Két év múlva már bruttó egymilliós fizetést ígérnek a HUN-REN kutatóinak

380

2027 végéig 100 milliárd forintra emelkedik a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat éves költségvetési támogatása, ebből az idei évtől jelentős béremelés valósul meg – jelentette ki az innovációért felelős helyettes államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az MTI azt írja: Bódis László azt mondta, a kormány elkötelezte magát amellett, hogy a Magyar Kutatási Hálózat fejlesztését a következő években nagyon jelentős erőforrásokkal támogatja.

A kutatóhálózat feladata, hogy olyan témákkal foglalkozzon, amelyek a magyar társadalom és gazdaság számára kiemelkedően fontosak – közölte a politikus, példaként említette az állategészségügyi kérdéseket, az energiarendszerek ügyét és az új technológiákat.

Az erőforrások növelése határozottan a teljesítményhez kapcsolódik.

Bódis azt mondta, hogy a kormányzat és a kutatási hálózat vezetése megállapodik azokban a legfontosabb témákban, amelyekkel mindenképpen foglalkozni kell, de emellett marad mozgástér arra, hogy a kutatók által felvetett témák is megjelenjenek.

A doktori tanulmányokat kezdő fiatalok jelentős része az egyetemeken, kutatóintézetekben vagy az iparban szeretne fejlesztőmérnökként dolgozni. Jelentősen megemelték az ösztöndíjakat és összekapcsolták a doktori képzéseket azokkal a kutatási programokkal, amelyek projektalapon finanszíroznak. Ezekben legalább 600 ezer forint bruttó fizetést kell biztosítani a doktori hallgatóknak, és a doktori ösztöndíjakat is 60 százalékkal megemelték az idei évtől. A doktoranduszoknak új vállalkozásfejlesztési program indult az idei évtől, amely segítséget nyújt ahhoz, hogy azokat a tudományos eredményeket, melyek a laborban létrejönnek, minél nagyobb részben sikeres vállalkozásokon keresztül a piacra vigyék – közölte Bódis.

A HUN-REN idei évre tervezett költségvetése 48,5 milliárd forint volt. Az idei büdzsé 18 milliárd forinttal nő, ennek döntő részét béremelésre fordítják. A következő években egészen 100 milliárd forintra emelkedik a költségvetés, amely – teljesítményhez kapcsoltan – további bérfejlesztésre teremt lehetőséget. A mostani béremeléssel sikerült elérni a bruttó 800 ezer forintos kutatói átlagbért, amely 2027-re az egymillió forintot is meghaladhatja.

Bódis szerint 2030-ra a magyar kutatói bérek versenyképessé válhatnak a nemzetközi bérekkel összevetve, erre azért van szükség, hogy a kutatók ne menjenek el Magyarországról, illetve a tehetségeket ide lehessen vonzani. A kutatási hálózat finanszírozásáról kötött megállapodásban

a teljesítmény értékelésére szolgáló mutatók között szerepel a tudományos publikációk mennyisége, az elért eredmények alapján bejegyzett szabadalmak, az ezeket hasznosító vállalkozások száma, és az is, hogy megrendelőként, együttműködő partnerként mennyi ipari vállalkozás érkezik a HUN-REN-hez.

Mindeközben júniusban a hálózattól elcsatolták a négy, humán- és társadalomtudományi kutatással foglalkozó egységét, és az ELTE-hez csoportosították át. Az átszervezés a Bölcsészettudományi, a Nyelvtudományi, a Társadalomtudományi, valamint a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontot érintette. A központok igazgatói csak értesítést kaptak erről, a kutatók feje felett született a döntés.

Közben az elméletileg politikailag független kutatóintézet vezérigazgatójáról, Jakab Rolandról kiderült, hogy Orbán Viktor első polgári körének egyik alapítója.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!