Látványosan lelassult az északi-sarki jégtakaró zsugorodása, de a kutatók szerint ez csak átmeneti

Az északi-sarki tengeri jég olvadása az elmúlt húsz évben látványosan lelassult – állapították meg kutatók, akik szerint 2005 óta statisztikailag kimutatható csökkenés sem történt a jégtakaró kiterjedésében, írja a Guardian.

A felfedezés azért meglepő, mert közben a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás folyamatosan nőtt, és ezzel egyre több hőt zárt a légkörbe. A kutatók szerint a háttérben valószínűleg az óceáni áramlatok természetes ingadozásai állnak, amelyek időszakosan visszafogják a jég olvadását, kiegyenlítve a globális hőmérséklet folyamatos emelkedését.

A kutatók azonban hangsúlyozzák: csak átmenetileg lehet fellélegezni, mivel nagy valószínűséggel a következő 5–10 évben újra beindul az olvadás, méghozzá a hosszú távú átlag kétszeresének megfelelő ütemben.

A szeptemberi kiterjedése – amikor a jég minden évben a legalacsonyabb szintet éri el – 1979 óta a felére zsugorodott, amikor a műholdas mérések elindultak. „A klímaválság továbbra is egyértelműen valóság” – figyelmeztettek a kutatók, hozzátéve, hogy a legsúlyosabb következmények elkerüléséhez továbbra is sürgős lépésekre van szükség.

A mostani természetes kilengést az Atlanti- és a Csendes-óceán többször évtizedes ciklusai magyarázhatják, amelyek meghatározzák, mennyi melegebb víz áramlik az Északi-sark térségébe. A hosszú távú előrejelzések változatlanok: a század későbbi részében várhatóan jégmentes lesz a térség nyáron, ami súlyosan érintené az ott élő embereket és állatokat, és a sötét vízfelszín miatt tovább gyorsítaná a globális felmelegedést.

A kutatást vezető Mark England, aki a vizsgálat idején az Exeteri Egyetemen dolgozott, így fogalmazott: „Meglepő, hogy miközben arról vitatkoznak, gyorsul-e a globális felmelegedés, mi épp a lassulásról beszélünk. A jó hír az, hogy 10–15 éve, amikor a jégvesztés üteme fokozódott, sokan már 2020 előtt jégmentes Északi-sarkot jósoltak. Most viszont a természetes változékonyság épp ellensúlyozza a jégvesztést. Ez adott egy kis időt, de csak átmenetileg, ha véget ér, annak rossz következményei lesznek.”

A Geophysical Research Letters folyóiratban megjelent tanulmány két különböző adatbázisra támaszkodott, amelyek 1979-től napjainkig rögzítik a jég kiterjedését. A kutatók az év minden hónapját elemezték, és mindenhol látszott a lassulás. Hogy kiderítsék, lehet-e ez természetes változékonyság eredménye, több ezer klímamodell-futtatás eredményét vizsgálták meg. „Nem extrém ritka eseményről van szó, egy évszázadban kétszer is előfordulhat” – mondta England, aki jelenleg a Kaliforniai Egyetemen, Irvine-ban dolgozik. A szimulációk ugyanakkor azt is mutatták, hogy a lassulást mindig újabb gyorsulás követi.

Julienne Stroeve, a University College London professzora hozzátette: „Jól tudjuk, hogy az éghajlati adatok, akár a globális hőmérséklet, akár a jégtakaró több éven át is változatlanok maradhatnak a belső klímavariabilitás miatt.” Stroeve hosszú távú elemzése szerint 1979 és 2024 között minden egyes kibocsátott tonna szén-dioxid 2,5 négyzetméter szeptemberi jég eltűnését eredményezte.