Salzkammergut régiója, benne a híres Hallstatti-tavi panorámával nem ismeretlen a magyarok között. Sokan elkövetik azonban azt a hibát, hogy csatlakoznak ahhoz az évi 1,3 millió turistához, akik Hallstatt mindössze 700 méter hosszú parti útján tolongva lőnek pár szelfit és mennek is tovább. Ennél ez a térség jóval többet tud, derült ki egy bringatúrát, egy fennsíki túrát és egy tófelszín fölötti via ferrátát magában foglaló utunkból.
Sose gondoltam volna, hogy egyszer azon fogok merengeni, hogy milyen szél fúj a Segglyukzugból, de idén októberben a Dachstein-hegység krippensteini fennsíkján bizony megtörtént. Jelentem, bolond. És hideg. A fenséges Dachstein északi oldalán, kétezer méter magasan körbefutó Heilbronner-túrakörút vége felé ugyanis északnyugati légmozgás sodort ránk szúrós hódarát a két kilométerre fekvő Arschlochwinkel felől. Ez utóbbi földrajzi hely magyar fordítása a fenti vulgáris szó.
A legenda szerint a komikus név a 19. század vége felé keletkezett, amikor az Osztrák–Magyar Monarchia földmérői először térképezték fel a Dachstein régiót. A földmérőknek a topográfiai jellemzők mellett a tájelemek nevét is fel kellett vinniük a térképre, ezért folyamatosan a helyieket kérdezgették. Ez annyira felbosszantotta az ottani pásztorokat, hogy mérgükben kitalálták ezt a szép elnevezést, amit a földmérők engedelmesen fel is rajzoltak a térképre. A monarchia földmérői egyébként elég idegesítőek lehettek, a dalmát Kornati-szigeteknél szintén hasonló okból nyerte el egy-egy sziget a Nagymama valaga (Babina Guzica) vagy a Lányfing (Prduša) nevet.
Ezután a nemzetközi etimológiai kanyar után térjünk vissza a Hallstatti-tó északi partján fekvő Bad Goisernbe, ahová október elején érkeztünk. A nyugat felől érkező hidegfront rendesen kitakarította a nyarat a völgyből, de ez nem zavart minket, hogy bemelegítésként megmásszuk a városka fölé meredő Predigstuhl (Prédikálószék) 1278 méter magas csúcsát.
A kis túra ugyan nedves volt és ködös, a csúcskeresztnél nem is láttunk semmit, csak a vastag ködpárnát, de jólesett. Tiszta időben persze láttuk volna az egész várost a völgyben a tóval és a hegyek messzibe nyúló láncolatával, de most meg kellett elégednünk ennyivel.
Másnap tisztább reggel várt minket. Eredeti útitervünk szerint a Hallstatti-tó déli sarkában fekvő Obertraunból indultunk volna el, először felvonóval, aztán tovább a fennsík belsejében, a Hallstatt-gleccser alatt álló Simonyhüttéig, ahonnan másnap nekiestünk volna a 2720 méter magasan meredező Simonyschartének (Simony-csorbának).
Nem könnyű útvonal, de Friedrich Simony (1813-1896) magyar származású földrajztudós és alpesi felfedező tiszteletére megérte volna. Sajnos számításainkat keresztülhúzta többek között az első hó is, ami ebben a magashegyi régióban komolyabb felszerelés nélkül túl nagy kihívást jelentett volna.
Ezért a felvonó felső állomásán, a Krippenstein-csúcs (2108 m) alatt indultunk el egy kisebb körre a fennsíkon. Természetesen már ebben a magasságban is több helyen le volt fagyva az út, és 4-5 centiméter vastag hórétegben lépkedtünk. Mielőtt elstartoltunk volna a kinézett 12 kilométeres Heilbronner Rundwanderweg-en (körtúraösvényen), természetesen felmentünk a 40 méterrel feljebb kúposodó Krippensteinre a kényelmesre kiépített sétaúton, aminek tetején a betonból épített Welterbespirale kilátóból lehetett körülnézni. Nem éppen egy Simonyscharte, de ha már ott van, fel kell menni rá, gondoltuk, a Hallstatti-tó például madártávlatban látszik róla.
