Az első téli hó idején rengetegen indulnak a hegyekbe. Nagy sztár a Visegrádi-hegység vagy a Mátra, de az igazi favorit a Börzsöny, amiben sosem lehet csalódni. A hétvégén nekiszaladtunk a hegység legmagasabb csúcsának, az ilyenkor tuti hóbiztos Csóványosnak, de mivel tudtuk, hogy nem leszünk egyedül, megpróbáltuk kicselezni a tömeget. Sikerült. Kicsit megcsúsztunk ugyan az idővel, de így volt legalább pár érdekes találkozásunk a sötét erdőben.
Nem lehet letagadni, hogy a Börzsönybe a főváros felől jönnek a legtöbben. Mi budapestiek türelmetlenek vagyunk és célorientáltak, ezért a mindenki a hegység legközelebb eső bejáratát veszi célba, méghozzá a Királyrét utáni Cseresznyefa parkolót, ahonnan ráadásul a legközelebb is esik a csúcs, és közben meg is lehet pihenni a Nagy-Hideg-hegyi turistaházban. Én is így kezdtem régen.
Csakhogy Királyrét havas hétvégén elesik, népszerű társaihoz, a Kékeshez vagy a Dobogó-kőhöz hasonlóan. Hosszú autósorok, szétparkolt utak, hegyi mentők elől elállt sorompók, dugó, dudaszó, anyázás. Ha sikerül kora reggel helyet találni, a felvezető havas ösvényt valószínűleg sarasra tapossa a sok száz láb.
Az élelmesebbek jól tudják ezt, ezért keletről, Diósjenő irányából, vagy nyugatról, Kemence felől másszák meg a hegyet a zöld sávval (Z) jelzett turistaúton. De mi ebbe is tettünk egy csavart, mert északról, a piros ▲ jelű túraúton indultunk el felfelé szombaton, mert biztosak voltunk benne, hogy ott nem lesz senki. Méghozzá azért nem, mert a túraút eleve bentről, a hegység belsejéből indul, és a startponthoz be kell gyalogolni 6,5 kilométert Diósjenőtől a műúton. (Kocsival nem lehet behajtani, csak különleges engedéllyel, marad a lábbusz.)
Az isten háta mögötti túraút sajnos így elég hosszú, több mint 15 kilométer, ami az aránylag nehéz terep miatt 6-7 órás menetidőt jelent, ezért úgy döntöttünk, hogy fent alszunk a hegyen. A Csóványostól 3 kilométerre fekvő Nagy-Hideg-hegyi turistaház kínálta magát a célra. Volt még szabad szoba, és így azt is meg tudtuk nézni, milyen a frissen felújított turistaház.
A diósjenői parkoló már majdnem tele volt szombat délelőtt, de találtunk üres helyet. Sok szót nem vesztegetek a 6,5 fél kilométeres, bő egy órás menetelésre a gyér forgalmú erdei műúton, amin nagyjából végig azt saccolgattuk, hogy hol a hóhatár. A hegyoldal színe alapján olyan 500 méter magasságban lehetett, ez azt jelentette, hogy a 400 méter magasságon fekvő királyházai Mol-turistaháztól, ösvényünk startpontjától egy fél órát enyhe sárban kellett megtennünk a csúcs felé.
A Börzsöny központi területéről azt kell tudni, hogy a legmagasabb pontjától, a Csóványostól észak felé szép nagy bordákban fut le a hegyoldal, ezeknek az oldalgerinceknek a tetején – szám szerint négyen – jelölt turistautak haladnak a völgybe, amik egy pontban, Királyházánál futnak össze. Kettőt közülük, a Nagy-Oros-bércit és a Rakottyás-bércit tavaly jártuk be, maradt tehát a P▲-gel jelzett pogányvári gerinc és Nagy-Mána-bérc a P jelű túraúttal.
A néhány erdei épületből álló Királyházától a P jelzésen indultunk a csúcs felé. A túrautat több helyen keresztezte a megduzzadt Rózsás-patak, ezeken a helyeken kövek segítettek átjutni a gázlókon. A sár nem volt veszélyes, sokkal zavaróbb volt a fák ágairól nyakunkba potyogó olvadó hó. Tudtuk azonban, hogy a közeli hóhatár felett megszűnik ez a problémánk.
A Nagy-Mána-gerinc aljánál ágazik ki a gerincre hágó P jelű túraútból az oldalvölgyben tovább kanyargó P▲, ezt követtük a Rózsás-patak mentén, egészen a Pogányvár gerincén felszaladó kaptatóig. Ennek aljában átvágtunk egy marasztaló tüskés-szúrós rekettyésen, és némi lihegés után már a Pogányvári kaszáló havas rétjén találtuk magunkat, 700 méteres magasságban. Itt már egybefüggő hóréteg takarta a talajt, a fák ága pedig fehérlett a hótól. Nem csobogott semmi, nem csöpögött semmi, nyomott csend ülte meg az erdőt.
