1986-ban, 40 éve szerepeltünk utoljára futball-világbajnokságon. Május végén cikksorozatban néztük végig, a nemzetközi sajtó hogyan látta a magyar esélyeket akkor, amikor a magyar közvélemény és futballszakma tulajdonképpen vb-győzelmet várt, de minimum elvárásnak tekintette a továbbjutást.
Azt természetesen tudjuk, hogy a világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. De mi volt az akkori magyar és nemzetközi sajtóvisszhang? Az eddigi utolsó vb-meccsünkkel, a franciák elleni vereséggel zárjuk múltidéző sorozatunkat.
Magyarország–Franciaország 0-3
június 9. hétfő, magyar idő szerint 20.00
Kanada ellen hozta a kötelezőt a válogatott. A remény megmaradt, a csapat 2 ponttal és 2-6-os gólkülönbséggel a harmadik helyen állt a csoportban. Három nap múlva, ismét hétfőn, mint a szovjetek ellen, sorsdöntő meccs következett. Az Európa-bajnok franciák ellen, akik nem titkoltan a világbajnoki trófeáért érkeztek Mexikóba.
Hol az az egy pont?
Kiss László, a francia Montpellierben játszó exválogatott úgy vélte, egy apró gól kellene, a mérkőzés elején, ami megzavarná a franciákat. Détári is bizakodó volt: „Okos, lelkes játékkal egy pontra jók vagyunk. Sőt, talán még a győzelemre is.” Kovács Kálmán becsületbeli kérdésről beszélt, Dajka László pedig arról, hogy a kanadaiak elleni győzelem feldobta a társaságot. „Ez az utolsó lehetőségünk. Pontot kell szereznünk” – fűzte hozzá. „Hol az az egy pont?” – tette fel a kérdést a Népszabadságban Hegyi Iván. „Könnyen megtörténhet, hogy hétfőn búcsút kell vennünk a világbajnokságtól, s erre nem árt valamennyi szurkolónak felkészülnie” – zárta beharangozóját.
Mezey György az utolsó pillanatig töprengett, hogyan állítsa össze a válogatottat. A Kanada elleni csapatból kimaradt a sérült Kiprich József, Burcsa Győző, valamint a mérsékelt teljesítményt nyújtó Nagy Antal és Bognár György. Újra Disztl Péter lett a kapus, Róth Antal, Hannich Péter, Dajka és Kovács Kálmán került be a kezdőbe. Nagy Antal távollétében Garaba Imre viselte a kapitányi karszalagot. Így állt fel a válogatott 40 éve, történelmünk eddigi utolsó vb-meccsén: Disztl Péter – Sallai Sándor, Róth Antal, Garaba Imre, Varga József – Kardos József, Dajka László, Hannich Péter, Détári Lajos – Kovács Kálmán, Esterházy Márton.
A magyar csapaton ezúttal tényleg látszott az igyekezet. A 30. percben azonban egy védelmi hiba után betaláltak a franciák. És onnantól nem volt visszaút. Vereség és kiesés lett a vége.
Budapesten fejek fognak hullani
Az eredményt nem lehetett szépíteni, a hazai lapok sem tették, ilyen szalagcímek, cikkek jelentek meg a vereség után:
A válogatott eddigi legjobb teljesítménye is kevés volt a könnyedén játszó franciák ellen. Csak egy órán át tudtunk lépést tartani az Európa-bajnokkal. Az történt a pályán, amit az ellenfél akart. Az eredmény ránk nézve hízelgő. A csekély, kezdeti önbizalom elmúlt. Lassan, cammogósan futballoztunk. Szerencséje sem volt a magyar csapatnak. Néha úgy tűnt, a franciák legalább két játékossal többen vannak a pályán. Véget ért egy álom. Elfogytak a remények, a csoda segíthet.
