Júlia valószínűleg első magyarként teljesítette az 1300 kilométeres Via Dinarica túraútvonalat
Fotó: Bakó Júlia

698

Bakó Júlia 31 éves szociológus valószínűleg első magyarként teljesítette a Via Dinarica elnevezésű, 1300 kilométeres túraútvonalat, ami Szlovéniától Albániáig szeli át a Balkán legmagasabb hegyeit. Mint elmondta, összesen 55 napig gyalogolt (július 24-től szeptember 16-ig), és túlnyomórészt vadkempingezve, sátorban aludt.

A túrázó azért gondolja, hogy első magyarként ment végig az úton, mert semmi nyomát nem találta, hogy más végigment volna. „Hivatalos regiszter nincsen ennél a túránál se, szóval csak arra hagyatkoztam, hogy valahol talán hírt adott volna az, aki végigjárja, ilyen pedig nem volt” – mondta.

A legmagasabb csúcs, amit Júlia a túra során megmászott, az albán–montenegrói Elátkozott-hegységben (Prokletije) található Maja e Jezercës volt (2694 méter), de érintett számos nemzeti parkot és egyéb nevezetességet is.

Átgyalogolt az Északi-Velebit Nemzeti Parkon Horvátországban, ahol többször is találkozott medvékkel, megmászta a Tulove Gredét, ahol a Winnetou filmeket forgatták, Boszniában eldugott hegyi tavakban úszott, Montenegróban kis pásztorfalvakban kávézott az ott lakókkal, és bejárta a Vojvodića Rupe holdfelszínhez hasonló krátereit – idézte fel lapunknak. Összességében rengeteg olyan helyre jutott el, amit még nem ért el a tömegturizmus, és ami igazi paradicsom azoknak, akik szeretnek elveszni az érintetlen természetben.

Fotó: Bakó JúliaFotó: Bakó Júlia
Fotó: Bakó JúliaFotó: Bakó Júlia
Fotó: Bakó Júlia

Mint Júlia közölte, az a tapasztalata, hogy annak ellenére, hogy ez az útvonal viszonylag közel kezdődik Magyarországhoz, itthon kevesen hallottak róla, ezért nagyon örülne, ha kimondottan ezt az útvonalat és/vagy általában a hosszú távú túrázást is népszerűbbé tehetné.

„Különösen pedig, ha több nőnek is kedvet csinálnék az ilyesfajta túrázáshoz, nekem ez már a harmadik hosszabb thruhike volt az életemben” – tette hozzá. Az első kettőről (a skót West Highland Wayről és a török Lycian Wayről) pont a Telex hasábjain számolt be. Ha valakinek kérdései lennének a túrával vagy a felszereléssel kapcsolatban, Júliát az Instagram csatornáján tudja elérni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!