A spermaszám csökkenése egyenes arányban áll a műanyag-adalékanyagok jelenlétének növekedésével
A spermiumszám csökkenése erős összefüggést mutat a műanyag-adalékanyagok használatával, ezért sürgős lépéseket kell tenni ezek visszaszorítására, figyelmeztet a környezeti medicina egyik vezető professzora, írja a Guardian.
A spermiumszám évente körülbelül 1 százalékkal csökkent világszerte az elmúlt 50 évben, ahogyan az emberi termékenység is hasonló ütemben csökken. Az elhízás, a mozgásszegény életmód és a népesség elöregedése is a lehetséges okok között szerepel, de a környezeti tényezők játsszák a legmeghatározóbb szerepet ebben, állítja a New York-i Icahn School of Medicine környezeti medicina professzora, dr. Shanna Swan. A szakember szerint a csökkenés nagyrészt a környezetünkben lévő toxinoknak köszönhető, amelyek képesek befolyásolni a szteroid hormonokat.
Swan és kollégáinak 2017-es metaanalízise szerint 1973 és 2011 között Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában közel 60 százalékkal csökkent a spermiumok száma. 2023-ban megismételve a kutatást afrikai, ázsiai és dél-amerikai adatokat is bevontak, és azt találták, hogy a nyugati és nem nyugati országokban is jelentősen csökkent a férfiak spermaszáma. Ráadásul míg a csökkenés 1973-ig visszamenőleg csak évi 1 százalék volt, 2000 után már több mint 2 százalékos csökkenést láttak.
Különösen veszélyesek e téren a műanyag tárgyak lágyítószereként alkalmazott ftalátok, valamint az ezzel éppen ellentétes hatású biszfenolok: előbbi csökkenti a tesztoszteronszintet, utóbbi növeli az ösztrogént. Mindkét vegyi anyag károsítja a hormonháztartást, veszélyesek a magzatokra és az anyaméhben fejlődő embriókra. A ftalátok kimutatható méhen belüli káros hatásai közé tartozik a kisebb péniszméret, a nemi szervek és a végbélnyílás közötti rövidebb távolság, és később a spermiumok számának csökkenése.
A professzor szerint ezért a műanyag-adalékanyagok használatával kapcsolatban sürgős lépéseket kell tenni, és az emberi egészség szempontjából biztonságosabb anyagokra van szükség.