A németországi Fekete-erdőről a magyaroknak általában a Duna forrása jut eszébe először. Azt már kevesebben tudják, hogy a Pest vármegye kiterjedésű középhegység egy igazi biciklis- és túraparadicsom. 1500 méter közeli csúcsok, látványos szurdokok, vízesések, történelmi jelentőségű városok és várromok tarkítják a területet. A változatos útvonalakat rejtő vidék már régóta a túrabakancslistámon volt, és mivel májusban a környéken akadt dolgom, két hosszú hétvégét is kihasználtunk a felfedezésére.
Első hosszú hétvégénk négy napját a Freiburgtól 20 kilométerre lévő Simonswald településen töltöttük egy apartmanban. A falu Zweitälerland régió egyik völgyében fekszik 450 méter tengerszint feletti magasságon. Nem is lehetett volna jobb döntés a környék felfedezéséhez. A házat zöldellő mezők ölelték körül, békésen legelésző tehenek és gyapjas birkák adtak díszletet a terasz panorámájához. A mellettünk csörgedező patak hangja és a tehenek kolompolása egyből kikapcsolt minket, a szemben lévő magas hegyek pedig felfedezésre csábítottak.
Irány a Gyertya-szikla: a Kandel túra
Első napra a hegység ötödik legmagasabb csúcsát, a Kandelt (1242 m) terveztük megmászni a szálláshelyről indulva. Simonswald frissen állított májusfája mellett elhaladva először pitypangos rétek és egy kis patak mellett vitt a turistaút, ezután kezdődött meg a hosszú emelkedés. A hegység a nevét a messziről sötétnek látszó sűrű fenyvesek után kapta, egy-két bükkös csoportot leszámítva, szinte végig fenyőfák között vitt az út.
Bár középhegységről beszélünk, és a magasabb csúcsok is erősen lepusztultak az évezredek alatt, a patakok mély völgyeket vájtak a tájba, emiatt egy rövidebb túrán is könnyen összejön tekintélyes mennyiségű szintemelkedés. A fárasztó kaptató után jólestek a csúcs előtti laposabb kilométerek, majd hirtelen kitárult a panoráma és tágas hegyi legelőre értünk a csúcs alatt. Idáig országút is felvezet, ezért az itt található hütte nagy forgalmat bonyolít le.
Nemcsak kirándulók, de siklóernyősök is szép számmal megfordulnak, ha jó az idő. Amikor felértünk, egyszerre 25-30 ernyős is a levegőben volt, a precízen lenyírt és elkerített hegyoldalról percenként szálltak fel. Magyar ernyősök biztosan irigykednének a tökéletesen kiépített körülményekre: a hegy domborzati és szélviszonyait, valamint az alkalmas leszállóhelyeket is bemutató információs táblák mellett sárkányrepülős starthely és állandó hegyimentő szolgálat is rendelkezésre áll. Ottjártunkkor sajnos szükség is volt rá: egy elrontott felszállás miatt a fák közé csapódott egy siklóernyős.
Egy jó lencseleves elfogyasztása után vágtunk neki a folytatásnak széles sétaúton az innen már közeli, csúcson álló kis kilátóplatformhoz, ahonnan tiszta időben ellátni egészen az Alpokig. Nekünk ez nem sikerült a kissé párás időben, de a Rajna-völgy túloldalán magasodó Vogéz-hegylánc és a Fekete-erdő környező csúcsai is szépen látszottak. A legmagasabb csúcsot, a közeli Feldberget (1493 m) nagy meglepetésemre még hófoltok borították.
A kilátó után nem sokkal még egy kilátóhely következett, ami egyben sziklamászó terep is: a Kandelfelsen (Gyertya-szikla). A 15-20 méter magas gránitsziklák látványosan emelkednek ki a hegyoldalból. A túraútvonalunk több kis turistaház mellett is elvezetett, ezek közül egyértelműen a legszebb kilátást nyújtó pici Thomashütte volt a kedvencem. A Feldberg havas csúcsát nézve uzsonnáztunk, ekkor még nem sejtve, hogy következő megállónk a nap legjobb piknikezőhelyére épült Gummenhütte lesz.
