A LimeWire peer-to-peer fájlmegosztó bejelentette, hogy egy árverésen megszerezte a Fyre Festival márka jogait, írja a Gizmodo. A cég közölte, hogy ő sem tervez zenei fesztivált szervezni, inkább csak a mémek miatt vásárolta meg a nevet és a hozzá kapcsolódó arculatot.
A LimeWire egy sajtóközleményben azt írta, hogy „újragondolt víziót” tervez a Fyre számára, olyat, ami túlmutat a digitális téren, és valós eseményekre, közösségre és meglepetésekre épít, jelentsen ez bármit is. Ennél többet nem árultak el, csak annyit, hogy már várólistát is indítottak a korai érdeklődők számára, akiknek egyelőre fogalmuk sincs, mi iránt érdeklődnek tulajdonképpen.
Az eBay-hirdetés szerint az aukción 245 300 dollárért kelt el a márkanév, ami durván 80,7 millió forintot jelent. Ezért az összegért a LimeWire megszerezte a Fyre Festival nevet, a bejegyzett védjegyeket és szellemi tulajdonjogokat, a közösségimédia-fiókokat és a doménneveket.
A fesztivál első felvonását McFarlandék 2017-ben szervezték meg, terveik szerint pedig egy luxusfesztivált akartak létrehozni. A hatalmas összegért jegyet vásárló fesztivállátogatók viszont borzasztó körülményekkel szembesültek, a Fyre hatalmas lebőgés lett, Billy McFarland főszervező pedig börtönbe is került csalásért. 2025-ben megpróbálták újraéleszteni a fesztivált, de egy héttel az után, hogy új dátum nélkül elhalasztották a második felvonást, a főszervező, Billy McFarland eladásra dobta fel az egész brandet.
McFarland még mindig 26 millió dollár kártérítéssel tartozik azoknak, akiket az első, kudarcba fulladt fesztivállal vert át, ezen vajmi keveset segít a mostani eladás. A főszervező láthatóan igencsak csalódott volt a végső összeg miatt. Az utolsó licit lejártáig tartó élő közvetítésben így fakadt ki: „A francba. Ez szívás, túl alacsony.” A LimeWire megerősítette, hogy McFarland nem vesz majd részt az új projektben.
A LimeWire egyébként az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül, és ma már semmi köze ahhoz a csapathoz, amely eredetileg elindította a 2000-es években a zene- és fájlmegosztást formáló peer-to-peer hálózatot. Ehelyett egy testvérpár, Paul és Julian Zehetmayr működteti, akik megvásárolták a LimeWire márkanevet, majd 2022-ben NFT-piacteret indítottak. Legutóbb pedig egy mesterséges intelligenciával működő zenei platformra váltottak.