13 éve tudjuk, hogy itt van. 13 éve könyörögtünk a politikusoknak, hogy valaki foglalkozzon vele

Alattunk a Lendva és a Mura folyók síkja terült el, szlovén vidék. Balra nézve, az a gerinc, az már Horvátország, a varasdi hegyek. A hátunk, azaz a gerinc mögött kezdődtek Magyarország, Zala dombjai. Szép időben látni az Alpokat, még a maribori-pohorjei sípályát is, és hát Ausztria sincs messze. 1920 óta egyre több államhatár fut össze a Mura és a Dráva középső folyásának vidékén, de egyvalami biztos nem választja el ezeket az országokat: a szőlőket sújtó aranyszínű sárgaság terjedése. Az amerikai szőlőkabóca által terjesztett bakteriális megbetegedés válogatás nélkül mészárolja a magyar ültetvényeket is, ha így megy tovább, ez lehet a magyar szőlő Trianonja.

A fitoplazmák közé tartozó baktériumot itthon a 22-ből már csak egyetlen borvidéken nem mutatták ki, de ugyanúgy nem kíméli a szlovén és a horvát ültetvényeket sem. Abban viszont, hogy mennyire elégedettek a szőlősgazdák az állami szerepvállalással, már számít, mely állam területén élnek. Ezért elutaztunk Lendvára, illetve a magyar oldalon is felkerestünk pincészeteket, hogy képet kapjunk arról, hol mennyit segítették a birtokosokat, és hogyan látják ők a helyzetüket.

Szlovén védekezés

A Vino Kelenchez szűk, de szépen leaszfaltozott dűlőutakon kell felkapaszkodni a legmagyarabb szlovén városka centrumából. Első látásra nem úgy érkeztünk, mint katasztrófa sújtotta övezetbe, katonás rendben álltak a szőlősorok a déli fekvésű domboldalon – a domb északi lejtői már Magyarországra futnak le. Darko Kelenc, a tulajdonos elsőre nem vette fel a telefont, a pincében gyér a térerő, bekopogtunk hát. Perceken belül asztalra tette a borát és némi vizet, és már beszélt is.

Borászatukat már a negyedik generáció viszi, sőt, Kelenc fia ötödikként fog beszállni. Fehérboraik vannak zömmel – ez fehérboros vidék –, de némi vörös is akad, kékfrankos, pinot noir. „Minden politika”, a kormány ellenőrzi, ki mit ültet – magyarázta, hogy miért nem dughat le akármilyen oltványt a földbe. Ötnél kevesebb hektárjuk van, de bőven vesznek is szőlőt. 80 ezer liter per év mennyiséget termelnek jelenleg, exportálnak Európába és Amerikába is.

„Senki sem tudja, hol bukkant fele először, de az északkeleti részeken talán” – mesélte a sárgaságvész első tapasztalásáról. Száraz évszak volt, a szőlőkön látszott a betegség, sokat gyökerestül szedtek ki. A szlovén szabály szerint ha az ültetvényen 20 százaléknál több tőke érintett, az egész ültetvényt ki kell vágni – Magyarországon ez 30 százalék. „Mi óvatosabbak vagyunk” – nyugtázta Kelenc. Ők eddig a 27 ezer tőből háromezret szedtek ki. A kiszedett tőke nem veszélyes többé, a földre pedig nincs hatással a fitoplazma. Traktorral kihúzzák a gyökeret, aztán valakinek odaadják, aki elfűti.

„A kormány segített, de nem sokat”, pénzt adtak ugyan, de szerinte nem eleget. Az állami ellenőrök mondták ugyan, hogy vannak oktatások a betegségről, de az emberek, főleg a kis borászatok „nem törődnek vele, nem esik le nekik a veszély”. Egy saját történetet is felidézett: „Mellettem egy srácnak van egy szőlője, 300–350 tőkével, sok fertőzöttet láttam, mondtam neki többször, hogy ki kell szednie, mert nem nő rajta már szőlő, nonszensz otthagyni.” Nem szedte ki.