Ennek a vendéglátóhelynek a pincéjéből nyílik a kiadópult, ezért a vendégeknek guggolva kell rendelniük. Egy frissítő radlert mi is rendeltünk guggolva. Innen már csak egy hosszú ereszkedés volt hátra egy régi vadászösvényen, alig járt utakon tértünk vissza birkáinkhoz Simonswaldba, amik napközben látványos előrehaladást értek el a fűnyírással. (A túra 26 kilométer hosszú, 1170 méteres szintemelkedéssel.)
A Duna forrásánál és a Teich szurdokvölgyében
Szállásválasztásunknál kiemelt szempont volt a Duna-forrás közelsége. Mivel mindössze 14 kilométerre volt a háztól, egyértelmű volt, hogy aznap sem fogunk autót használni. Ráadásul két érdekesnek ígérkező szurdokkal és egy hegycsúccsal is össze tudjuk kötni. Visszafelé pedig igénybe vehetjük az óránként közlekedő helyi autóbuszt, ráadásul ingyen: a régióban megszálló vendégeknek a tartózkodásuk időtartamára kupon jár a tömegközlekedésre.
Ezúttal az ellenkező irányba indultunk el a háztól, a mellettünk csörgedező patakkal párhuzamosan felfelé. Még el sem hagytuk a települést, máris jött az első meglepetés: egy foglalt forrás mellé telepített, becsületkasszás „kisbolt”, ahol helyben készült lekvárokat, mézet, szörpöket és egyéb frissítőket lehetett vásárolni. Csak remélni tudom, hogy egyszer itthon is találkozom majd ilyen kedves ötlettel.
Aszfaltos úton kapaszkodtunk egyre feljebb a völgyünkben, körülöttünk mindenfelé tehenek, kecskék legelésztek. Egy éles kanyar után egyre meredekebb ösvényben folytatódott az utunk és beértünk a patak hűvös szurdokvölgyébe. Zúgók és kisebb vízesések mellett, egy minivízerőművet is érintve, látványos szurdokban értünk fel 1000 méteres magasságba, ahol ellaposodott a táj és szép hegyi tanyák és legelők mellett haladtunk tovább a Rohrhardsberg csúcsa felé. Ezúttal 1153 méter magasra jutottunk, a csúcsról szép kilátás nyílt nyugatra a Rajna felé, háttérben a Vogézekkel. Útközben néhány pihenő borjú állta utunkat, de szerencsére békésen elhaladtunk mellettük.
A csúcscsoki elfogyasztása után széles, jó minőségű erdészeti utakon haladtunk szintben jó néhány kilométert. Télen sem unatkoznak errefelé: kiterjedt sífutóút-hálózat fedi le a területet, kicsit odébb, a Feldbergen, pedig 30 km sípálya várja a lesiklókat. Mi is jó néhány síutat kereszteztünk, ami az évnek ebben az időszakában a bringások terepe. Nekik szintén ideális célpont a hegység. A széles és jó minőségű erdészeti utakon végtelen lehetőség közül választhatnak. Na de ezúttal gyalogtúrázunk: meglepő, de ahogy előző nap, úgy ezúttal sem találkoztunk sok emberrel, teljesen magunk voltunk az erdőben.
A hosszú, lapos menet végén egy síház után, a Martinskapelle mellett értük el a Breg-patak forrását. Az, hogy ez a leghosszabb forráság, így hivatalosan ez a Duna forrása, csak az 1950-es években derült ki, hosszú kutatások után. Igazi zarándokhely épült itt ki. Egy panziótól kövezett sétány indul információs táblákkal szegélyezve a forráshoz, aminek tetején Danuvius római folyóisten szobra áll. Remek hely ez elmerengeni azon, hogy ebből a kicsi vízfolyásból hogyan lesz hosszú kilométerek után az otthonról jól ismert budapesti Duna.
Több magyar hangot is hallottunk, amíg ott voltunk, de a németeknek is fontos hely ez, mivel nekik is leghosszabb folyójuk a Duna. Miután kicsit felfrissültünk a forrás vizében és elkészültek a kötelező fotók, ebédeltünk a panzió vendéglőjében. Száz méterrel odébb már a vízválasztó túloldalán meneteltünk, innen a patakok már nem a Dunába, hanem a Rajnán keresztül az Északi-tengerbe ömlenek.
