Leszednék Deutsch Tamás bizalmasát a ritmikus gimnasztika szövetség éléről
Csütörtök délután huszonkét tagszervezet kezdeményezte a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség (MRGSZ) elnökségének visszahívását és egy rendkívüli tisztújító közgyűlés megtartását – tudta meg a Telex. A szövetségnek az alapszabály értelmében mostantól számítva 30 napja van a közgyűlés összehívására.
A szövetséget Bencze György vezeti tavaly május óta, akkor váltak külön a Magyar Torna Szövetségtől (MATSZ). A megbízatását öt évre kapta, de az áprilisi országgyűlési választás erre a pozícióra is hatással lehet.
Bencze György és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kapcsolata a Digitális Jólét Programig vezethető vissza, ennek a politikus volt a miniszterelnöki biztosa, Bencze pedig a program szakmai partnere, az Infotér Nonprofit Kft. vezetője.
A most változást akaró klubok azt állítják, hogy az elnökségi tagok is több szálon kötődnek Deutsch Tamáshoz, és szeretnének ennek véget vetni, egy politikától független testületben képzelik el a sportág jövőjét.
A bizalmatlansági eljárást azért kezdeményezték, mert álláspontjuk szerint az elnökség egy nagy horderejű, a nemzetközi szervezet által lefolytatott ügyben elmulasztotta a tagság tájékoztatását magáról az ügyről, illetve azokról a lépésekről, amiket az elnökség tett a megoldás érdekében.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a svájci székhelyű Gymnastics Ethics Foundation (GEF) etikai eljárást kezdeményezett egy magyar edzővel szemben, akiről később kiderült, hogy Deutsch-Lazsányi Erika, vagyis a fideszes politikus felesége. A GEF Deutsch-Lazsányi több egykori tanítványát hallgatta meg, akik a stílusát és a módszereit nehezményezték. Ha vétkesnek találják, eltiltásra számíthat. Deutsch Lazsányi Erika május huszadikán mondott le a szövetségben betöltött tisztségeiről.
A választás óta több sportszövetség élén is változás történt, a szövetségeket eddig vezető fideszes politikusok közül többen vagy lemondtak, vagy nem indultak újra a vezetői tisztségért.