A Coinbase vezérigazgatója személyesen rúgta ki a programozókat, akik nem próbálták ki egyből a mesterséges intelligenciát
Ugyan az OpenAI is ezzel reklámozta az új modelljét, a mesterséges intelligenciában egyelőre a programozás terén sem lehet teljesen megbízni. Így aztán érthető, hogy vannak cégek, amelyek nagyon óvatosak a bevezetésével, máshol viszont teljes mellszélességgel kiállnak amellett, hogy igenis ez lesz a kódolás jövője. Ezek közé tartozik a Coinbase nevű kriptotőzsde is, melynek vezérigazgatója, Brian Armstrong pár napja egy podcastban azt mondta, személyesen rúgta ki azokat a programozókat, akik egy hét alatt nem próbálták ki az MI-t – írja a Tech Crunch.
2025-ben egyébként nem kell ahhoz programozónak lenni, hogy valaki tudja, a mesterséges intelligencia a kódolásban is jelen van. Egy független fejlesztő már két éve azt írta, hogy a GitHub Copilot írja a kódjainak 80 százalékát, tavaly novemberben a Google mondta be, hogy a forráskódjának több mint a negyedét az MI írja. És közben a vibe coding is megjelent, ahol teljesen laikusok íratnak kódot MI-vel – bár azt hozzá kell tenni, hogy ez általában használhatatlan, de minimum tele van biztonsági résekkel.
Utóbbi persze extrém példa, ha valaki ért hozzá, az tényleg tudja automatizálni vele a leginkább repetitív feladatokat, sőt, összetettebb dolgokban is tud segíteni, ha a felhasználó képes értelmezni, és esetenként kijavítani azt, amit csinált. Emiatt sokan használják vagy a ChatGPT-t, vagy ha a munkahelyük engedi, a kifejezetten kódolásra kitalált eszközöket. Armstrong a Cheeky Pint nevű podcastban azt mondta, ő támogatta a dolgot, ezért minden programozónak intézett licencet a GitHub Copilothoz és a Cursorhoz.
Ezután viszont azzal szembesült, hogy becslések szerint akár hónapokig is tarthat, mire sikerül legalább a programozók felét rávenni arra, hogy használják is az eszközöket, szóval a kezébe vette az irányítást. Egészen pontosan úgy, hogy az egyik hét elején beírta a közös csatornára, hogy az MI nagyon fontos, szóval ha nem is kezdik el rendszeresen használni, legalább ismerkedjenek meg vele, menjenek végig a bevezetésen. „Aki nem csinálja meg, azt várom egy szombati mítingen, ahol elmagyarázhatja, hogy miért nem” – tette hozzá Armstrong.
Mint kiderült, nem is hazudott, tényleg volt szombati míting, ahol páran elmondták neki, hogy azért nem foglalkoztak a dologgal, mert mondjuk szabadságon voltak. Másoknak viszont nem volt jó magyarázata – őket egyből ki is rúgta. Armstrong a podcastban beismerte, hogy elég keményen kezelte az ügyet, és ez nem is tetszett mindenkinek a cégnél, de szerinte ezzel egyértelműen átadta az üzenetet: az MI nem opcionális.
Azóta egyébként vannak MI-tréningek is a cégnél, de az őt interjúztató, amúgy szintén kódolással foglalkozó John Collison felvetése nyomán Armstrong is egyetértett azzal, hogy bár az MI önmagában egyértelműen hasznos a kódolásban, az már nem egyértelmű, hogy hogyan érdemes kezelni egy olyan kódbázist, amit az MI rakott össze.