Az erdős emelkedőn a korai szürkületben (délután négy órakor) a Pogányvár (823 m), majd a Varsa-tető (873 m) következett a sorban. Ez utóbbit elhagyva fura fényekre lettünk figyelmesek az alkonyi homályban. Egyfelől azért volt furcsa, mert egészen addig egy árva lélekkel sem találkoztunk, másfelől sokkal erősebb volt a fény, mint egy túrázó fejlámpája. Pár perc múlva odaértünk, és nagy meglepetésemre két terepmotort és három Lada Niva terepjárót láttunk: egymás mögött álltak a 20 centis hóban, az erdő közepén. Egy kidőlt fa törzse állta útjukat, de ahogy ellépdeltünk mellettük odaköszönve, megütötte a fülemet egy fél mondat, miszerint nem számítottak ekkora hóra. Hogy milyen úton-módon kerültek a magas hegyoldalba, ahova nem vezet normális út, máig nem tudom.
Ahogy elhagytuk őket, az utolsó kaptatón megsűrűsödött a sötét. A fejlámpa fényénél értünk fel a Csóványosra. A kilátó betontornyának vaskapuja mögött mozgást észleltünk. Lehetett vagy mínusz öt fok, csontig ható szél fújt, plusz tök sötét volt, álmunkban nem gondoltuk volna, hogy ilyenkor még mászkál valaki a csúcson. A hideg toronyban három sráccal találkoztunk, akiknek az volt a tervük, hogy bent alszanak a kilátóban. Felszerelésük (hálózsák, derékalj) volt hozzá, látszott az is, hogy nem először csinálnak ilyet, ezért rövid beszélgetés után jó éjszakát kívántunk nekik, és tovább meneteltünk a jó meleget ígérő turistaház felé.
A csúcsról elég meredek emelkedőn kanyarog le az ösvény, tucatszor jártam erre, de ezúttal az ösvényt bakancsok tucatjai taposták jegesre előttünk. A túra legviccesebb szakasza volt, amikor a sötétben az álnokul behajló faágak elől hajolgatva, a fejlámpa rövid fényalagútjában egy kisvideót akartam felvenni a csúszós lejtőn. Fél perc és a második piruett után adtam fel, mielőtt még óriásit tanyáztam volna. Közben a sötétből valahonnan előbukkant egy terepfutó, és közepes tempóval megelőzött minket. Hogy honnan hova futott a sarkvidéki időjárásban, nem tudom, de valószínűleg mi se lehettünk mindennapi látvány a nagy csúszkálás közben.
Így értünk el a Nagy-Hideg-hegyi turistaházhoz, aminek ablakaiból meleg fény áradt. Bent általános jókedv fogadott. A házat vezető csapattól megtudtuk, hogy nappal rengeteg (legalább hatszáz) ember volt fent a Nagy-Hideg-hegyen és a Csóványoson, folyamatos sor állt a büfénél. Aztán a szürkület előtt, legkésőbb négy óra körül a tömeg levonult a hegylábi parkolók felé, és csak azok maradtak, akik fent is alszanak.
Kiderült, hogy a ház tele van, és öt sítúrázó még bolyong a hegyen a sötétben, ők később érkeznek. Szó esett még két túrázóról is, akiket állítólag sátrazni láttak valahol a hóban. Szóval nem lehetett azt mondani, hogy egyedül bóklásztunk volna a hegyen. A hírre betoltunk egy igazi menedékházas (nem éppen fine dining, de laktató) babgulyást, plusz krumplit hússal, még beszélgettünk egy kicsit, majd ledőltünk aludni.
Másnap reggel indulás előtt összefutottunk a házban a túrasíelőkkel is. Egy budapesti sportklub tagjai voltak, és az utolsó percig ki akarták élvezni azt a ritka alkalmat, hogy a magyar hegyekben alkalmas természetes hó van a síelésre. Egyszerre indultunk el a Csóványosra, ők körben a síúton, mi meg a túraúton. Kicsit irigykedve néztem, ahogyan elsuhantak, de tudtam, hogy ez nem az én műfajom.
A Nagy-Hideg-hegyet és a Csóványost összekötő egykori kalderán délelőtt sem volt tumultus. Az erdőt fehér köd ülte meg, a fák ágait vastag hóréteg takarta, sok helyen a fatörzseket is fagyos hóköpeny fedte. Kriptaszerű hideg csönd uralkodott. A friss havon látszott, hogy éjjel leesett újabb 10 centi, ezért azt reméltük, hogy a visszaúton végig fehér erdő kísér majd.