Már magyar borászoktól is hallottuk az utóbbi hónapokban, hogy ha valamiben előrébb jártak a szlovénok, az a tájékoztatás. És valóban, a rádió folyamatosan harsonázza a veszélyt, a tévében dokumentumfilmet is sugároztak, a hírekben is benne van a sárgaság, Kelenc szerint próbálják informálni az embereket. „A kormány nem segít nekünk eleget” – panaszkodott mégis. Szerinte minél öregebb egy borászat, annál kevesebbet fizetnek. „Nem vagyok benne biztos, miként kalkulálnak”, de azzal nem feltétlen, hogy mennyibe kerül újratelepíteni a szőlőt.

A betegségre rezisztens fajtát alig találni. Amikor elkezdődött az egész fitoplazmás őrület a Covid előtt, a chardonnay, a pinot blanc és a noir tűnt veszélyeztetettnek, idén pedig „kisebb katasztrófa volt a kékfrankossal”. Kelenc szerint talán az olaszrizling volt a legkevésbé fenyegetett, de változik a betegség, először csak a burgundiak voltak, de most már mindegyik fajta.

„Védekezni nem tudunk, de gyógyulni igen”

– mondta. Kiszedik a fertőzött tőkét, majd újat ültetnek. Szlovéniában háromszor kell permetezniük rovarölővel egy szezonban. Vigyázni kell a méhekre, „a szőlőbirtok élő organizmus”. Van egy lista, amit a kormány adott a szerekről, amit használhatnak. Ellenőrzik a számlákat, bizonyítani kell, hogy megvette a borász – hisz ha valaki megveszi, valószínűleg fel is használja.

Kelenc tudomása szerint az osztrákok ugyanúgy védekeznek, mint a szlovénok, a horvátokról annyit tud, hogy egy szezonban szintén háromszor kell permetezniük. A tengerparti régiókban nem nagyon van jelen a betegség, egy-egy tőkét ki kell ott is szedni, viszont „Szlovénia ezen részén sokkal rosszabb a helyzet”. Kelenc reménykedik, hogy valami kezelést kitalálnak, „másképp katasztrófa lesz”.

Huzimec Zoltán más mérettartományban dolgozik Lendva szélén. Azaz dolgozott. Kis családi pincészetet vitt sokáig, vendégeket is fogadott borkóstolókra, de a sárgaság miatt (is) úgy döntött, ideje felhagyni a borászkodással, tőkéi zömét már kiszedte. Volt egy félhektáros területe, ahol rizlingszilvánit termesztett bio módon. „Úgyis annyi mérget megeszel” a boltban vett dolgokkal – vallja. Még a szigorúbb biodinamikus minősítést is elérte, aztán 2010-ben lemondott erről, 2020-ban pedig a bióról is.

„Hat-hét éve már biztos jelentkezett az aranyszínű sárgaság” Huzimec szerint, a rajnaija ment tönkre először, ki is vágta fokozatosan a szőlőt. „Jött az államtól az ellenőr, befújta, megjelölte a beteg tőkéket, azt el kellett távolítanom. Mondtam neki, mellettem van egy elhagyatott terület tíz éve, azt mondta, őt nem érdekli” – mondta állami szerepvállalásról. Huzimec szerint hét-nyolc éve nem foglalkoztak a betegséggel, csak az utolsó pillanatban.

Ezen a ponton eljutottunk oda, ami később Magyarországon is előkerült: a demográfia és a gazdaságosság kérdéséig. A vidékről elvándorol a fiatal, nem akar borászkodni, ami borzasztóan élőmunka-igényes, és a megtérülés is kérdéses támogatások nélkül. A lendvai hegyen is ez a helyzet, az öreg borászok kihalnak, utánpótlás alig, a sok kis szíjparcellát felhagyják, elgazosodik, gondozatlanná válik. Egykor ötszáz hektár szőlő volt Lendva felett, most kétszáz ha művelve van. Itt kicsi, egy hektár alatti telkek vannak, Huzimecé is ekkora, bár már csak a negyedén van szőlő. „Vannak még régebbi tételek, amiket palackoztam”, de már alig van újbora. Egy átlagos évben még négy-öt ezer palack lejött neki a rizlingszilvániból, traminiből, rajnaiból, sauvignon blanc-ból, izabellából.