A szűk környéket uraló tető egyébként magyarul Etetőjászol-kő csúcsot jelent, ami jelzi, hogy régebben idefent fű, legelő és állat volt. Mára a növény elillant, gyönyörű holdbéli mészkőtájjá vált a fennsík, ami szinte egészében a Világörökség részét képezi (a maga bumfordi módján erre utal a Welterbespirale kilátó neve is).
A csúcs és a felvonóállomás környékét elhagyva egyből megcsappant az őgyelgő turisták száma is. A szürkésfehér felhőpaplan plafonja olyan ezer méterrel lehetett fölöttünk, így látni engedte körben a hólepte fennsíkot és a Dachstein gerincének fenséges, közel háromezres csúcsait.
Szerencsére nem volt hideg nagyon, a tájékoztató tábla láttán azonban kirázott a hideg: a túra végpontját három óra alatt fogjuk elérni, és addig elindul felfelé a völgyből az utolsó felvonó, várhatóan magunkra hagyva minket a kietlen pusztaságban. Úgy döntöttünk, hogy belehúzunk, aztán féltávon meglátjuk: ha rosszul állunk, visszafordulunk.
Baljós volt az útvonalunk neve is: a Heilbronner Rundwanderweg-et az útvonalon található Heilbronner-keresztről nevezték el, a keresztet pedig annak a néhány német, heilbronni turistának az emlékére állították, akik a rossz idő miatt itt tévedtek el és fagytak halálra. Béke poraikra. A kereszttől nem messze egy hatalmas fémcápát is applikáltak az útra, ami azt hivatott szimbolizálni, hogy a hatalmas mészkőfennsík egyszer régen tengerfenék volt.
A Heilbronner-kereszt elvileg félúton van, ezért csodálkozva olvastam le órám számlapjáról az időt: még nem jövünk 50 perce sem! Ez ezt jelentette, hogy két óra alatt szinte biztosan beérünk a végpontra, azaz elérjük a felvonót. Kényelmesen, nyugodt tempóban baktattunk tovább a törpefenyvesekkel tarkított katlanba. Simán elértük a felvonót, aminek kezelője messziről figyelt minket, vajon hozzá tartunk-e. Sok utassal nem lehetett dolga aznap. A túrát végül két óra alatt jártuk meg, nyáron ez valószínűleg még gyorsabb. Az útvonalat inkább a sétálósabb túrát szerető (családos, idősebb) túrázóknak ajánlom. Téli hótalpazásra is kifejezetten ajánlott a körút, ha valaki megunná a síelést a környék síterepein.
Másnap ismét kicsit taknyosabb idő várt ránk, de annyira nem, hogy zavarjon minket a Hallstatt-tavi bringaútunkon. Sajnos a tavat nem lehet teljesen körbebringázni, legalábbis a nyugati part alsó felén nem láttam jelölt bringautat. Ezért úgy döntöttünk, hogy Bad Goisernből legurulunk a tóig, végigcsorgunk a nyugati partján a Salzkammergutweg kerékpárúton Obertraunig, majd a tavat tápláló Traun folyó mellett fel egy állítólag gyönyörű erdei tavacskáig, a Koppenwinkelig.
A 36 kilométeres bringatúra igazán szép része a part menti szakasz, ami egészen közel fut a vízhez. Nagyrészt kisforgalmú műúton halad, néha meglepő meredekségű lejtőkkel-emelkedőkkel, szóval aki nem akar nagyokat nyögni, jobban teszi, ha elektromos bringára ül. Különösen érdekes az a párszáz méteres rész Obertraun előtt, ahol hely hiányában konzolra tették a bringautat, úgy suhanhatnak a biciklisek a vízfelszín felett. A kerékpárútról sokkal szebben tárul fel a túlparton fekvő Hallstatt, mint a nevezetes szelfipontról, amit a zajongva hömpölygő turistatömeg miatt nemrég konkrétan lepalánkoztak a feldühödött helyiek.
