A Mastercard idén is elindította GoGreener elnevezésű kampányát, amely a fenntarthatóbb munkába járást ösztönzi. A kezdeményezés arra bátorítja a munkavállalókat, hogy váltsanak kerékpárra, közösségi közlekedésre, gyaloglásra vagy más környezetkímélő közlekedési formára. Idén a bankszektor mellett a médiapiac szereplői, ügynökségek és e-kereskedők is csatlakoztak, hogy együtt gyűjtsék a zöld kilométereket. Mi pedig a kezdeményezés kapcsán budapestieket kérdeztünk munkába járási szokásaikról, arról, hogyan érhetjük el, hogy kevesebb autó legyen az utakon.
Az általunk kérdezettek között autós, bringás, motoros és tömegközlekedő egyaránt van. Abban mindenki egyetért, hogy az autós közlekedés borzasztó Budapesten, hiszen parkolóból kevés van, a dugók állandósultak, miközben gyakran egyetlen ember ül az autókban. Ezért aztán sok mindenkit lehetne motiválni, hogy alternatív módszert válasszon a munkába járásra, a cégeknek ebben nagy szerepük van.
A kampányhoz idén már bármelyik vállalat csatlakozhat a https://gogreener.hu/ oldalon. A résztvevők zöld kilométereket gyűjtenek, a legaktívabbakat díjazzák is.
Gyimesi Anna, a Mastercard marketing menedzsere és a GoGreener projekt felelőse elmondta, hogy a kutatások szerint a fővárosiak mintegy harmada jár autóval munkába, vidéken még magasabb ez az arány. A GoGreener kezdeményezés célja a dolgozók motiválása arra, hogy szeptemberben autó helyett zöldebb módot válasszanak a napi közlekedéshez. A kutatások szerint éppen ez a motiváció hiányzik ahhoz, hogy alternatívát keressünk.
A GoGreener oldalon minden zöldnek számít, ami nem autóval megtett kilométer. Tavaly 11 cég vett részt a kezdeményezésben, idén már 29-en regisztráltak, de akár egyénileg is lehet jelentkezni az Instagramon. Előbbi esetben a honlapon – céges emaillel történő regisztráció után –, utóbbiban a közösségi médiában, storyban lehet gyűjteni az autó nélküli kilométereket. Jó lenne a megtett kilométerek tekintetében duplázni, tavaly több mint 243 ezer kilométer gyűlt össze – mondta Gyimesi Anna.
Rugalmasan választunk a közlekedési lehetőségek közül
„Már az is sokat számít, ha valaki heti egy-két napra leteszi az autót. A GoGreener nemcsak a fenntarthatóságról szól, hanem a mindennapi mozgásról, a rugalmasabb és költséghatékonyabb munkába járásról is” – mondta Márkus Gergely, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős országmenedzsere.
A Mastercard megbízásából készült friss, országos kutatás szerint a városi dolgozók többsége nem ragaszkodik egyetlen közlekedési módhoz: a hétköznapokban átlagosan két-háromfélét is kombinálnak az emberek. Bár az autó és a közösségi közlekedés továbbra is a leggyakoribb választás – mindkettőt nagyjából a dolgozók kétharmada használja –, minden harmadik válaszadó legalább alkalmanként kerékpárra ül. A mikromobilitási megoldások – például a roller vagy a gyaloglás – főként a rövidebb, 10 kilométeren belüli távokon népszerűek, míg a hosszabb, 20 kilométer feletti utaknál a többség inkább az autót vagy a tömegközlekedést választja.

A közlekedési szokások régiónként eltérnek: Budapesten a tömegközlekedés a meghatározó, a vidéki nagyvárosokban viszont az autó áll az első helyen, illetve ott jóval többen kerékpároznak (40%, szemben a fővárosi 17%-kal). Rövidebb távokon a gyaloglás vezet, közepes távolságra a tömegközlekedés az ideális, míg hosszabb utaknál az autó kerül előtérbe.
A munkahelyeknek nagy szerepük lehet abban, hogy lecseréljük az autót
A mikromobilitást választók leginkább a napi testmozgást (52%), az alacsonyabb költségeket (49%) és a rugalmas útvonalválasztást (szintén 49%) emelik ki előnyként. Akik nem élnek ezzel a lehetőséggel, leggyakrabban az eszköz hiányát (39%), a nagy távolságot (35%), kényelmi szempontokat (24%) vagy a forgalomtól való félelmet (22%) nevezik akadálynak.
A munkahelyek kulcsszerepet játszhatnának a zöldebb munkába járás terjedésében: tízből kilenc dolgozó szerint náluk nincs fenntartható közlekedést ösztönző program. A válaszadók közel fele nyitott lenne a változtatásra, ha rendelkezésre állna biztonságos kerékpártároló, zuhanyzó, öltöző, vagy ha akár kisebb anyagi hozzájárulást kapnának – akár eszközvásárlásra is. Ezek a feltételek sokak számára nem pusztán kényelmi extrák, hanem a döntést alapvetően befolyásoló tényezők.
A cikk megjelenését a Mastercard támogatta.