„Az ország kiszárításának megállítása, a vízmegtartás a tájban a legfontosabb nemzetstratégiai, biztonságpolitikai, szuverenitásvédelmi kérdés” – mondta Keresztes László Lóránt parlamenti képviselő, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke az aszály elleni küzdelem világnapjára szervezett sajtóeseményen.
Keresztes László Lóránt megjegyezte, hogy ugyan az Országos Vízügyi Főigazgatóság is azt jelezte előre, hogy talán egy sosem tapasztalt aszály felé megyünk, a kormányzati intézkedésekben nem látszik, hogy szakítanának az évtizedek óta bevett, vízelvezetésre épült rendszerrel. Nem készültek el a szükséges jogszabályok, és a változáshoz szükséges források a következő évi költségvetésbe sem kerültek bele, hiába tett erre javaslatot Keresztes is a Vízválasztó Mozgalom átfogó koncepcióterve és gyakorlati tapasztalatai alapján. A képviselő szerint pedig a 2022-es történelmi aszály óta a társadalom felől is érezhető a mély felháborodás, és megvan a megoldás iránya. Keresztesék a költségvetésben 200 milliárd forintos tételként szerepeltették volna a vízmegtartási programot, amit aztán nem támogatott a kormány.
A képviselő azt mondta, ők felülemelkedtek politikai és ideológiai vitákon, szerinte a vízmegtartás ügye az, ami megteremthetné a nemzeti együttműködést, az ország kiszárításának megállítása mindenki érdeke.
„Mintha más valóságban születnének a kormányzati döntések, mint amit mi természettudományi, önkormányzati, gazdálkodói, terepi gyakorlati háttérrel látunk. Mi azt a döntéshozói folyamatot akarjuk támogatni, ami a valós helyzetértékelésen alapul, és egy koncepcionális, proaktív megoldást kínálunk” – mondta Balogh Péter geográfus, alföldi gazdálkodó, a Vízválasztó Mozgalom elindítója.
Balogh szerint a vízügy mindig társadalmi megrendelést teljesít. Az elmúlt nagyjából 150 évben ez a megrendelés arról szólt, hogy a mezőgazdasági területekről vezessék el a vizet. Ez most kezd változni, és a víz visszavezetése a tájba az új irányvonal, amiben a vízügy a jelek szerint partner is. Az igazi változáshoz viszont az erősebb agrárszereplőkre és az Agrárminisztériumra is szükség lenne, a jogi szabályozókat és a támogatási rendszert is át kell alakítani. Balogh úgy látja, hogy sok helyen a vízügy által meghirdetett Vizet a tájba program „öntözővizet a szántóföldemre” tartalomba csúszik át.
Baloghék más kutatókhoz hasonlóan azt szeretnék elérni, hogy a nagyvizek idején a mély fekvésű, eredendően vízjárta területeken újra legyen vízborítás. A talajban elszivárgó víz aztán nagy területeken tudna kellő nedvességet biztosítani.
„Az árhullámokat nem a csatornákban kell tárolni, hanem a mezőgazdasági művelésben szakmailag indokolatlanul lévő ártéri szántóterületeken. Nem akarunk kisajátítani semmit, csak azt mondjuk, hogy a táji adottságokhoz kell igazítani a gazdálkodást, amit az agrárszabályozás is megtámogat” – mondta Balogh. Szerinte a legeltetéses gazdálkodásnak lehetne piacot teremteni, és pénzbeli hasznot hozna, abból pedig még a városlakók is profitálhatnak, hogy a tájba kivezetett vizek hűtő hatásúak.
Balogh arról is beszélt, hogy az öntözési programok nem adnak jó megoldást az aszályra, sőt szerinte éppen hogy még jobban elősegítik a kiszáradást. Erre példaként Andalúzia, Anatólia és az Aral-tó környékének kísérleteit hozta fel. „Egy hektár öntözése négy-öt hektárt vízgyarmatosít, azaz annyitól veszi el a vizet. 93 százalék sivatagra jutna 7 százalék oázis. Ezt nem akarjuk, ahogy azt sem, hogy csak egy-egy kedvezményezett gazdaság jusson vízhez. Már inni és itatni is kevés víz van, száz éve kitalált növényekre illúziók alapján elpocsékolni, az már bűn kategória. Társadalmilag sem indokolt szántóföldre öntözővizet juttatni” – mondta.
Szerinte is teljes tévedés, hogy a felszín alatti vizeket locsolják szét, mert az olyan, mintha a családi ezüstből vennénk meg a napi kefirt és kiflit.
