A hajtogatós telefon elérte a nirvánát, és életközépi válsága lett

Egy terméket vagy szolgáltatást alapvetően kétféle úton lehet sikerre vinni:

1. Olyan problémát oldunk meg vele, aminek a megoldására vágynak az emberek.
2. Egy nem létező problémát oldunk meg vele, de elhitetjük az emberekkel, hogy ők vágytak ennek a megoldására.

A hajtogatható telefonok tipikusan a második kategória díszpéldányai, legalábbis én sosem érzékeltem az őrjítő tömegigényt azzal kapcsolatban, hogy „a telefonom túl kicsi, a tabletem túl nagy, bárcsak lenne egy olyan kütyü, ami egyesíti a kettőt, csak telefonnak túl nagy, és tabletnek túl kicsi”. Szó se róla, az elmúlt öt-hat évben elképesztő fejlődésen ment át a hajtogatós technológia, és lenyűgöző volt végigkövetni, ahogy a nagy telefonos cégek (mínusz Apple) mérnökei szép fokozatosan legyűrik az összes kihívást, ami eléjük kerül.

A műfaj abszolút piacvezetője a Samsung, a cég zászlóshajója ezen a téren a Fold széria, ennek jött most ki a 7-es verziója. Amiről egészen komolyan ki merem jelenteni, hogy elérte a nirvánát, amit a kezdetek óta kerget az összes hasonló telefon. Nem hogy maga mögött hagyta a féltégla érzést, de egyenesen zavarba ejtően könnyű, vékony, a közepén a hajtás szinte láthatatlan. De ezzel együtt, az összes technológiai akadály bravúros leküzdése után, egyszerűen beüt az egzisztenciális krízis: szupermenő, de tényleg kell ez? Miért? Kinek? Erre még visszatérünk, de előbb lássuk, mit is tud a Fold 7.

Telefon, telefon, folyton ezt hajtogatom

Másfél hétig használtam a Fold 7-et, ezalatt legalább négy-öt embernek adtam meglepetésszerűen a kezébe, hogy mi a véleménye róla első ránézésre. Mindenki azt mondta, kicsit fura az alakja, és őszintén meghökkent, amikor kinyitottam a telefont tabletté. Nem azért, mert 2025-ben a hajtogatós telefon olyan soha nem látott újdonság lenne, hanem mert a Fold 7 tényleg annyira vékony és könnyű, hogy az ember fel sem tételezi róla, hogy kihajtható lenne. Konkrétan könnyebb, mint egy Iphone 16 Pro Max vagy házon belül maradva egy S25 Ultra, pedig kihajtva majdnem kétszer akkora a képernyője, mint azoknak. Összehajtva 8,9 milliméter vastag (az iPhone 16 Prók 8,2 millisek), kinyitva alig több mint 4 milliméter, ami tényleg egészen döbbenetes. Érdekes következménye a vékonyságnak, hogy a kamerasziget így nagyon látványosan kitüremkedik a telefonból, persze egy tok ezt biztosan csökkenti valamennyire, és nem is fog annyira billegni a telefon, ha háttal lefelé tesszük le.

A telefonban az androidos világ jelenlegi csúcsragadozó processzora, a Snapdragon 8 Elite direkt a Samsungnak optimalizált verziója dolgozik, pont mint az S25-ös családban. Az nem is kérdés, hogy röhögve elvisz bármilyen appot és bármennyit belőlük egymással párhuzamosan, ilyen méretek mellett a kérdés inkább az, hogy mennyire melegszik közben, meg tudták-e oldani rendesen az extrém vékony házban a hőelvezetést. És tulajdonképpen meg tudták, bár már közepesen erőforrásigényes játékok alatt is elkezd melegedni, de kényelmetlenül forróvá sosem válik – vélhetően azért, mert ilyenkor azonnal visszafogja a processzor teljesítményét a rendszer. Ez persze kicsit olyan, mintha az autónkban lenne egy hatezer köbcentis turbómotor, de a rendszer sosem engedne 130-as tempó fölé, viszont a hétköznapi használatban igazából sosem zavaró.

