Meghalt Dr. Jane Goodall, a világhírű brit etológus, antropológus és állatvédő, aki azzal vált ismertté, hogy részletesen beszámolt a kelet-afrikai vad csimpánzok életéről – írja a New York Times. A Jane Goodall Institute közleménye szerint a 91 éves alapítójuk Kaliforniában hunyt el, az elmúlt hetekben épp egy turnéval járta az Egyesült Államokat.
„Dr. Goodall etológiai felfedezései forradalmasították a tudományt, és fáradhatatlan bajnoka volt a környezetünk védelmének és helyreállításának”
– írták.
Az Intézet szerint kutatását 1960 nyarán kezdte Tanzániában, a Gombe Nemzeti Parkban. 29 évesen, 1963-ban publikálta a Flóról, David Graybeardről és Fifiről és más csimpánzokról szóló 7500 szavas, 37 oldalas tanulmányát, amiben leírta, hogy látta, ahogy a csimpánzok eszközöket használnak, húst esznek, esőtáncot járnak és szervezett háborúkat vívnak.
A kutatásához Hugo van Lawick holland fotós csinált képeket, és végül össze is házasodtak. A cikkben Goodall írt arról, hogyan küzdöttek meg betegségekkel, ragadozókkal és a saját frusztrációjával, ami abból született, hogy milyen nehéz volt a csimpánzok közelébe férkőzni a Tanganyika-tó melletti, viszonylag primitív kutatóállomásán.
Évtizedes munkája során bemutatta többek között azt, hogy a vad csimpánzok hogy nevelik kölykeiket, hogy építik ki a vezetői struktúrát a csoportjukon belül, milyen társasági életet élnek és hogy kommunikálnak, amivel hamar népszerűvé vált. Ezt Goodall arra használta fel, hogy minél nagyobb figyelmet irányítson az állatokra, így a védelmükre. Tudományos körökben is elismerték a munkáját, Stephen Jay Gould evolúcióbiológus például azt mondta munkásságáról, hogy „a nyugati világ egyik legjelentősebb tudományos eredményét testesíti meg”.
Néhány hónapja a Call Her Daddy podcast vendége volt, ahol többek között azt mondta, hogy nem igazán szembesült azzal, hogy milyen nehéz nőként érvényesülni egy férfiak által dominált kutatási területen, mert mikor elkezdett a csimpánzokkal foglalkozni, szinte senki nem kutatta ezeket az állatokat.
Munkássága miatt hamar a 21. század egyik leghíresebb női kutatójává vált, amivel sok lányban és nőben keltette fel a saját kutatási területe, és úgy általában a tudomány iránti kíváncsiságot, lelkesedést.
Mikor Louis Leakey paleoantropológus és Goodall mentora először elolvasta a híres, 1963-as tanulmányt, azt mondta, hogy emiatt újra kell definiálnunk, hogy mi az az eszköz és mi az az ember, különben a csimpánzokat is el kell ismernünk embereknek.
Jane Goodall széles körű népszerűsége részben abból fakad, hogy nem csak tanulmányokat írt, mert cikkei részben kalandbeszámolók voltak, amiknek főszerepében ő és a csimpánzok voltak, amivel sokkal közelebb hozta a hétköznapi emberekhez a tapasztalatait. Több hosszú National Geographic-cikkben is beszámolt a kalandjairól, a mindennapos veszélyekről, például méregköpő kígyókról, krokodilokról és a maláriáról, valamint a nemzeti park emberszabású lakóinak bolondozásairól. Több könyvet is írt, és 1965-ben a CBS főműsoridőben egy dokumentumfilmet is készített a munkájáról.
Az első tanzániai kutatására alig kapott pénzt, csak néhány filantróp segített neki, és a brit kormány is csak akkor volt hajlandó támogatni, ha valaki elkíséri. Ezért végül az anyja ment vele Afrikába.
„Mindenki mondta, hogy »ez nevetséges, hát nincs is semmi pénzed, Afrika messze van te meg csak egy kislány vagy«. De nem az anyukám. Azt mondta, hogy »ha tényleg ilyesmivel akarsz foglalkozni, akkor nagyon keményen kell dolgoznod, és ki kell használnod minden lehetőséget, és ha nem adod fel, remélhetőleg találsz megoldást«”
– mesélte.
Jane Goodall többször is járt Magyarországon, legutóbb 2023-ban, amikor bemutatta A remény könyve című kötetét. Az Intézet szerint emellett azért is érkezett Magyarországra, hogy előadásaival cselekvésre és tenni akarásra ösztönözzön mindenkit. Az előadásáról a Telex is beszámolt. A látogatás során a Pannon Egyetem díszdoktorává avatták, madarakat gyűrűzött a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, és segített elültetni 257 facsemetét a Szépvölgyi erdőben, ahol egy tanösvényt is elneveztek róla.
