Legalább 142 környezetvédőt öltek meg tavaly

Tavaly legkevesebb 142 környezetvédő vált gyilkosság áldozatává világszerte, továbbá négy aktivista nyomtalanul eltűnt, a legtöbben Latin-Amerikában, ezen belül is Kolumbiában – derült ki a Global Witness nevű emberi jogi szervezet szerdán közzétett jelentéséből, amit az MTI szemlézett.

„A Global Witness 146 gyilkosságot és eltűnést dokumentált föld- és környezetvédők körében 2024-ben” – írta a civil szervezet a jelentésében. Ez „mintegy három ember (...) meggyilkolását vagy eltűnését jelenti hetente” – hangsúlyozta a szervezet.

Ez a szám csökkenést jelent 2023-hoz képest (196 eset), de nem jelenti azt, hogy a természetvédők helyzete javulna – mutatott rá a szervezet, mivel több országban alulbecsülik az esetek számát.

A Global Witness szerint a dokumentált esetek több mint négyötöde Latin-Amerikában történt. Kolumbia továbbra is a legveszélyesebb ország a környezetvédő aktivisták számára, ott tavaly 48 gyilkosságot regisztráltak, 2023-ban pedig 79-et. Az országban volt a világ összes áldozatának egyharmada.

„Sok kolumbiai őslakos nép, paraszti közösség fél attól, hogy feljelentse a kitermelő iparágak által okozott környezeti károkat, különösen azok a védelmezők, akik fegyveres csoportok közelében és konfliktusövezetekben működnek” – hangsúlyozta a civil szervezet.

Kolumbia után, ahol több fegyveres csoport is illegális bányászatot és kokainkereskedelmet folytat, Guatemala, Mexikó, Brazília és a Fülöp-szigetek következik a veszélyességi listán.

2012 óta, amikor a Global Witness megkezdte a nyilvántartást, 2253 környezetvédő lett gyilkosság áldozata vagy tűnt el világszerte. A Global Witness felszólította a kormányokat, hogy védjék meg a környezetvédőket, vizsgálják ki a támadásokat és vonják felelősségre az elkövetőket. Felszólította a vállalatokat is, hogy tartsák tiszteletben az őslakosok, a földművesek és az aktivisták jogait, és akadályozzák meg az emberi jogok megsértését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!