Óriási, váratlanul végződő harcot vívtak egymással a Mercedesek a Kanadai Nagydíjon

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Hiába érett a meglepetés az időmérőn, a végére a Mercedesek hozták az első sort, a McLarenek a másodikat. Utóbbiak azon merészek között voltak, akik a helyenként még nedves pályán esőre bazírozva köztes gumival gurultak ki a futamra. Az élmezőnyből csak ők tettek így, de Oscar Piastri már a felvezető körén panaszkodott.

A rajtprocedúránál elsőre nem akartak kialudni a lámpák, így némi káosz után indulhatott mindenki új felvezető körre, aztán még egyre – kivéve Arvid Lindbladot. Hiába szerezte meg a négy topcsapat utáni legjobb rajthelyet, a Racing Bullsa beragadt, leállt, és ezzel véget is ért a futama. (A közvetítésből nem látszott, de egy utólag feltöltött összefoglaló alapján Lindblad még azelőtt integetett az autója leállása miatt, hogy mind az öt lámpa égett volna, feltehetőleg épp ezért döntöttek új rajt mellett.)

A rajtnál Lando Norris az élre ugrott, de hiába: eső híján Piastri az első kör végén behajtott a boxba, és a másodikban a címvédőt is behívták. Norris csak a 14. helyre ért vissza, ráadásul a friss gumikkal a fűre is kinézett. Lendületesen elkezdte felhozni magát, hogy aztán a 15. körben ismét a boxba hívják. Piastrinak még rosszabbul sikerült a felzárkózás, kiütötte Alex Albon Williamsét, amiért egy új első szárny mellé egy tíz másodperces büntetést is kapott.

Az első helyről induló George Russellt a csapattársa, Kimi Antonelli is lelépte. A brit pilóta az 5. kör végén előzte vissza a másik Mercedest, Antonelli kis híján egyből meg is torpedózta hátulról. Hamarosan mögöttük is jött egy helycsere: a 9. kör elején Max Verstappen lepte meg Lewis Hamiltont, aki a Ferrarija erőszegénységére panaszkodott rádión.

A 10., majd a 12.-13. körben megint egymásnak esett a két Mercedes. Rövid időre Antonelli át is vette a vezetést, miután Russell elfékezte magát a hajtűkanyarban. A 17.-18. körben aztán megint szinte ugyanezt adták elő, de Russell mindkétszer visszajojózta magát. A 22. körre, a harmadik hajtűkanyaros elfékezésre már Antonelli is levonta a tanulságot: nem előzte meg egyből a csapattársát, a kivárással pedig annyi energiát tartalékolt, hogy Russell ne tudjon egyből visszavágni.

A 24. körben már Antonelli füstöltette meg a gumijait ugyanott, hogy aztán az utolsó lassítónál kétszer is összeérjenek. A kakaskodásból hiába jött ki Antonelli jobban, a csapat utasította, hogy adja vissza az első helyet, amit rádión méltatlankodva, de megtett. (Az Antonelli pályalevágásával végződő manővert a versenybírók is vizsgálni kezdték.)

A harcnak a 30. körben vetett véget Russell Mercedese, amely megadta magát. A brit pilóta dühösen fogadta, hogy még jobban lemarad az összetettben vezető csapattársa mögött ahelyett, hogy pontokat hozott volna rajta.

A pálya szélén leállt Mercedes miatt virtuális biztonsági autós szakasz jött. Közben a mezőny nagy része berohant a boxba friss gumikért, aminek a Charles Leclerc elé ugró Isack Hadjar lett az egyik nagy nyertese. A francia pilóta hiába védekezett olyan keményen, hogy az egy tíz másodperces büntetést ért, még a letöltése előtt, a 39. körben Leclerc visszavette a pályán a negyedik helyet. Egy körrel később Norris mögött elszállt a Mercedes-motor, majd a 42. körben Sergio Pérez Cadillacjének felfüggesztése esett szét, ami újabb virtuális biztonsági autós szakaszt hozott.

A VSC táblát harmadszor is kitették az 53. körben, ami a harmadikként amúgy is jó tempót futó Hamiltonnak segített, hogy felzárkózzon Verstappen mögé. A 62. körben simán el is vette a második helyet, és a holland később hiába loholt a nyomában, már nem tudta visszaelőzni – így is először állhatott a dobogóra a szezonban.

Hamilton is az idei legjobb futameredményét szerezte meg, lelkesen nyilatkozott a végén arról, hogy „nagyon jó újra itt lenni elöl”. Antonelli a plusz 25 pontjával összetettben már 43 pontos előnnyel vezet Russell előtt, bár hangsúlyozta, hogy nem így akart nyerni.

Leclerc maradt a 4., Hadjar pedig annak ellenére 5., hogy egy stop-and-go büntetést is begyűjtött a 10 másodperces mellé. A 6. helyet szép csendben Franco Colapinto húzta be, csapattársa, Pierre Gasly a 8. lett. Az Alpine-ok közé Liam Lawson (Racing Bulls) fért be. Carlos Sainz (Williams) és Oliver Bearman (Haas) szerezte meg az utolsó pontszerző helyeket, a 11. Piastrival mindkét McLaren nullázott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!