Szerinte nincs ellenálló fajta, a direkt termőket még jobban fertőzi a betegség. Már a kettő-négy éves szőlőben is megjelenik a betegség, a fiatal növényeket is támadja. És itt összeérnek a problémák:

„Gondoltam, hogy újratelepítem, de kinek, a gyerekek a saját életüket élik, egy-két év, és 70 éves vagyok”.

Az államtól azt az információt kapták a korábbi években, hogy június vége felé elég egyszer permetezni, most már háromszor kell. Három-négy fajta engedélyezett szert lehet használni. Nincs szelekció a rovarok közt, a szer megöli a hasznos rovarokat is, mint a katicák – mondta.

Huzimec Zoltán biztos benne, hogy a fitoplazma már harminc évvel ezelőtt itt volt, „de nem volt meg a kombináció, hogy ekkorát terjedt volna”. Kárpátalján, Felvidéken is járt, ott is jelen van a betegség, de Erdélyről is rosszakat hallott. Ahol nagyobb borászatok vannak, jobban tudnak védekezni, viszont itt sok a zártkert és az elhagyatott szőlő.

„Nagyon zavart kezdetben, hogy kettő ellenőrzésem volt, azokat megfizettem, de nem figyelmeztettek” – emlékezett vissza Huzimec. Szerinte most kezdik a rádióban mondogatni, hat-hét év után, hogy védekezzenek. Büntetik a nem lepucolt területek tulajait, vágják ki a szőlőket, ha nincsenek gondozva, miközben látott olyan ellenőrt, aki nem ismerte fel a beteg tőkét. Adnak támogatást az új telepítésre, de „az állam elaludt”, szerinte le kellett volna az egész hegyet permetezni időben. „Az egyik szemem sír, én parasztgyerek vagyok, de mégis a természet a legnagyobb úr” – kesergett a lassan csak egykori borász. Ráadásul azt tapasztalja, hogy a betegség a mogyoró levelét is fertőzi, „az orgonán is láttuk, össze van pöndörödve a levele”.

Közben felsétáltunk a szőlőbe, ahol Huzimec Zoltán erőteljes mozdulatokkal tépte le a szerinte fertőzött részeket a növényekről. Ennek zöld a szára, holott őszre már be kellett volna fásodnia – mutogatta nekünk. Árulkodó jel a vörös szőlők bevörösödő, pöndörödő levele is, és persze az, hogy ledobja a termést a növény.

A magyar rög valósága

Tuboly Zoltán Huzimec Zoltán magyarországi tükörképe. Tapasztalt, 70 pluszos borász, aki egy kis családi birtokon gazdálkodik több évtizede Tormafölde fölött. 2005-ben végzett borásziskolát, előtte hobbiszinten borászkodott, 1965-66 környékén vette az első saját szőlejét, ezt gyarapítgatta később. 2014-ben kezdték forgalmazni a borukat. Helyben kóstoltatnak, de ha kell, a környező falvakba is kitelepülnek, falunapra, fesztiválokra. Szürkebarát, chardonnay, királyleányka, „kontyalávaló” cuvée, vörös cuvée is szerepel a szortimentjükben. Kevesebb mint fél hektár a szőlő, pedig „valamikor az egész terület mind szőlő volt”, most már erdő. A falu is elöregedett, nincs borászutánpótlás, „emberben is sokkal kevesebb a létszám, a fiatalok elmentek”.

