Ötórás káosz után döntött a FIFA, nem tolja el az Anglia–Mexikó időpontját

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Pénteken helyi idő szerint délben egy mexikói tévé jelentette, hogy a vasárnapi várható viharok miatt előrehozzák az Anglia–Mexikó mérkőzés kezdési időpontját. Helyi idő szerint nem hatkor, hanem délben lépnek pályára a csapatok. (Magyar idő szerint hétfő hajnali kettőkor kezdődik a nagy érdeklődéssel várt nyolcaddöntő.)

„Mintha gyomorszájon vágtak volna” – panaszkodott a kapitány, Javier Aguirre a hír hallatán. „Az egész felkészülési tervünket meg kell változtatnunk. Egyáltalán nem tetszik, ahogy a játékosaimnak sem.”

Különböző szövetségi vezetők és FIFA-források eleinte csak lassan reagáltak a megkeresésekre, de végül megerősítették, valóban folynak a tárgyalások az időpontváltozásról, mert a nemzetközi szövetségben egyenesen árvízveszélytől tartanak.

A globális irányító testületen belül továbbra is erősködtek, hogy még nem született megállapodás az új időpontról, ám eközben a mexikói média továbbra is tényként közölte a kezdés előre hozását.

Az Independent beszámolója szerint sok angol drukker esett pánikba, mert ugyan volt jegye, de nem ért volna oda a hat órával korábbi kezdésre az Azték Stadionba, mert reggel száll le a repülőjük.

Öt óra huzavona után végül a FIFA bejelentette, hogy marad az eredeti kezdés, az angol kocsmatulajdonosok így örülhetnek, mert éjjel is nyitva tarthatnak, hiszen brit idő szerint egykor kezdődik a nyolcaddöntő.

Az angol kommentárok megegyeznek abban, ha a FIFA vezetői erélyesebbek lennének, ki sem alakulhatott volna egy ilyen helyzet, és hogy egyáltalán felmerülhetett a korábbi kezdés ötlete, már önmagában sem szerencsés, kivált, mert nagy bizonytalanságot szült.

Noha továbbra is fennáll a rossz idő veszélye, a döntő szót a katonaság és a meccset biztosító személyzet mondta ki, rájuk indokolatlanul nagy terhet rótt volna, ha hat órával korábban játszanak a csapatok. (Arról nem beszélve, hogy jó eséllyel összecsúszott volna a brazil-norvég meccsel.)

A rossz időjárás már felrúgta a menetrendet ezen a vb-n, a Franciaország-Irak-mérkőzés második félidejét például két órával csúsztatták vihar miatt Philadelphiában, és a Mexikó-Ecuador is késett egy órát, miután villámlani kezdett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!