Operával, balettal és ókori gladiátorarénával búcsúztak a téli olimpiától
Tizenhét napnyi versenyzés után a milánó-cortinai téli olimpia záróünnepségét egy a versenyek által nem is érintett helyszínen, a Verona Arénában tartották meg. A vörös mészkőből, kétezer éve épített amfiteátrum öregebb, mint a Colosseum, és körülbelül 12 ezer nézőt tud befogadni. Az egykor gladiátorok élet-halál harcát meghatározó aréna nem először adott otthont sportversenyek utolsó felvonásának, volt már ott az olasz kerékpáros körverseny, a Giro d'Italia célja, de lépett fel már benne Tina Turner is, és gyakran szabad téri operák színhelye is, nem véletlen, hogy ez a zenei műfaj is hangsúlyos volt a ceremónián.
Az ünnepség fő motívuma a szépség előtti tisztelgés volt, ami az alkotók szerint az olimpián a szépség számos formában megjelent, a művészetekben, a természetben, az emberi kapcsolatokban, a versenyekben, és ezt jelenítik meg egy kreatív narratívában.
Az élő műsor kezdetén a színpadból kiemelkedett egy óriási csillár, amelynek tetején egy ismert operahős, Rigoletto ült, majd a Traviata Pezsgőáriája csendült fel, miközben más olasz operák szereplői is feltűntek, Aida, Figaro, a Pillangókisasszonyból Cso-cso-szán. Ezek a figurák aztán a sportolókat képviselő zászlóvivőket invitálták be az arénába, hogy legyenek tanúi a műsoruknak. A magyar nézőknek eszükbe juthatott a KFT Bál az Operában című száma is, ami szintén bővelkedik az operaszereplőkben.
A színpadra ezután az olasz zászlót hozták be az olimpiai játékok fő helyszíneinek képviselői: Milánó, Livigno, Bormio, Antholz-Anterselva, Verona, Predazzo, Cortina d'Ampezzo és Tesero jelent meg. Őket az olasz olimpikonok követték, sokan érmeikkel a nyakukban, és nekik valamint az olimpia tiszteletére eljátszották az olasz himnuszt.
Később megérkezett az olimpiai láng is, amelyet egy velencei üvegműves csepp alakú edényébe zártak. A lángot az 1994-es lillehammeri olimpián győztes olasz sífutó váltó tagjai hozták be. Őket a mostani téli olimpia zászlóvivői követték ismert olasz filmslágerekre bevonulva.
A magyar csapatot Somodi Maja és Nógrádi Bence, két rövidpályás gyorskorcsolyázó képviselte. A Magyar Olimpiai Bizottság korábban az olimpiai negyedik Pavlova Mária, Sviatchenko Alexei műkorcsolyázó párost jelölte meg zászlóvivőnek, de végül nem ők vonultak fel. A MOB szerint technikai hiba történt, és azért kellett cserélniük. „Technikai probléma következtében a nyitóünnepség zászlóvivőinek életrajza került fel a záróünnepség elektronikus felületére, ahonnan kiküldésre került a közvetítő társaságoknak és a sajtónak. A bevitt adatokon utólag már nem lehetett változtatni” – közölték a Nemzeti Sporttal.
A zászlóvivők után a sportolók áramlottak be az arénába, a hagyomány szerint egymással elkeveredve, nem országok szerint.
A felvonulás után fehér csuklyás manók lepték el a színpadot egy kis technós döngetésre, majd az egyikük vad trambulinozásba kezdett. Végül újcirkuszos akrobaták jelentek meg, akik a magasba emelkedtek. A koreográfia is magát a felemelkedést szimbolizálta, a sportoló legsebezhetőbb pillanatát, a belső emelkedést, ami akkor következik be, amikor a test már mindent beleadott, de ennek ellenére még mindig megtalálja az erőt a továbbhaladáshoz.
A téli olimpia hagyománya, hogy az 50 kilométeres sífutás eredményhirdetését a záróünnepségen tartják meg. Most a nőknél a svéd Ebba Andersonnak játszották el a himnuszt, a dobogó második fokára a norvég Heidi Wenget, a harmadikra a svájci Nadja Kälint szólították ki. A férfiaknál nem is alakulhatott volna jobban a koreográfia, mert minden idők legnagyobb téli olimpikonja, a norvég Johannes Høsflot Klæbo is Veronában vehette át tizenegyedik aranyérmét, aki idén hat számából mind a hatot megnyerte.
A szervezők az olimpia sikeres megrendezéséhez hozzájáruló több ezer önkéntesnek is köszönetet mondtak egy imázsfilmben, majd közülük pár tucatnyian, a színpadon mutattak be egy koreográfiát az Eiffel65 Blue című számára, amit ott kevert nekik az egyik DJ. Az önkéntesek között szerepelt az a 88 éves Mario Gargiulo, aki már az 1956-os Cortina d'Ampezzó-i olimpián is dolgozott.
Az europop után visszatértünk az operához, a Pillangókisasszonyból hangzott el egy részlet, majd a víz körforgását bemutató balettkoreográfia következett, aminek a természet tisztelete volt az üzenete. Természetesen velencei gondolák is beúsztak a képbe.
A gálaprogram végeztével a protokolláris rész volt soron, a következő rendező, a Francia Alpok 2030 nevet viselő olimpia képviselő vették át az olimpiai zászlót, majd eljátszották nekik a francia himnuszt. Az operaénekes és a zenészek köré francia sportolók gyűltek, hátukon egy világító panellel, amellyel egy új kezdetet, egy új hajnalt szimbolizáltak, ami a 2030-as olimpia egyik eszmei alapját jelenti.
A 2026-os olimpia szervezőbizottságának elnöke, Giovanni Malagò köszönetet mondott a rendezőknek, a fáradhatatlan önkénteseknek, és szerinte sikerült különböző kultúrákat és régiókat összehozniuk, és sok fiatalt inspirálhatnak. Őt a NOB elnöke, Kirsty Coventry követte, aki szintén mindenkinek hálálkodott, az olasz állami vezetőknek és szurkolóknak, valamint az olimpikonoknak, akik megmutatták, hogy mi az olimpiai szellem. Coventry aztán hivatalosan is lezárta ezt az olimpiát.
A záróbeszédek után a műsor még nem ért véget, ismét előkerültek az operahősök, majd sötétbe borult a veronai aréna és kialudt a játékok kezdete óta Milánóban égő olimpiai láng. Rigoletto aztán elintézte, hogy legyen fény, és a Major Lazer Lean Onja következett, amire az olimpikonok is felpörögtek. Utolsó produkcióként az egyik legnépszerűbb olasz előadó, Achille Lauro egy érzelmes dallal zárta az ünnepséget.
