Így látták olvasóink az égen felbukkanó vérholdat
Vasárnap este nagyjából 19 órától 21 óráig teljes holdfogyatkozást lehetett látni Magyarországról is, a jelenséget a Hold ilyenkor vörösesnek tűnő színe miatt vérholdnak is szokták nevezni. Cikkünkben arra kértük az olvasókat, hogy ha olyan helyen vannak, ahol nem felhős az ég, és láthatják a holdfogyatkozást, küldjenek nekünk képet róla. Érkeztek is fotók szép számmal, ezek közül válogattunk össze néhányat.
Zsófia Szegedről küldte el a fotóját:

Ottó a Feneketlen-tónál lőtte ezt a képet a vérholdról:

Adrienne egy Sony 70-200-zal fotózta le az égi jelenséget, szintén Budapesten:

Dóra több képet is küldött nekünk a vérholdról, ez volt az egyik:

Zsolt Mezőtúrról küldött nekünk fotót, amit egy iPhone 13-mal készített:

Róbert pedig Delhiből küldött nekünk képeket, és a vérhold iránt kicsit sem érdeklődő kutyákat is lefotózta:


Ilyen vérvörös hold egyébként teljes holdfogyatkozásnál jelentkezik. Azért ilyen a színe, mert ahogy a Föld közvetlenül a Nap és a Hold közé kerül, és árnyékot vet a Holdra, a bolygó légköre megszűri a napfényt: a rövidebb, kék hullámhosszú sugarakat szétszórja, míg a hosszabb, vörös hullámhosszúakat átengedi.
A holdfogyatkozások mintegy 29 százaléka teljes, és a Földön évente átlagosan két holdfogyatkozás figyelhető meg, de nem mindegyik teljes. Egy adott helyről nézve körülbelül két és fél évente egyszer lehet számítani teljes holdfogyatkozásra.