Martinelli szép csellel tört be és teremtett veszélyt
A 30. percben Danilo remekül látta meg a pálya túl szélén, a bal sarokban Viniciust, aki visszacselezett, remekül ugratta ki Martinellit, aki egy csellel bevitte a labdát az alapvonal mellett az ötösön belülre, és alálöbbölt. Nyland kicsit bele tudott érni, de így is veszélyesen – és lassan – haladt át a kapu előtt, de nem volt érkező brazil, csak a tizenhatos túloldalán Danilo, akinek a lövése a beadásával szemben borzalmasan rosszul sikerült. A 11-est nem számítva a legnagyobb brazil helyzet volt. Máskülönben még mindig a norvégok uralják a mezőnyt, a brazilok labdaszerzésekből vezetnek gyors kontrákat, egyelőre kevés sikerrel.