„Ez mind a két kezünk munkája” – mutatott körbe a pincéjében, ahol vaskályhában lobogott a tűz, és egy terméskőből kirakott Magyarország-térkép volt a falra rögzítve sok régi ereklye mellett. A sárgaságról azt mondta: „nálunk még nincs olyan veszély” – aztán gyorsan le is kellett bal kézzel kopognunk ezt, fafelületen, háromszor, alulról. 2010-13 környékén jelent meg a fitoplazma Szlovéniában, Lentitől Kerkateskándon át Tornyiszentmiklósig ezt a részt akkor helikopterrel permetezték. Kirakták a táblát, hogy növényvédelmi zárlat van, nem lehet elvinni innen szaporítóanyagot. Ezen kívül semmi sem történt szerinte. „Talán még jómagam se vettem annyira komolyan”, előtte évekig nem védekeztek, maximum a lisztharmat, peronoszpóra ellen. Nála még nincs jelen tömegével a betegség. Körülbelül húsz tőkét szedett ki, de nem egyértelműen emiatt, inkább elővigyázatosságból. Tíz év alatt összesen ha nyolcvan tőkét cserélt, „ez természetes folyamat”, ha kiöregszik egy tő, hozza a másikat – mondta.

Szerinte „nagy hiba volt, hogy a permetszerek jó részét kivonta a forgalomból a Nébih az EU-ra hivatkozva”, mondván, rákkeltő. „Biztos, hogy minden vegyszer rákkeltő, veszélyes”, de ez akkor is rosszul érintette őket – mondta. Sok szert nem lehet kis kiszerelésben kapni, akinek kis területe van, nem veszi meg, vagy nem permetez. Központilag lehet ezt megállítani, hegyközségi vagy megyei összefogás kéne Tuboly szerint. A légi permetezésnél sok a kikötés, nem lehet például lakó a dűlőn. Szerinte a járási növényvédőknek kéne felügyelniük, hogy mikor permeteznek. Az is jó, ha megmondják, hogy mivel permetezzenek a kisbirtokosok, és adják oda nekik, „szerezze be az állam megfelelő mennyiségben”, a földhivatal úgyis tudja, kinek mekkora a területe.

„Ha én védekezek, a szomszéd nem, semmi értelme”

– tette hozzá a sokszor előkerülő gondot, ami itt ritkásabb, mint máshol. Ugyanis itt a területek jó része osztrák tulajdonú, „aránylag rendben tartják a területet”, a szőlőiket már kivágták.

„Pánik már van talán, de nem most kezdtem a védekezést” – mondta Tuboly. Mióta a szlovénoknál megjelent, elég komolyan foglalkozott vele, bár eddig gócpontokat nem talált. Szerinte „ha az ember időben elcsípi”, van esély. Maga is elővigyázatos: metszésnél sebkezelő géleket használ, fertőtleníti az ollókat, bár „állítólag a fitoplazmát nem lehet ollóval továbbvinni”.

Kis Tamás, a vészharangot az elsők között megkongató pincészet, a csörnyeföldi Bussay egyik motorja szomorúan mutogatta nekünk a puszta lejtőket, a kivágott szőlők egykori helyét. Nagy szerepük volt abban, hogy a zalai borvidék visszakerült a bortérképre, de most nagyon megszenvedik a kórságot. A pinot noirral kezdődött, majd a rajnai és a tramini esett el. „Az olaszrizling egy ideig úgy tűnt, ellenálló, aztán nem”, azt is ki kellett szedni. „A merlot nagyon jól bírja, szinte nulla, ami tünetes, ezt francia tanulmányok is írták” – adott meg legalább valami reménykeltőt. A csókaszőlő nevű őshonos fajta is bírja szerinte a sárgaságot, van pár beteg példány, „de nem hatványozódik évről évre”. Ezek most extra trágyát kaptak, nagyon odafigyelnek rájuk.

„A szőlő- és bortermelés nem olyan, mint a pékség, hogy nincsen liszted, holnap meg már semmi bevételed sincsen”

– magyarázta Kis. Nagyon sok év munkája van benne, ők 1989 óta működnek, még a felesége, Bussay Dóra apja, az azóta meghalt László alapította a borászatot. Van 2022-től borkészletük, de ez elfogy két-három éven belül, „utána lesz a kérdőjel”, hogy miből élnek. Újratelepíteni kockázat, „amíg nincs erre konkrét gyógymód”. Három évig ráadásul nem lehet a fitoplazmára telepíteni. „A családod meg a saját befektetésed minden hozamát a szőlőbe ölöd, és egyszer csak nincs” – mondta. Gondolkoztak más növénykultúrán is persze, de azokhoz nem értenek.