Az út hamarosan a Günterfelsennek nevezett hatalmas gránitsziklacsoport mellett vezetett el. Ezek a hatalmas, jégkorszakban laposra csiszolódott sziklák óriási kavicsokra hasonlítanak. Érintettünk még egy kilátót is, ahonnan az előző napi csúcs és a Feldberg is jól látszott. Pitypang borította rétek között értünk be Gütenbach hegyi településére ahonnan a nap utolsó látványossága a Teichschlucht indul. A Teich-patak szurdokvölgye igazi háborítatlan őserdő, ahol moha borította látványos sziklák szegélyezik a bővizű patakot. A völgy végén levő megállóba menetrendszerűen érkezett a busz, amivel visszatértünk a szállásunkra. (A túra 24 kilométer hosszú, 830 méteres szintemelkedéssel.)
Vízesések és panorámakör a Plattensee körül
A harmadik napon a hegység egyik leghíresebb vízeséséhez, a Zweribachwasserfälléhez kirándultunk el. Reggel még kicsit esett az eső és fújt a szél, de szerencsére szép időt jósoltak. Kocsival mentünk el a vízesés parkolójához, ahonnan igen meredek kaptató után hamar elértük a zuhatagot. Ez egyből három vízesés. A felső kettő kisebb, az alsó nagyobb. Összesen 40 méter magasból zúdul a víz. Tényleg látványos, ráadásul most nagyon sok víz is volt benne.
Az erdőben újabb becsületkasszás frissítőpontot találtunk és mivel visszafelé is itt vezetett az utunk, úgy gondoltuk, majd akkor veszünk a hideg sörökből, amikor jövünk vissza. Mint később kiderült, ez majdnem hibás döntésnek bizonyult. Az esős délelőtt egy foltos szalamandrát is előcsalt a vízesés közelében.
Miután kigyönyörködtük magunkat a vízesésben, még több meredek szakasz várt ránk a fennsíkig, 1000 méter körüli magasságon. Egy szép körtúrát jártunk be, érintve egy korábbi már nem működő víztározót, aminek szintén Plattensee a neve, mint németül a Balatonnak. Aztán panorámaúton értük el St. Märgen települést.
A három nap talán legszebb kilátását produkálta ez a szakasz. Végtelen fenyvesek, hegyi legelők, sárgában világító pitypangos rétek mutatták magukat mindenfelé, a háttérben pedig a hegység még hófoltos, magasabb régiója látszott. Egy helyen láttunk egy még ma is működő természetes tejhűtőt: a patak hideg vizével 15 fokosra lehet hűteni a tejet ami így nyáron sem romlik meg. Több, hagyományos gazdálkodást, legeltető állattartást művelő tanya között értünk vissza az erdőbe és kezdtük meg az ereszkedést vissza a parkolóba.
Meglepetésre még egy szép vízesést (Hirschbachfälle) és egy nagyon látványos, eldugott sziklaormot (Hohwartfelsen) láttunk az út hátralévő részén. A frissítőponthoz visszatérve pedig meglepve tapasztaltuk, hogy szinte teljesen kiürült. Igaz, a Zweribachwasserfälléhez vezető út igen népszerű, és már jócskán benne jártunk a délutánban. Szerencsére egy-két radler még maradt a készletben. Kettőért 5 eurót fizettünk, de alig fért már a becsületkasszába. (Ez a túra 15 kilométer hosszú, 550 méter szintemelkedéssel.)
Összességében a Fekete-erdő túlteljesítette minden várakozásunkat. Magyar szemmel irigylésre méltó az az infrastruktúra-hálózat ami errefelé megtalálható, ugyanakkor a könnyen megközelíthető látványosságok környezetén kívül a túrautakon senkivel sem találkoztunk. Mindennap készültünk szendvicsekkel, de az mindennap a vacsoránk maradt, ugyanis úton-útfélen lehet találni hegyi hüttét, vendégházat, nyitva lévő farmot, ahol helyben készült finomságokkal és hideg üdítőkkel várják a túrázókat.
A közeli nagyváros, Freiburg, nyüzsgő, jó hangulatú, vidám egyetemváros, ami szintén megér minimum egy nap felfedezést. Hazafelé vezető úton néztünk itt szét, érdemes. A költségek: az étkezések és a szállások is csak kicsit drágábbak az otthoni áraknál, szupermarketekben viszont teljesen hasonló áron vásárolhatunk. Két főre, négy éjszakára az apartmanunk például 240 euróba került.
Az útvonalak nagyítható túratérképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