Mivel még csak délelőtt volt, azt vártuk, hogy kevés ember lesz a hegytetőn. Az odavezető úton nem is találkoztunk csak pár túrázóval, meg a toronyban bivakoló fiúkkal. Szemlátomást túlélték az éjszakát, de ahogy mesélték, felzavarta őket álmukból egy terepmotoros-dzsipes csapat. Valószínűleg ugyanaz a csoport, akikkel felfelé mi is összefutottunk – csak felverekedték magukat valahogy a csúcsra a mély hóban.
A Csóványosnál meglepve tapasztaltuk, hogy tucatnyi túrázó pihent-lazított a kilátó körül. Azt mondták, inkább elindultak hajnalban lentről, csak hogy elkerüljék a tömeget. Fent a kilátóban beszédbe elegyedtünk két túrázóval, akikről kiderült, hogy ők voltak az este emlegetett éjszakai sátrazók. A Foltán-keresztnél aludtak, és bár elmondásuk szerint hideg volt, és a szél is fújt hajnalban, azért elég jól elvoltak.
A csúcsot a P jelű túraúton hagytuk el, ami a Magos-fa hasonlóan magas tetejét köti össze a Csóványossal a Börzsöny főgerincén. Ebbe a kelet–nyugati irányú főgerincbe futnak bele a hegység északi oldalgerincei, aminek egyikén, a Sasfészek–Nagy-mána-gerincen terveztünk lemenni. A gerincúton már szépen alakult a forgalom, tucatnyi túrázóval találkoztunk, de amikor lefordultunk a Nagy-Mána felé, megcsappant a számuk.
A fehérbe burkolózott erdő továbbra is misztikusan káprázatos volt, szálegyenes vigyázban álló facsoportok váltották egymást a göcsörtösebb ágas-bogas rengeteggel. A 707 méter magas Nagy-Mána tetején nyílt meg annyira az erdő, hogy a gerinc szikláiról kilátás nyíljon a völgy és a központi csúcsok felé. A lentről felkúszó köd azonban csak részben engedte látni a teret, a csúcsrégiót pedig teljesen eltakarta.
Lent a gerinc vége felé örömmel nyugtáztuk, hogy az este esett hó megmaradt, és még a műút melletti erdőrészeket is fehérbe vonta. Így élvezetes és látványos volt végig a séta egészen Diósjenőig, ahol a nem túl bizalomgerjesztő Mona Lisa nevű pizzázóban kifogástalan börzsönyi kanászpecsenyével búcsúztattuk a hegyet.
Figyelmeztetés!
Bár a cikkből úgy tűnhet, hogy egy téli börzsönyi túra vidám és könnyű menet, tudni kell, hogy ez csak akkor igaz, ha alaposan felkészül rá a túrázó, és akkor sem mindig. A hideg és a csúszós hegyoldal kivédhető megfelelő többrétegű ruházattal, jó bakanccsal (nálunk csúszásgátló is volt tartalékban), és jó, ha van túrabot is. Meleg ital a termoszban, elég ennivaló a hátizsákban elengedhetetlen. Mivel nagyon korán sötétedik, kötelező a fejlámpa is (tartalék elemmel).
Ahhoz pedig, hogy ne tévedjünk el, feltöltött mobiltelefon szükséges GPS-es túraapplikációval, és a teljes lemerülés ellen powerbankkel. Ha ezek megvannak, akkor is úgy kell megválasztani az utat, hogy az a kondinknak ne legyen sok. Mindig van, aki túlbecsüli a képességeit, csak szombaton négy embert kellett lehozniuk a hegyről a Börzsönyi Hegyimentőknek. Viszont, mint a hétvégén kiderült, ha megvan a megfelelő felszerelés és a kellő tapasztalat, akkor az sem probléma, ha egész éjjel a sötét és fagyos hegyen bolyongunk.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További túrák a Börzsönyben:
- Túra a titokzatos börzsönyi halálfejes kereszthez
- A Börzsöny legderűsebb gerince, ahol mindig hűvös-szellős az idő
- Ősi várromok a kráter peremén: a börzsönyi Kis-Kaldera-kör
- Fel a Csóványosra: kaptatás az eltűnt lávafolyam nyomában
- Cicőke és Bugyihó: megmásztuk a Börzsöny két legviccesebb nevű csúcsát
- A börzsönyi Bombatölcsér-tavak völgye
- A börzsönyi Eldugott Panorámák útja