„Nyilván elsirattuk, de van bennünk optimizmus”, két kezelést is javasoltak már nekik, növényvédelmi cégek is megkeresték őket. Növényorvos szerint a meleg, száraz időszakban a növényi részekben durvábban szaporodnak a baktériumok. A rovarirtás ideig-óráig lassítja a dolgot, de gyógymód kell, hogy ne fertőződjön meg vagy ellenálló legyen a szőlő. Tudnak egy fonalféregről is, ami a kabócába bekerül, és lerendezi a rovart, a franciáknál állítólag már bevált.

„Mi évek óta mondogatjuk, hogy baj van”, de sok kolléga a hallgatást választotta, hogy majd megoldódik ez is. „Egyre jobban látom, hogy nem ismerik fel” a fitoplazmát – mondta. Volt, akinek ő szólt, hogy a szőlőjén az bizony sárgaság. Levélsodró vírus, káliumhiány, ESCA is hasonló tüneteket produkál, gyakran keverik össze ezekkel. Szlovéniában szerinte rendezettebb a szőlővidék, több a művelt parcella. Ott még van szőlőhegy, itt meg sok közülük elvadult. „Azok gócok maradnak, bárhogy védekezel.” Egységesen, egyszerre, nagy felületen kéne védekezni. Külön csapat kéne, aki felszólítana a területek tisztán tartására.

A Bussay Pince helyzete látszik a mennyiségeken is: korábban 250 hektoliter boruk is volt egy évben, most csak 20 lett. Árat nem tudnak annyira emelni, hogy visszahozza a veszteséget. „Amúgy is egy piaci válság közepén vagyunk, nem fogod tudni az árakat megemelni” – magyarázza Kis, utalva a csökkenő borfogyasztásra. Bár korábban akár a boraik 70 százalékát is exportálták, most inkább a helyi értékesítést nyomják meg, az árrés akkor helyben marad, de sok extra munka van vele.

„Én személyesen beleálltam ebbe, láttam, hogy nagyon kussol mindenki”.

Volt olyan levelezés borászok közt korábban, hogy sok a felesleges pánikkeltő cikk. Pedig azok tények, hogy itt-ott hektárok tűntek el. „Kimondottan jó, hogy benne van a sajtóban”, a gazdák talán jobban odafigyelnek, növényorvosok, gyógyszerészek is bejelentkezhetnek megoldásokkal – mondta.

Kis Tamás bízik benne, hogy nem fog elfajulni a járvány, három év alatt felfejlesztik a kezelést. „A filoxérát is megoldották, és ment tovább az élet” – utalt az egy évszázada az egész európai szőlőtermesztést padlóra küldő és a magyarországi termőszőlők kétharmadát is elpusztító szőlőgyökértetűre. Ki fogja átsegíteni a gazdákat, az a nagy kérdés. „Nem úgy készültél gazdaságilag, hogy eltűnik az ültetvény és a befektetésed.” Folyik egyeztetés most kártalanításról, de Kis szerint nehéz lesz kiszámolni, ki mennyi hozzáadott értéket ad, hány hektáron termel, mennyi pénzt érdemel.

Simon Zoltán, a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, a Simon Pince tulajdonosa látja a nagy képet, és nem boldog. Pincéjében egy pohár szűretlen, friss rizlinget szorongatott, és lendületesen mondta, szerinte mi ment félre. A hegyközségben 320-330 hektár van nyilvántartva náluk mint működő szőlő, miközben az egész borvidék a földhivatal szerint 4200 hektár. „Van egy határ, 300 hektárnak meg kell lenni, hogy hegyközség legyen. Szerintem most a két zalai hegyközségnek össze kell olvadni, a kipusztult területtel lemegyünk 300 alá” – jósolta.