Megemlítette, hogy akkora most a vízhiány, hogy már az alföldi legelők is sárgák, ki vannak száradva. Azt sem érti, hogy az előző évek csapadék- és vízviszonyainak ismeretében miért vetettek olyan sokan kukoricát, ami ha leszárad, máris kártalanítást fizet az agrárminisztérium. Balogh az ilyen gazdákat nem támogatná, hanem inkább valami tanfolyamra küldené. A Vízválasztó Mozgalom a jó gyakorlatokkal szeretné megismertetni az agrárkormányzatot, ami a támogatásait is igazíthatná ezekhez a megoldásokhoz.
Baloghék számításai szerint csak a jelenlegi infrastruktúra használatával, minimális pénzből és beavatkozással nagy eredményeket lehetne elérni, az eddigi 200-300 millió köbméter víz helyett 2-3 milliárd köbmétert is ki lehetne vezetni a tájba.
Az esemény vendége, Czirják Csaba, a Sárréti Vízőrzők egyik vezetője már működő modellről tudott beszámolni. Szeghalom környékén, a Berettyó és a Sebes-Körös összefolyása közelében 15 gazda fogott össze, hogy a területeikre vizet vezessenek ki. Átereszeket, csatornákat tisztítottak ki, majd ásóval, kapával vájtak ki több kilométeren át patakokat, amikből nagy területet tudtak elborítani vízzel. Czirjákék sok segítséget kaptak a vízügytől és a nemzeti parkoktól, mindent legálisan végeztek. Ma már ott tartanak, hogy a gazdák 1750, a dévaványai túzokrezervátum 2000, az állami erdészet 600 hektár területet ajánlott fel az elárasztásra. Többen olyan szándéknyilatkozatot is aláírtak már, ami lehetővé teszi, hogy télen, tavasz elején hagyják, hogy túlcsorduljanak a csatornák, és a földjükre folyjon a víz. Mindenkinek szüksége van a vízre, hiszen az elmúlt hónapban csak 18 milliméter esett összesen a területen. Az öntözési szezon máris érezhető, sok helyen szivattyúznak, elkezdtek apadni a vízfolyások, és az oldalági kivezetést biztosító medrekben újra a gyűjtőcsatornák felé folyik a víz.
Gazdálkodóként Balogh Péter is jól tudja, hogy milyen az, amikor nincs víz. „A mentett oldalon van egy tízhektáros szikes legelőm, az elmúlt években, amíg nem jöttek meg az őszi esők, nulla állatot tudtam rajta tartani. Most is negyedannyi vegetációt tapasztalok, mert elmaradt az árvíz. Nem áztatta a tájat semmi, az átjárhatatlan töltés koncepciója fosztotta meg a biopotenciáljától. Az is a gazdálkodók évtizedes tudása, hogy a belvizes években van jobb termés.”
Balogh szerint a belvíz is egy igazi, magyarok által kreált probléma, Európában máshol jószerivel ismeretlen. Egy, a Műszaki Egyetemen készített tanulmányra hivatkozott, ami szerint a belvizek 80 százaléka magától elszivárog, elpárolog természetes módon, ezért kár is levezetni, ráadásul pont ezt a vizet szokták hiányolni a gazdák a levezetés után két héttel. „A belvíz az a víz, aminek a helyét felszántották, és nem vízveszély van a szántókon, hanem szántóveszély van a medrekben” – adott új definíciókat is.
Keresztes azt mondta, az a céljuk, hogy olyan jogi szabályozás szülessen, ami közérdekként tekint a vízmegtartásra, olyan legyen, mint például egy autópálya-építés, senki ne járjon rosszabbul, de ha valaki keresztbe akar feküdni neki, akkor legyen jogi lehetőség a szankcionálásra.
A Vízválasztó Mozgalom széles társadalmi bázist szeretne kialakítani, hogy elérjék a változást, de ahogy Balogh mondta, a hiányzó milliméterek és köbméterek már most is mögöttük állnak. Úgy látja, hogy elsősorban politikai akarat kérdése, hogy mennyi idő alatt megy végbe a változás. „De mindez a társadalom, közértékrend felelőssége is. Jelenleg biofób társadalomban élünk, amíg az a szemlélet, hogy a fa szemetel, glifozáttal pedig sivatagot csinálunk, addig nehéz az életet visszatenni a helyére. A politika azt csinálja, amit enged neki a társadalom.”
