A Microsoft beintett Izraelnek, nem engedi, hogy technológiáját palesztinok tömeges megfigyeléséhez használják
A Microsoft megszüntette az izraeli hadsereg hozzáférését ahhoz a technológiához, amellyel naponta több millió Gázában és a Ciszjordániában élő palesztin telefonhívásait gyűjtötték össze. A cég a múlt héten értesítette Izraelt, hogy a 8200-as egység, azaz a hadsereg speciális kémszervezete megsértette a felhasználási feltételeket, amikor hatalmas mennyiségű megfigyelési adatot tárolt az Azure felhőplatformján – állítja forrásaira hivatkozva a Guardian.
A döntést azután hozták meg, hogy a lap augusztusban közzétette egy vizsgálat eredményeit arról, miként használták az Azure-t a palesztinok kommunikációjának tárolására és feldolgozására egy kiterjedt megfigyelési program keretében.
A projekt 2021-ben, a Microsoft vezérigazgatója, Satya Nadella és az egység akkori parancsnokának megállapodása után indult. A nyomozásra reagálva a Microsoft most sürgős külső vizsgálatot rendelt el, amelynek első eredményei után a vállalat megszüntette az egység hozzáférését egyes felhőalapú tárolási és mesterségesintelligencia-szolgáltatásokhoz.
Az Azure szinte korlátlan tárolókapacitásával és számítási teljesítményét kihasználva a 8200-as egység olyan rendszert épített ki, amely lehetővé tette hírszerzőknek, hogy szinte a teljes lakosság mobilhívásainak tartalmát összegyűjtsék, visszajátsszák és elemezzék. A projekt olyan kiterjedt volt, hogy belső körökben „millió hívás óránként” szlogennel futott, a lehallgatott hívások mérete pedig elérte a 8000 terabyte-ot.
Bár a megfigyelőrendszer kezdetben Ciszjordániára összpontosított, ahol becslések szerint 3 millió palesztin él, hírszerzési források szerint a felhőalapú tárolóplatformot a gázai offenzívában is használták a halálos légitámadások előkészítéséhez.
Brad Smith, a Microsoft alelnöke úgy fogalmazott egy levélben: „Nem nyújtunk technológiát civilek tömeges megfigyeléséhez. Ezt az elvet alkalmazzuk a világ összes országában, és több mint két évtizede ragaszkodunk ehhez.”