Noa Lang egyenlített. Ez volt a Galatasaray történetének 250. gólja a BEK-ben, illetve a Bajnokok Ligájában. A 60. percben a Galatasaray kolumbiai védője, Dávinson Sánchez talált be, amivel a törökök visszavették a vezetést. Nem sokkal később emberelőnybe is kerültek, mert a Juventus kolumbiai légiósát, Juan Cabalt második sárga lappal kiállította a játékvezető.
A törökök gyorsan kihasználták az emberelőnyt, Lang a 75. percben újra betalált, 4-2-re módosítva az állást. Az ötödik gólt a mindössze három perce pályán lévő francia védő, Sacha Boey szerezte. A Galatasaray így háromgólos előnyből várhatja a visszavágót, amit jövő hét szerdán rendeznek Torinóban.
A Real Madrid idegenben 1-0-ra nyert a Benfica ellen a BL-rájátszás első fordulójában. A győztes gólt Vinícius Júnior szerezte a második félidő elején, ami egy kisebb botrány is kitört a meccsen. A brazil támadó szerint a Benfica argentin játékosa, Gianluca Prestianni rasszista módon inzultálta őt azzal, hogy az orrára húzta a mezét, és úgy mondott neki valamit. Vinícius ezután tiltakozásként leült a kispadra, és percekig nem volt hajlandó visszatérni a pályára. A feszült hangulatú meccs végén a hazaiak edzőjét, José Mourinhót kiállította a játékvezető.
A két csapat január 28-án is összecsapott a Bajnokok Ligájában, akkor az alapszakasz utolsó fordulójában a Benfica 4-2-re nyert, amivel épphogy bejutottak a kieséses szakaszba. A továbbjutást érő gólt az ukrán kapus, Anatolij Trubin állította be a 98. percben szerzett fejesgóllal. A kieséses párharc visszavágóját jövő hét szerdán rendezik Madridban.
Az AS Monaco és a BL-címvédő Paris Saint-Germain kedd esti összecsapását a PSG nyerte 3-2-re. A hazai pályán játszó Monaco már az 1. perc után vezetett az amerikai Folarin Balogun góljával, majd Balogun a 18. percben újra betalált. A 22. percben, 2-0-s hátránynál a PSG portugál középpályása, Vitinha büntetőt hibázott, de a párizsi csapatnak ez is belefért a meccsben. A PSG Désiré Doué és Achraf Hakimi góljaival még a szünet előtt egyenlített.
A második félidő elején kiállították a Monaco orosz játékosát, Alekszandr Golovint, ami után csak idő kérdése volt, hogy a PSG fölénye mikor érik góllá. Erre a 67. percig kellett várni, amikor is Doué megszerezte a második gólját, amivel a Paris Saint-Germain megnyerte az első meccset. A visszavágót szerdán a párizsi Parc des Princes-ben rendezik.
Dortmundban 15 perccel később kezdődött az Atalanta elleni mérkőzés, mert a házigazda Borussia Dortmund csapatbusza késve érkezett a stadionhoz. Ez a közjáték a vendég Atalantát zavarta meg jobban, a guineai Serhou Guirassy találatával a német csapat már a 3. percben vezetést szerzett. A 2-0-s végeredmény a szünet előtt Maximilian Beier góljával alakult ki. A visszavágót jövő szerdán rendezik Bergamóban.