A másik potenciális probléma, amit a szuperkönnyű-szupervékony kialakítás hozhat magával, hogy nincs elég hely az akkumulátornak. Itt megint bevetettek valami fekete mágiát a Samsung mérnökei, mert úgy lett a Fold 6-hoz képest harmadával vékonyabb a 7-es, hogy ugyanakkora aksi fért bele. Mondjuk az nem éppen gigantikus, 4400 milliamperóra, ráadásul a nagy képernyő nagy fogyasztással is jár, de ezzel együtt is hozza a kötelezőt a telefon, egy napot kibír egy töltéssel, aránylag intenzív használat mellett is. A töltési sebessége sem éppen világraszóló, nálam nulláról indulva fél óra alatt negyvenpár százalékot tett bele (ötvenet ígér a Samsung hivatalosan), a teljes töltéshez bő másfél óra kellett. Megint csak: a mindennapi életben, amikor az ember este felteszi a töltőre a telefonját, reggel meg leveszi onnan, nem oszt, nem szoroz különösebben, hogy aránylag lassan tölt.

A kamerák környékén egy nagyobb változás van, a tavalyi Fold 50 megapixeles főkamerájának helyére idén az S25 Ultra 200 megása került. A képminőségre nem lehet panasz, nekem még kimondottan tetszik is, hogy a színvilágra, a kontrasztokra nem megy rá olyan durván utómunkával, mint a telefonok mostanában szoktak, így realisztikusabbnak érződnek a képek, nem harsány, Instára optimalizált, agyonfilterezett művalóságnak.

A külső, összehajtott módban működő képernyő 6,5 hüvelyk képátlójú, 1080×2520-as felbontású, ez 21:9-es képarányt jelent. Az általános képarány mostanában az okostelefonos világban a 19,5:9, szóval az összecsukott Fold a szokásosnál kicsit hosszúkásabb, de az előző generáció óta közeledett a sztenderdhez. Kihajtva 8 hüvelykes képátlót kapunk, 1968×2184 pixellel, ez kicsit nőtt tavaly óta, és már majdnem elérte a négyzet alakot (10:9). Ez sokkal unortodoxabb képarány, és nyilván az appok meg a telefonon fogyasztott tartalmak kb. 99 százaléka abszolút nincs felkészülve arra, hogy rendesen kihasználja, de legalább kényelmesen egymás mellé lehet tenni mondjuk két böngészőablakot. A zsanér szinte teljesen láthatatlan, kitapintani is éppen csak ki lehet, viszont a megszokottnál erősebb az ellenállása kinyitásnál, teljesen esélytelen egy kézzel próbálkozni.

És akkor vissza az egzisztenciális válságra

Szóval adott egy telefon, ami kész mérnöki csoda, minden szempontból top kategória, csak kétszer akkora a képernyője – és egymillió forintba kerül. Jó, a legkisebb verzió 880 ezerbe, de ha valaki ilyen telefont vesz, az ne érje már be rongyos 256 mega tárhellyel. Szóval van értelme egy négyzetméternyi lakás árát adni egy telefonért? Hogy aztán úgy nézzünk rajta mondjuk Netflixet vagy YouTube-videókat, vagy toljunk bármilyen játékot, hogy a képernyő jó negyede sötéten maradjon? Nehezen tudom elképzelni azt az élethelyzetet, ahonnan határozott igennel lehet felelni erre a kérdésre. Persze, állati menő, és már nem is tudom, hányadszor írom le, hogy annyira könnyű és vékony, hogy azt nehéz szavakkal átadni, és tényleg meg kell tapasztalni.

Jó kis ragebait lenne azzal zárni a cikket, hogy akkor lenne tökéletes ez a telefon, ha feleennyibe kerülne, és Apple lenne, de inkább zárjuk azzal, ami talán ennél egy kicsit többet elmond az egész hajtogatósdiról: bármennyire is nagyra értékelem a Fold 7-ben a mérnöki teljesítményt, a gyakorlatban, amikor visszaadtam a tesztkészüléket, és visszatértem a saját régi telefonomhoz, egy pillanatig sem volt hiányérzetem.