Gyorsabban romolhat a memóriája annak, aki sok mesterséges édesítőt fogyaszt

A joghurtokban és a szénsavas üdítőkben található mesterséges édesítőszerek károsíthatják a gondolkodási és emlékezőképességet, és úgy tűnik, hogy hosszú távú károsodást is okozhatnak ezen a területen, írja a The Guardian.

Egy friss kutatás szerint azok, akik a sok mesterséges édesítőt, például aszpartámot és szacharint fogyasztanak, 62 százalékkal gyorsabban épülnek le kognitív szempontból, ez a kísérlet 8 éves időtartama alatt 1,6 évnyi extra öregedésnek felelt meg. A tanulmány szerint az eredmények azt sugallják, hogy az alacsony- és nullkalóriás édesítőszerek, különösen a mesterséges változatok és cukoralkoholok fogyasztása hosszú távon káros hatással lehet a kognitív funkciókra.

A Neurology szaklapban megjelent tanulmányhoz a kutatók 12 772 brazil embert követtek nyomon 8 éven keresztül. A résztvevők átlagéletkora 52 év volt a kísérlet kezdetekor, és hétféle édesítőszer hatását vizsgálták az egészségükre. Az alanyoknak kérdőíveket kellett kitölteniük az előző évben fogyasztott ételekről és italokról, később pedig kognitív teszteken kellett átesniük.

A 60 év feletti résztvevők esetében nem találtak összefüggést az édesítőszer-fogyasztás és a kognitív hanyatlás között. Ez alatt azonban az aszpartám, a szacharin, az aceszulfám-K, az eritrit, a szorbit és a xilóz fogyasztásánál is megvolt a korreláció, és rosszabb memóriával és nyelvi képességekkel járt együtt.

A The Guardiannek élelmiszer- és üdítőforgalmazók kritizálták az eredményeket, azt mondták, hogy ezek – ahogy a kutatók is beismerik – nem mutatnak ok-okozati összefüggést. Az is gyengíti a kutatást, hogy az elfogyasztott élelmiszereket és italokat önbevallásos alapon vezették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!