Első magyarként igazolt F1-csapat akadémiájához a 13 éves gokartos

Első magyarként igazolt F1-csapat akadémiájához a 13 éves gokartos
Fotó: EGM Group

Első magyarként igazolt F1-csapat akadémiájához a 13 éves Nagy Roland gokartversenyző, akit ezen túl az Aston Martin a versenyzőakadémiája segíti majd személyre szabott versenytechnikai tanácsadással, szimulátoros munkával, fizikai edzéssel és más tréningekkel – írja az MTI.

„Igyekszem élni ezzel a lehetőséggel és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni ebből az együttműködésből” – fogalmazott a szlovákiai Galántáról származó Nagy Roland. Az Aston Martin akadémiájának sportigazgatója azt mondta, stratégiájuk célja, hogy utánpótláskorú tehetségek bevonása, és a 13 éves magyar versenyző kiváló példája az olyan fiataloknak, akiket szívesen látnak a programban.

Az akadémia célkitűzése, hogy együttműködésben a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso gokartcsapatával, a DPK Racinggel, a spanyol versenyző nemzetközi kapcsolataira és gokartos szakértelmére építve a karrierjük legkorábbi szakaszától támogassa a feltörekvő versenyzőket. Nagy Roland az év elején szerződött a DPK Racinghez, majd Alonso menedzsmentje, az A14 karolta fel és segíti pályafutását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!