Obertraun szentimentális hangulatú mólóval üdvözli az érkező bringásokat, valamint egy fura tóparti installációval: a feje tetejére fordított faházzal A tótükör inspirálta fordított faház belsejében egy camera obscura zökkenti vissza a világot a helyére. Innen már csak egy két kilométeres gurulás a két meredek hegyfal harapófogójába szorított Koppenwinkel tavacska, ami híréhez méltóan nyugodt és kedélyes zug.
Érdekes, hogy amúgy a kis tavat nem a közeli Traun folyó táplálja, hanem alulról kapja a vizet, amint az a néhány helyen feltörő buborékokból is sejthető. A 840 négyzetkilométeres Dachstein-fennsíkon ugyanis minden csepp eső vagy olvadékvíz sziklahasadékokban és víznyelőben tűnik el. A víz kanyargós ösvényeken vájja be magát a hegy belsejében található barlangokba, ahol oldhatatlan kőzetrétegek préselik át a felhalmozódott kavicson, és lesz belőle például ez a kis tavacska. Visszafelé ugyanezen az úton kerekeztünk, alaposan kiélvezve a nagy hegyek közé szorult Hallstatti-tó látványát.
Harmadik nap levezetésként ismét kicsit máshogy mozgattuk át tagjainkat: a Bad Goiserntől 30 kilométerre fekvő Elülső-Gosau-tóhoz (Vorderer Gosausee) autóztunk, hogy via ferrátázzunk egyet a közvetlen tófelszín fölé épített Laserer Alpine Via Ferratán. Méghozzá magával Herbert Laserer hegyi vezetővel, az útvonal kiépítőjével.
Mint Herbert elmondta, a pályát úgy építette meg, hogy az első része a tóparti út és a vízfelszín közé eső 6-8 méter magas, függőleges sziklafalon haladjon harántolva. Így lényegében a mit sem sejtő parti sétálók talpa alatt másztunk a néha komolyan kapaszkodós (C nehézségű) via ferrata szakaszon. Kicsit hebehurgyán, karizomból ugrottam neki az első résznek, ezért a sétautat függőlegesen áthidaló Himmelsleiternél, azaz Égi létránál (B/C) már csorgott a hátamon az izzadság rendesen.
Pedig innen még jócskán kellett felfelé mászni egészen a kőtömbös dachsteini mészkőfal tetejéig, ahonnan szép kilátás nyílt a közeli Gosau-gleccserre és a Dachsteinre. Kissé lazítottam a tempón és inkább lábizomból toltam rugóztam fel magam. Így mire az ingó-bingó drótkötélhídhoz értünk, már egészen kipihentem a fáradtságot. Mire azonban a szűk egy órás mászás véget ért, rendesen éreztem minden tagomat. A via ferrata útvonalának rajza a nehézségi szakaszokkal itt nézhető meg. Könnyűnek tűnik, de megdolgoztatott minket.
Pihenésként legurítottunk egy radlert a tóparti gasthofban és elnézegettük az álmos tófelszínen tükröződő Gosaukamm sárkányfogszerű hatalmas sziklacsúcsait. Ha az osztrákok egy hegység vagy hegyszakasz nevét a -kamm utótaggal látják el, az általában egy fésűfogszerűen tagolt hegyes csúcssorozatot takar. A Gosaukamm egy különálló hegycsoport a Dachstein-hegységen belül, a főcsúcs Hoher Dachsteintől nyugatra, falai meredeken zuhannak bele a tóba. Fenséges látványával búcsúztunk a térségtől, mielőtt elindultunk az öt és fél órás autóútnak hazafelé.
Az útvonalak nagyítható túratérképen:
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk az Dachstein-Salzkammergut Idegenforgalmi Közösség felajánlását. A szervezet fizette újságírónk kint tartózkodásának költségeit, a teljes egészében szerkesztőségi tartalom készítésére azonban semmilyen befolyással nem bírt.)
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További túrák a környékről:
