Amikor már azt hittem, hogy a Magyarországhoz legközelebb eső hegyvidéki osztrák tartomány, Alsó-Ausztria nem tud meglepni, akkor jött szembe a két ikercsúcs, amiket itthon nem nagyon ismernek, de a helyiek körében nagyon népszerűek. Ez a Gippel és a Göller, vagy ahogy én tekintek rájuk: a Simlis és a Szende. Küzdelem, látvány és derű két (vagy három) napban.
Ha autóval közeledünk a két hegycsúcshoz Budapest felől, négyórányi gurulás után először a Gippel szigorúan duzzadó sziklaizmai tűnnek fel Sankt Aegyd am Neuwalde városka házai felett. Ha beljebb gurulunk, meglátjuk párjának, a valamivel magasabb Göller kopasz, joviális feje búbját.
Már látványnak sem rossz a páros, de a hangulat, ami fent várt minket az ott töltött három nap alatt, egészen egyedi volt. A fenti almhüttéket, azaz vendégeket is fogadó alpesi pásztorházakat ugyanis kedves városi asszonyok működtetik, akiknek a helyi gazdák odaadják a több mint százéves házak kulcsait, ha megígérik, hogy rajta tartják a szemüket a fent legelésző tehenek csordáján. Mindenki jól jár: a gazdák lustulhatnak a völgyben, az almhütte forgalma pörög, a vendégeket az önkéntesekkel kiegészülő csapat kitűnő hangulatban várja.
A Gippel 1669 méteres csúcsa egy meredeken lezuhanó merész sziklaorom, ahonnan letekinteni is szédítő; a Göller 1766 méter magas teteje pedig egy derűs, gyepes páholy, egy természetes kertmozi, ahonnan a Keleti-Alpok számos ismert hegycsúcsának látványába lehet belemerülni a Schneebergtól a Hochschwabig. Ha a mászás után legurítunk még pár bauersnapszot, úgy érezzük magunkat, mint egy viking harcos a Valhalla asztalánál.
Eredetileg egy teljes, keletről nyugatra tartó gerincvándorlást terveztünk, útba ejtve a két csúcsot, a második napon viszont lezavart minket egy vihar. Addigra már úgy rabul ejtett minket a hegység, hogy később visszatértünk a folytatáshoz. Most ezt az utat írom le, de a cikk végén többféle – rövidebb-hosszabb – megoldást is vázolok a csúcsok megmászására, a skála ugyanis az egynapos családi túrától a tapasztaltabb bakancsoknak való 2-3 napos hegyi menetig terjed.
Csapatunk négy válogatott túrabubus zsurnalisztából, valamint a fiamból állt, a tartomány hívott meg minket körülnézni a Mürzstegi-Alpok két gyöngyszemén. Sankt Aegyd am Neuwalde szélén tettük le az autót, de meg kell jegyeznem, hogy a startpont Bécsen és Sankt Pöltenen keresztül vonattal és busszal hat óra alatt elérhető.
A Zögernitz tanyánál parkoltunk, innen vágtunk neki a Gippel csúcsának. Két jelölt túraút visz fel: mehetünk körbe a lankásan emelkedő fő gerinc karéján vagy egyenesen a hegynek. Az izgalmasabbat és gyorsabbat választjuk, a tetején biztosítósodronyokkal megerősített Treibsteiget.
Buja lombhullató erdőben indul felfelé az ösvény a hegy szoknyájának alján, ahogy törtünk egyre feljebb, a madárdalos bükkös ritkásabb fenyvesbe váltott. Régi szórakozásomhoz ismét találtam partnert: egy csilpcsalpfüzikével füttyögtem versenyt, úgy tűnt, vevő a „dumámra”. Nagyjából két óra alatt értünk fel a hegytető kapujához – 680 méterről 1530 méterre, azaz 850 méter szintet áthidalva.
A Gippeltörl, mint a nevében is áll, valóban egy kapuszerű átjáró az utolsó meredeken kaptatós részen. Tényleg vannak a sziklafal oldalába erősített fix biztosítódrótok, ahogy a térkép mutatta, de igazából nincs szükség rájuk, gondolom, inkább a havas-jeges téli túrák idején hasznosak.
A Gippeltörlnél kibukkantunk a gerincre, a vak, hegyoldali kapaszkodást kényelmes, tágas-teres és szolidan emelkedő gerincmenet követte. Azért ne tüköraszfaltra gondoljunk, az ösvény bokaforgató kődarabok között kígyózott. Szóval aki nem akart egy kellemes ficamot, inkább a lába elé nézett és a panorámába mélyedést a félórányi menetre fekvő hegytetőre hagyta.
A Gippel darabos-sziklás tetején, 1669 méter magasan egy csúcskereszt várt minket. Az idő nagyszerű volt, mindenre jutott idő, amit egy túrázó a hegycsúcson szokott csinálni: energiakészlet feltöltése folyékony és szilárd kalóriaforrással, Szépkilátás-matrica és bejegyzés a csúcskönyvbe (5 Ungarische Gippelman was here), üldögélés-heverészés, körpanoráma megtekintése és belebámulás a csúcsfal északi szakadékának mélységébe.
A csúcsos-hegyes formájú sziklatető nem véletlenül kapta a Gippel nevet. A név a német dialektusokban és a középfelnémetben a Giebel (azaz oromzat, tető, hegytető vagy csúcs) szóból alakult ki, de sok helyen általánosságban a csúcsokat is Gipfelnek nevezik, ennek nyelvjárási alakja a Gippel. Az ilyen jellegű csúcsok mindig nagyszerű kilátással rendelkeznek, innen is szépen látszottak a Keleti-Alpok általunk már jól ismert környékbeli hegyei: a Schneeberg, a Rax, a Schneealpe, a Hohe Veitsch vagy a távolabbi Hochschwab.
A Gippelről vissza kellett ereszkednünk a Gippeltörlhöz, ugyanis a szállásnak kinézett Gippelalm onnan közelíthető meg egy kisebb sétával. A rusztikus kis épülethez késő délután érkeztünk. Anita, egy annabergi fitnesz- és jógaoktató fogadott minket, aki a lenti gazdák 68, alpesi legelőn bóklászó tehenére figyel, cserébe viheti a házat nyáron.
Ahogy elnéztem, Anita főleg a maga örömére viszi a 106 éves alpesi pásztorházat, amit minden elemében teljesen meghagytak eredeti formájában. Párjával felköltöznek a nyári szezonra, élik a fenti nyugodt életet, és fogadják az olyan beeső vendégeket, mint amilyenek mi voltunk. Idén mi voltunk az első magyarok nála, de a korábbi években be szokott nézni hozzá egy magyar nő a közeli Mariazellből, aki a szamarával túrázik. Egyébként inkább helyiek járnak fel, meg elvétve csehek, szlovákok vagy belgák.
Az alm ételválasztéka nem túl széles, de a kaspressknödelsuppe, azaz a házi, zöldséges sajtgombócleves (5,5 euró) olyan ízes, mintha a nagyanyám készítette volna, a tükörtojással megkoronázott serpenyős grösztliről már ne is beszéljünk. Elé a hely specialitását, a csilis meggylikőrt (Weichsel Chilli, 3 euró) gurítottuk le aperitifnek, de személy szerint a kaja után megízlelt fenyőlikőr (Zirbe Dirndl, 2,5 euró) jobban ízlett a sör (3,8 euró) mellé. A puritán tetőtérben berendezett, matracláger-jellegű hálótérért 16 eurót kellett kicsengetni, az Osztrák Alpesi Klub tagjainak – mint például nekem – csak 13-at. Szóval nem mondanám, hogy az árak nem versenyképesek.
Másnap vastag felhőpaplan alatt indultunk tovább. Az eső egész este esett, a nedves fű és egyéb aljnövényzet még a legmakacsabb túracipőket is megviselte, amikor pedig félúton újra esni kezdett, teljesen eláztunk. A terep a Göller felé haladva a gerincen enélkül is elég kellemetlen volt: a vizes, magas fű bokacsavaró köveket rejtett, vigyázni kellett, hova lépünk. A simlis, köves-sziklás szakaszokat alpesi rétek (almok) váltogatták, rajtuk az esőben is kedvesen bólogató virágokkal, mint a sárga bimbós trollblume (zergeboglár) vagy a lilás karomszirmokkal integető varjúköröm.
A Gippel és a Göller közte nyereg közelében egy áldás volt betérni a Kohlröserl-Hüttébe, ami lényegében a Gippelalmhütte ikertestvére. Ezt a régi alpesi pásztorházat a civilben dekorátor foglalkozású Monika viszi 15 éve, nyaranta ugyanabban a konstrukcióban, mint egy kicsit odébb Anita, csak ő 72 tehénre figyel. Apropó, tehén: ugyan a Gippelen legelésző tehenek nem voltak agresszívak, de azért inkább megkerültük nagyobb csoportban kérődző csordáikat. Az Alpokban ugyanis a tehén a legveszélyesebb állat, idén is előfordult, hogy halálra tapostak egy túrázót.
A Kohlröserl-Hütte ételválasztéka és árai is hasonlók voltak a másik házéihoz, csak itt még isteni káposztás csülköt-kolbászt is lehetett burkolni. Jól belaktunk és közben eldöntöttük, hogy a felhőkabátba bújó Göller megmászását elhalasztjuk. Egyfelől mert már kezdett elegünk lenni az esőből, ráadásul néhány villám is kinézett, ami egy kitett hegytetőn nem életbiztosítás (lásd egy nemrégi esetnél), másrészt pedig nem láttunk volna semmit a híresen jó panorámájú csúcsról. Ezért a Waldhüttsattel nyeregből leereszkedtünk Kernhofba, ahonnan három hét múlva folytattuk a túrát.
Ott voltunk tehát ismét a Waldhüttsattelen, de micsoda különbséggel! A kék égen bárányfelhők bégettek békésen, kellemes alpesi szellő enyhítette az erős napsütés fejbe kólintó hatását. A nyeregből már csak egy köpés a Göller irányába a Göllerhütte, ahol az estét szándékoztunk eltölteni. Kényelmes menetet terveztünk, amibe belefért a délelőtti indulás Budapestről, a négyórás autóút és a 2-2,5 órás feltúrázás a hüttéig.
A Göllerhütte kicsit nagyobb és profibb szálláshely, mint az almhütték a Gippelen. Négy kétágyas szobája van a 22 férőhelyes, kényelmesen kialakított matracláger mellett. Az osztrák hüttékhez képest azért inkább a kisebbek közé tartozó Göllerhüttét a Sankt Pölten-i Természetbarátklub üzemelteti, két állandó gondnokkal és önkéntes segítőikkel. A cél láthatóan itt sem a profit, hanem a Lebensgefühl, az alpesi életérzés megélése. Ennek megfelelően az árak is barátiak (a hálóterem 10-13 euró Alpinklub-tagságtól függően, a szoba 13-17 euró) az étel pedig nagy adag és házias, a vendéglátás pedig jókedvű és szívélyes.
A ház specialitása egy érdekes italkreálmány, a bauersnapsz, azaz parasztpálinka. Ez egy felespohárba töltött körtepálinka, vékony szalonnával és reszelt tormával koronázva. Olyan megrázó élmény volt, hogy gyorsan megittam rá még egyet. Meg is jött a kedvem egy kis hegyteteji naplementézésre, ahová a többieknek sajnos nem akaródzott elkísérni.
A szürkületben felkaptattam a Kis-Göller 250 méterrel feljebb meredező csúcsára és jól tettem: pont elcsíptem a törpefenyővel borított Göller mögé lebukó napot. Fénye narancssárgába vonta a keletre álló Gippel sziklaredőit. „Tizenhárom sziklafodor van a szoknyádon” – dúdolgattam a visszaúton, feltehetőleg a bauersnapsz hosszan tartó hatása alatt.
A tökéletes túraidő másnap reggel is kitartott, napsütésben indultunk neki a Göllernek. Az ösvény egy közeli rétnél elhagyta az addig jellemző sűrű, árnyékos fenyőerdőt, és kezdetben törpefenyőfoltokban, aztán összefüggő, vállig érő törpefenyvesben kanyargott. A szűk Törpefenyő utca egészen a Kis-Göllerig (1673 m) tartott.
Innen egy gyönyörű, már önmagában festői kilátású gerinckaréj kötötte össze a Kleine Göllert a nagy Göller füves, platószerű tetejével. A gerinckaréj a Karlgrube nevű mély, amfiteátrumszerű völgykatlant ölelte körbe, aminek lezuhanó sziklafalait odalent törmeléklejtők szegélyezték. Néhány pontján az ösvény a meredek szakadék széle mellett ment el, de alapvetően biztonságos volt az út. Télen, lejegesedve, nagy szélben már nem mondanám ezt.
Amikor felértem a Göller szinte focipályányi, virágos réttel fedett derűs tetejére, eléggé elcsodálkoztam, ugyanis a nyereg felől ezt a magashegyi paradicsomot eléggé eltakarja a hegyoldalt borító törpefenyves. Az 1766 méteren fekvő plató tényleg olyan, mint egy természetes díszpáholy, színes, szélesvásznú panorámával. A Gippelről is lehetett látni ugyan az Alpok keleti csúcsait, de a Göllerről előttünk fekszik szinte a teljes hegység.
Tökéletes a rálátás az Északi-Alpokra, az Alpok lábaira egészen a Cseh-masszívumig, délen a Felső-Stájer Mészkő- és Pala-Alpokra, keleten pedig a Bécsi-Alpokra. Szinyei Merse Pál megnyalná mind a tíz ujját és azonnal ecsetet ragadna, ha látná. A hegy neve itt is a formájából adódik: a legvalószínűbb, hogy az ószláv Gol’a szóból ered, ami kopár vagy kopasz hegyet jelent. Ilyen néveredetű hegyünk egyébként nekünk is van, elég csak a Galya-tetőre vagy a börzsönyi Nagy-Gallára gondolni.
Legalább egy órát eltöltöttünk ezen a hegyi tüneményen, ahol olyan hatalmas terű, szende béke vett körbe minket, hogy minden gondunkat-bajunkat elfelejtettük. Ebben a derűs hangulatban ereszkedtünk le először a hegyoldal kissé meredek és csúszós felső ösvényein, majd az egyre sűrűsödő erdő árnyas gyökérlépcsőin Kernhofer Gscheid elszórt házaihoz. Az út végén megállapítottam, hogy a Gippel–Göller ikercsúcs nem tartozik a legmagasabb alpesi hegyek közé, de hangulatával, almhüttéivel mély benyomást tett rám.
Az útvonal nagyítható túratérképen:
Útvonalverziók: A legkönnyebb út Kernhofból vezet fel, 2-2,5 óra alatt, 3 kilométeren 600 méternyi emelkedéssel, nem túl nehéz erdei ösvényen, pihenőhellyel a Waldhüttsattel nyeregben. Itt el lehet dönteni, hogy a Göllert vagy a Gippelt választjuk. Az előbbi könnyebb, az utóbbi terepe kissé nehezebb. A nyeregtől számítva a Gölleren fent lehet lenni 1,5-2 óra, míg a Gippelen 2,5-3 óra alatt. Kernhofból tehát oda-vissza megjárható a Göller tisztán 7 óra (14 km, 1070 méter szint fel), a Gippel tisztán 8 óra (20 km, 1170 méter szint fel) alatt, de ha itt-ott megpihenünk, eszegetünk, akkor ez kitolódhat két órával. Szóval az egynapos túrára reggel el kell indulni.
Nyilván, ha már odamegy az ember, mindkét csúcsot szeretné megmászni. Egy napra a két csúcsot betervezni combos vállalás, nem is a hossz (26,3 km) vagy a menetidő (12 óra), hanem a kemény, összesen 1940 méteres szintemelkedés miatt. Ez a gépemberekre vár, átlagos halandónak ez sok. Ezért én a két-, sőt akár háromnapos túrát tartanám ideálisnak, megszállva valamelyik fenti almon, vagy a Göllerhüttében.
A kétnapos menet egy autóval Kernhofból indulva optimális, mert oda vissza is lehet térni. A nyeregből először a Göller felé venném az irányt, a csúcs után alvás a hüttében, másnap át a Gippelre, ebéd valamelyik almhüttében, és vissza Kernhofba. Ha van több autó, vagy épp ellenkezőleg, nincs autó, akkor egy szép hüttetúrát is meg lehet csinálni gerincvándorlásként. Ehhez én Sankt Aegyd am Neuwaldéből indulnék, megmásznám a Gippelt, és valamelyik almhüttében tölteném az éjszakát, majd másnap a nyergen át felmennék a Göllerre (a Göllerhütténél megpihenve), és Kernhofer Gscheidnél fejezném be a túrát. Innen busszal lehet Sankt Pölten felé eljutni, de állítólag a stoppolás is hatékony utazási forma errefelé.
További ausztriai túráink:
- Közép-Európa leghidegebb pontja felett lehet csak igazán a hasunkat süttetni
- Hochschwab: ebbe a látképbe nem tolakszik be a civilizáció
- Elérhető Alpok: körülnéztünk a Hohe Veitsch fennsíkján
- Schneeberg: karácsonyi túra a Jégkirálynő birodalmában
- Az Ördög fürdőszobája a Bécsi-Alpokban
- Rax: túra a Bécsi-Alpok Akropoliszához
- Nincs is messze: szurdoktúra a Weichtalklamm sziklatemplomában
- Schneealpe: felhőtúra a Bécsi-Alpok legnagyobb fennsíkján
