Nagyon megizzasztották Argentínát a zöld-fokiak, de a hosszabbításban továbbment a címvédő

Argentína simán, csoportelsőként jutott be a legjobb 32 közé az idei vb-n, és a jó csoportkörös teljesítménye mellé még szerencséje is volt a címvédőnek, mert egyértelműen a legkönnyebb ágra került, ahol ránézésre a nyolc között kaphatott először igazán komoly ellenfelet. Az argentinoknak a kieséses szakaszban először a nagy meglepetésre továbbjutó Zöld-foki Köztársaságot kellett legyűrnie, ami előzetesen ujjgyakorlatnak tűnt, de Argentína a papíron erősebb ellenfelekkel játszó spanyolokkal és franciákkal ellentétben nemhogy nem simázta le a zöld-fokiakat,
hanem komolyan megszenvedett velük, csak hosszabbításban tudott 3-2-re nyerni, és a végén komoly kapusbravúrokra volt szüksége, hogy ne kényszerüljön tizenegyesekre a vb-újonc ellen.
A meccs első két helyzetét Messi szállította, de egyik sem volt túl veszélyes, egy kiszorított helyzetből eleresztett lövése mellément, aztán egy szabadrúgásból Vozinhát találta el. A spanyolok elleni döntetlen hőse nem volt szívbajos, még cselezgetett is, de az ivószünet után nem sokat tehetett, amikor Messi szépen levette Lisandro Martínez hosszú passzát, aztán be is vágta. Itt megint látszott, hogy Messi keveset futva is folyamatosan helyzetbe tud kerülni, a céltalan passzolgatás közben lépett vissza lesről, és indult rögtön befelé, ezt látta meg Martínez. Ez volt Messi 7. gólja az idei vb-n, összességében 20-nál jár, és sorozatban a 8. vb-meccsén talált be.
Vozinhának legközelebb a 45. percben volt dolga, Enzo Fernández eresztett el egy távoli lövést, de könnyedén leért rá a zöld-foki kapus. A második félidőben némi meglepetésre a zöld-fokiak kezdtek jobban, és amikor Deroy Duarte lőtt nekifutásból egy félresikerült argentin tisztázás után, Emiliano Martíneznek védenie is kellett. Az argentinokat ez sem rázta fel, a zöld-fokiak pedig úgy felbátorodtak, hogy Deroy Duarte az 59. percben kiegyenlített. Egy argentin labdaszerzés után Medina adta el a labdát, ami rövid úton Ryan Mendeshez került, ő kiosztott egy kötényt Medinának, aztán Duarte éles szögből, Lisandro Martínezt bebőrözve bevágta az egyenlítő gólt.
Ettől már felébredtek az argentinok, pár percre rá Messi került ajtó-ablak helyzetbe, de nem tudott túljárni Vozinha eszén, így maradt az 1-1. A 73. percben megint Vozinha mutatott be egy nagy bravúrt, Messi csavart kapura egy szabadrúgásból, miközben a zöld-fokiak kapusa a sorfalban állóknak kiabált, de így is odaért a labdára. Ez volt Vozinha negyedik védése, és hát hiába 40 éves, ezen a meccsen is megmutatta, hogy bőven benne lehet még egy új szerződés. A hajrára ráfordulva a zöld-foki hátvédek is kellettek, hogy maradjon az 1-1, Roberto Lopes különösen nagyot mentett a középen érkező Enzo Fernández elől a 81. percben.
A 89. percben Alexis Mac Allister próbált fejelni egy jó beadás után, majd reklamálta, hogy Kevin Pina kezét érte a labda, de hiába volt igaza, a zöld-foki játékos fejéről pattant oda a labda, így a játékvezető nem ítélt büntetőt. Az argentinoknak a végén 8 perce maradt a rendes játékidőben lezárni a meccset a tíz emberrel védekező zöld-fokiak ellen, a 95. percben pedig megint Vozinha mentette meg a csapatát, egy újabb Messi-szabadrúgást ütött ki, aztán az újrázást meg is fogta. Az utolsó percekben Argentína a labdához sem nagyon jutott hozzá, így az összes meccsét döntetlennel záró zöld-fokiak itt is lehozták a rendes játékidőt 1-1-gyel.
A hosszabbításban aztán úgy kezdtek az argentinok, ahogy a rendes játékidőt be kellett volna fejezniük: lerohanták az ellenfelüket, és gyorsan lőttek egy gólt. Az argentin támadást még sikerült megakasztani a zöld-fokiaknak, de Messi szöglete után csak nézték, ahogy a túloldalra átjutó labdát Lisandro Martínez megtolja, aztán bezúdítja Vozinha fölött a kapuba. A középső védő Martíneznek ez volt a második gólja a válogatottban. A 98. percben megint az argentinok kerültek helyzetbe, Julián Álvarez és Messi kényszerítőztek, aztán utóbbi lőtt kapura, de a labda lepattant egy védőről. Utána Álvarez is lőhetett, de az is lejött egy zöld-foki játékosról.

Ezzel viszont nem volt vége az őrületnek: a 103. percben a balhátvéd Lopes Cabral megint kiegyenlített, a kicsit túlbuzgóan érkező Mac Allister mellett el tudott menni, aztán egy óriási gólt tekert a hosszúba a tizenhatos széléről. Az argentinoknak erre is volt válasza, a 111. percben Messi ívelt be egy szögletet, amit egy másik középső védő, Cristian Romero fejelt a kapu felé. A labda Diney Borgesen is megpattant, végül az ő öngóljának is írták be a találatot. Ezzel a hajrára ráfordulva 3-2-re vezetett a címvédő, de a zöld-fokiak nem adták fel, Lopes Cabral a 116. percben éles szögből tekert be majdnem egy szabadrúgást, Martíneznek kellett óriásit védenie.
A 119. percben aztán Gilson Benchimol is lőhetett volna egy gólt, de Martínez jó ütemben érkezett a kapujából, így menteni tudott. A végén megint a zöld-fokiak szorítottak be Argentínát, egy szögletük is volt még, de sikerült tisztázni. A végén három percet hosszabbított a bíró, de itt már nem jutott helyzetig a Zöld-foki Köztársaság, így az argentinok kiszenvedték a győzelmet, és 3-2-re győztek.
Az egészen biztos, hogy ez a játék az ausztrálokat büntetőkkel kiejtő Egyiptom ellen sem fog sima továbbjutást jelenteni, szóval az argentinoknak lesz mit elemezniük ezután. Az esélytelennek tartott zöld-fokiak pedig abszolút egyenrangú félként játszottak a címvédővel, és emelt fővel estek ki a vb-ről. Ha így játszanak, akkor legközelebb is simán ott lehetnek majd.