Freund Tamás: Nagyon meglepett Schmidt Mária tájékozatlansága
„Nagyon meglepett Schmidt Mária tájékozatlansága. Leginkább azon döbbentem meg, hogy az írásában számos olyan információ szerepelt az Akadémiáról, illetve az akadémikusokról, amelyek cáfolatát már számtalan formában kommunikáltuk. Ezekről azonban ő nem tudott, így a kritikája az információhiányon alapult. Ha én
egy intézményt, ráadásul egy ilyen hagyományokkal rendelkező nemzeti intézményt akarnék kritizálni, akkor jobban felkészülnék, és tájékozódnék a valós helyzetről” – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Magyar Hangnak.
A Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója blogbejegyzésében kritizálta az MTA-t, amiért az Akadémia Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya állásfoglalást adott ki április elején, mondván, hogy ha Orbán Viktor májusban ellátogatna a Magyar Tudományos Akadémia 200. évfordulójára emlékező ünnepi ülésre, „a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet”. „A Magyar Tudományos Akadémia maga a velünk élő sztálinizmus” – írta Schmidt Mária, hozzátéve, hogy „tagjai olyan privilégiumok sorát élvezik, amelyek élethossziglan járnak nekik, vagyis életjáradékot kapnak”. Freund most úgy fogalmazott: nincs joga bármilyen motivációt felfedezni az írás mögött.
Azt is mondta: a helyzet kialakulásában a kölcsönös meg nem értés játssza a főszerepet. „Itt meg kell különböztetnünk az Akadémia szakpolitikai tanácsadó szerepét, amely nem nyilvánosan, hanem minisztériumokon belül működik.” Azt mondta: rendszeresen ki is kérik az MTA véleményét a döntés-előkészítő értekezleteken. „A nagy horderejű, ennél fogva látványosabb, távlati kérdések terén azonban nem működik ilyen jól az Akadémia és a kormány közötti kommunikáció. Ilyen kérdések megválaszolásában – például az akkumulátorgyárakkal kapcsolatban – a kormány gyakran előreszalad gyors döntési kényszerre hivatkozva, és nem hallgatja meg a tudós közösség véleményét.”
Szerinte ilyenkor az MTA nem tud mást tenni, mint hogy utólag fejti ki a véleményét a döntéshozók felé, illetve ha a társadalom széles rétegei várnak valamire reakciót az Akadémiától, akkor a kritikájukat a médiának is el kell juttatniuk. „Ezt minden esetben próbáljuk úgy tenni, hogy a kormány ne politikai támadásként, hanem építő kritikaként értékelje a lépést. De ez nem mindig sikerül, néha mi is hibázunk.”
Szerinte az MTA úgy tudja az éppen regnáló politikai vezetés döntéseit optimalizálni, ha közvetlenül kommunikál a kormánnyal, a médián keresztüli kommunikáció erre nem alkalmas. „Ilyenkor a kormány átmegy sündisznóállásba, és mindent elutasít, mondván, a kritikánk pártpolitikai indíttatású, és »a tudósok kormányt akarnak buktatni«. Pedig ennek az Akadémiának ez soha nem állt szándékában.” Megjegyezte, hogy az Akadémia politikailag soha nem tett nyilatkozatot.
A magyar kutatóhálózat elcsatolásától azt mondta: törésként értékelte, de azóta az MTA újraszervezte magát. „A kutatóintézetek elvételét én mindig is elleneztem, annak ellenére, hogy elismertem, voltak a kutatóintézet-hálózat akadémiai felügyeletében problémák. A legnagyobb probléma talán az volt, hogy minden osztály körömszakadtáig védte a tudományterületéhez tartozó kutatóintézetek költségvetését, és ha valamilyen tudománymetriai módszerrel mért teljesítmény alapján próbáltak differenciálni, akkor ezt mindenki támadásnak tekintette. Így a költségvetés leosztása megváltoztathatatlan volt, ami rontotta a hatékonyságot” – mondta. Másik problémának azt nevezte meg, hogy az egyébként kiváló alapkutatást végző intézetek nem fordítottak elég figyelmet a transzlációs vagy alkalmazott kutatásra.
Szerinte a HUN-REN megalakulása helyett a szükséges változásokat az MTA keretein belül is el lehetett volna végezni. „Ugyanúgy működhetett volna a hálózat, mint most, csak elkerültük volna ezt a rengeteg problémát, például az ingatlanok tulajdonjogával kapcsolatban. Nem lett volna ez az óriási, éveken keresztül tartó bizonytalanság” – mondta.