A World Soccer magazin szerint a magyarok kezdtek jobban, kétszer is próbára tették Joël Bats kapust, félóra múlva azonban a franciák előnybe kerültek és a meccs tulajdonképpen eldőlt. „A második félidő elején Dajka László eltalálta a felső lécet, a labda azonban nem pattant a gólvonalon túlra, a védők tisztázni tudtak. De ez kivételes esemény volt, egyirányú forgalom zajlott a pályán. A magyaroknak maradt még minimális matematikai esélye, de ezzel már nem foglalkoztak. Amikor lejöttek a pályáról, tudták, ha visszatérnek Budapestre, fejek fognak hullani… nem csak a kapitány Mezey Györgyé, de pár játékosé is.” A szakíró próbált magyarázatot találni a gyászos szereplésre. „A demoralizáció már akkor beütött, amikor kiderült, hogy a kapitány Nyilasi Tibor nem lehet ott a vébén, a szovjetek elleni súlyos vereség csak rontott a helyzeten. A magyarok, akik sosem voltak kudarctűrő futballisták, néha ügyesen játszottak, de gyorsan összeomlottak, ahogy hátrányba kerültek.”
Tálcán kínált döntetlen
„A magyarokból hiányzott a híres paprika és a nélkülözhetetlen só is. Mintha szív nélkül játszottak volna, pedig a franciák tálcán kínálták a döntetlent” – fogalmazott a SID nyugatnémet hírügynökség tudósítója.
A francia lapok főleg a csapatukat és a továbbjutást éltették. A France Soir azon sajnálkozott, hogy Michel Platiniék nem használták ki jobban az ellenfél gyengeségeit és nem rúgtak több gólt – ez a csoportelsőségükbe került. A Libération szerint a franciák úgy kerültek a legjobb 16 közé, hogy nagyon meg sem kellett erőltetniük magukat. Az Onze azért megjegyezte, hogy utólag nézve nagy szerencse volt, hogy nem ők kezdték a szovjetek ellen a vb-t. Dicsérték az első gólt fejelő Yannick Stopyrát, akiben nem bízott a közvélemény, csak Henri Michel kapitány, valamint a 46. válogatott meccsén először betaláló Jean Tiganát is méltatták. Szóba került az is, hogy Hannich Péter és a csereként beálló Nagy Antal ősztől a francia Nancy játékosa lesz.
A France Football újságírója, Jacques Thibert egészen költői ihletet kapott: „Csodálatos az idő a Duna-parton. Az emberek tokaji bort isznak a folyóparti kávézókban, a gyönyörű nők pedig elővették virágmintás szoknyáikat. Leónban meleg van. Puskás Ferenc pedig dús pocakkal és spanyol útlevéllel duzzog… A hegedűk hosszú, elnyújtott zokogása monoton bágyadtsággal sebzi meg a lelkét. A Száguldó Őrnagynak nincsenek örökösei. Ezek a maiak csak szegény, utánzó cigányok, akik nem tanulták meg a futball alapjait és akiknek sosem lesznek olyan eredményeik, mint ami neki voltak, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a futballban… A Duna hétfő óta szürke vizet sodor, és az egykori őrnagy, most emigrációban élő férfi, nosztalgikusan emlékszik vissza fiatalságára.”
Csodák nincsenek
1986. június 9-én, hétfőn 13 óra 18 perckor, magyar idő szerint este negyed 10 után 3 perccel befejeződött a magyar válogatott vb-szereplése. „Az élet megy tovább. Ha nyugodtan nézhetjük végig a kiesés küzdelmeit, kevesebb tévét dobnak ki az ötödik emeletről” – elmélkedett a Képes Sport egyik levélírója, utalva a legendára, miszerint valaki vagy valakik kidobták tévékészüléküket a szovjetek elleni vereség közben.
A magyar válogatott 2 ponttal és 2-9-es gólkülönbséggel állt a harmadik helyen. „A matematikai esély megmaradt, csodák azonban nincsenek” – szólt a Népsport főcíme. Valóban volt még matematikai esély. A 24 csapatból 16 jutott tovább, a szabályok szerint, az 1. és 2. helyezettek mellett a hat harmadikból a legjobb négy is továbbment. Az Esti Hírlap kicsit még reménykedett. Másnap, kedden került sor az A csoport utolsó mérkőzésére, az argentinok a bolgárokkal játszottak. „Ha ugye a bolgárok 8 gólt kapnának Maradonáéktól…” – álmodozott a lap. Bulgáriának ugyanúgy 2 pontja volt, mint nekünk, a gólkülönbségük viszont 2-2 volt, ezért kellett a matekozás. Nem kaptak nyolcat, csak kettőt.
