Az Apple okosóráitól elfordultak az emberek, és emiatt az egész piac nagyot zuhant

Az okosórák megjelenése óta 2024 volt az első olyan év, amikor globálisan csökkentek az eladások, írta a BBC.

A Counterpoint piackutató cég szerint az előző évhez képest 2024-ben 7 százalékkal kevesebb készüléket értékesítettek, és a csökkenésben leginkább az játszott közre, hogy emberek elfordultak az Apple Watch termékeitől. Csak ennél a gyártónál 19 százalék volt a visszaesés.

Az Apple csökkenésének egyik oka az lehet, hogy az eszközeik nem kaptak új funkciókat, és az is közrejátszhatott, hogy nem került piacra a beharangozott csúcskategóriás modell, az Ultra 3.

Az Apple piacának beszűkülése Észak-Amerikában volt a leglátványosabb egy elemző szerint, a fogyasztók kivártak a vásárlásaikkal a fentebb említett okok miatt, de annak is nagy szerepe volt, hogy az Apple-t 2023 végén és 2024 elején értékesítési és importtilalmak sújtották az Egyesült Államokban a véroxigénszint-ellenőrzéssel kapcsolatos vitatott szabadalom miatt.

Az általános visszaesés ellenére a tavaly jelentősen megnőtt az olyan kínai okosórák eladása, mint a Xiaomi, a Huawei és az Imoo. Kínában hat százalékponttal bővült a piac 2023 utolsó negyedévéhez képest. Ezt az is hajtotta, hogy egyre több gyerekre szabott okosórát tudtak eladni, ebben a szegmensben az Imoo az egyik piacvezető.

Globálisan viszont most a Xiaomi nőtt a legnagyobbat, a szállításai 135 százalékkal bővültek egy év alatt, az olcsósága miatt Dél- és Kelet-Európában is széles a vevőköre.

A piacot tavaly India is lefelé húzta, elemzők szerint azért, mert a nagyon olcsó indiai modellek nem túl stabilak, és a felhasználók elégedetlensége a vásárlások visszaesésében öltött testet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!