A remény péntek estig élt, amikor befejeződött az utolsó csoportmeccs is. Uruguay szintén két ponttal végzett, és ők is kaptak egy hatost, Dániától. De három meccsen két góllal kevesebbet szedtek be, így 2-7-es gólkülönbséggel tovább tudtak menni. A csapat hivatalosan csak szombaton utazhatott haza. A szálláson várták, hogy indulhassanak és elfelejtsék ezt az egészet. De addig kellett valamit mondani a sajtónak.
„Állítom, ha ezt a tornát Európában rendezik, a döntőbe jut a csapat, ezzel a 22 játékossal… Becsülettel felkészültünk, kifogástalanul éltünk, csak éppen a hőséggel nem bírtunk… Egyet hagytunk ki a számításból, a pokoli meleget” – nyilatkozta Nagy Antal a Népsportnak. „Szentül hittem abban, hogy legalább a nyolc közé kerülünk. Nevessenek ki, de akkor is azt mondom: ha ez a világbajnokság Európában van, mi gond nélkül besétálunk a nyolc közé” – így Garaba Imre. „Valóban hittem, hogy megverhetjük a franciákat. És most is azt mondom, belülről nem voltak olyan félelmetesek és jók. Ha Dajka lövése bemegy, állítom, hogy mi győzünk. A franciák semmivel sem futottak többet nálunk” – elemzett Détári Lajos.
Mezey, a szamuráj
A már idézett Hegyi Iván június 11-én, két nappal a francia meccs után ezt írta a Népszabadságban: „Olyan válogatottunk mindig lesz – feltéve, ha túljut a selejtezőkön –, amelyik 2 ponttal és főként 2-9 gólkülönbséggel zárja a világbajnokságot. De vajon egyhamar lesz-e olyan csapatunk, mint amilyen az utóbbi három évben – sajnos csak volt?” 33 éves volt, amikor ezt papírra vetette, idén a 73. születésnapját ünnepli. A World Soccer a világbajnokság előtt és után is írt egy rövid, kétmondatos értékelést minden résztvevő csapatról. A magyarokról ez volt a verdikt előtte és utána: „Nyilasi hiánya végzetes csapás, és vannak más sérültek is, amik könnyen boríthatják Mezey gondosan kidolgozott terveit.” – „A játékosok nehezen viselték Mezey kapitány szeszélyes vezetési stílusát, és a darab már az elején megbukott, amikor a szovjetek hat góllal elverték őket.”
Adalberto Bortolotti, akinek Napló címmel volt rovata az olasz Guerin Sportivóban (hasonló, mint itthon a Képes Sportban Feleki Lászlónak) így elmélkedett: „Az ambiciózus Magyarország is utazik haza. Találkoztam Mezeyvel a benidormi edzőtáborban. Forradalmi csapatot ígért, ami ugyan nem olyan briliáns, mint a múltban volt, de jóval gyakorlatiasabb. Ebből csak azt láttuk, hogy tényleg nem briliáns. Kilenc gólt kaptak, és Détári Lajos, akinek itt kellett volna mennybe mennie, nem hagyott nyomot maga után. Mezey pedig, mint egy ősi szamuráj, aki nem bírja elviselni a vereség szégyenét, már az első meccs után lemondott. Pedig a vb-ig nem végzett rossz munkát. De a világbajnokság száraz prózája, a mindenáron eredményt követelő kegyetlen törvényeivel egyszerűen nem fekszik a magyaroknak, ezeknek a cigánylelkű költőknek.”
Június 14-én, szombaton, már nem volt akadálya az utazásnak. Az utolsó magyar vb-csapat gépe helyi idő szerint fél négykor indult el Mexikóvárosból. Közel tizennégy órát töltöttek a levegőben, aztán madridi átszállással szép csendben hazaérkeztek.