A szőlőterületek csökkenésére felhozott még egy adatot: 124 ezer hektárról 65 ezerre zsugorodott a magyarországi területek nagysága az EU-csatlakozás óta. Nagyrada térségében vannak a nagyobb borászok, arrafelé a 40-50 hektárból lett 10, és nem csak a fitoplazma miatt. „Akinek volt 400 tője, az ki fogja vágni”, termés nincs, a fiatalok nem foglalkoznak vele, a borászat pedig beruházásigényes. A kialakított infrastruktúrával nem tud semmit sem kezdeni, „minek tartály, minek traktor, minek kell pincét építeni”.

Simon olyan oltványokról is tud, amikben már benne van a betegség. Ha lassan derül ki, az óriási pech, hisz akár öt év, amíg rendesen terem egy új ültetésű szőlő. „Elgondolkozom, hogy érdemes-e újratelepíteni azokat a táblákat, amiket kivágok.” Neki három hektárja van, 13 ezer tő, amiből 15-20 százalék fitoplazmás. Hiába védekezik a legerősebb szerekkel, minden engedéllyel rendelkezik, mindent megtesz, miközben a szomszéd meg nem, így a kabóca nem találkozik a permetszerrel, megbújik, és jön vissza a hatása elmúlása után.

„13 éve tudjuk, hogy itt van. 13 éve könyörögtünk a politikusoknak, hogy valaki foglalkozzon vele. 13 éve a szakemberek nem jöttek rá, hogy ez mi”

– panaszkodott. A Zalai Hírlap közzétett egy videós anyagot augusztusban, „az borította fel az egész rendszert” – mondta Simon. Négy éve idejött két politikus, a borászok elmondták nekik, hogy „nagyon nagy gáz van”. Azt felelték, ha megnyerik a választást, visszatérnek a témára, de nem tértek. Valótlanságok is keringtek, hogy át lehet vinni a betegséget metszőollóval; „három év telt el, hogy meggyőzzük őket, nem viszi át”, ahogy a gyökérről se megy át egyik növényről a másikra. Simon megkérdezte a kormányhivatalt, hány embert büntettek meg, mert nem vágta ki az elhanyagolt területét: „konvergál a nullához”. Ő maga három évig könyörgött, hogy a szomszéd rendezetlen telkét vágják ki, nagy nehezen megtették, aztán otthagyták visszaburjánzani.

Simon sorolta az állami tétlenség és emberhiány tüneteit. A hivataltól már a takarítónőt is kiküldték három-négy éve januárban, hogy keresse a beteg töveket, amiket még a szakértők is nehezen ismernek fel ilyenkor. Azt is mondták neki a kormányhivatalban, hogy kimennének megjelölni a beteg tőkéket, de nincs spray, amivel lefújják őket, már így is 900 ezer forintot fordítottak jelölősprayre. Az egyik gazda vett nekik festéket, hogy fújjanak. „Azt mondták, lesz permetezés Veszprémben és Zalában. Hol lett? Siklós-Villányban és a Dél-Balatonon, de Zalában elsinkófálták.” Simon szerint feléjük a bioültetvények veszélyeztetettek különösen, „egy rajnai rizlinget nem lehet itt bióban termeszteni”, a Mura miatt 90 százalék feletti a páratartalom.

„Mi már 13 éve karanténzónában vagyunk, ha kivágunk egy táblát, nem kapunk kártérítést, de akik nincsenek a zónában, kapnak” – mondta a következő furcsaságot. Lenti térségében húsz tőért 40 ezer forintot fizettek egy borásznak. Ha a mostani kormányhivatali állománnyal akarják felmérni a helyzetet, az reménytelen lenne Simon szerint: „Zala megyében van három-négy növényvédelmi szakember, ha ezer hektár van, hány év alatt járják le” jegyzőkönyvezésestül, adminisztrációstul? – tette fel a kérdést.

Simon szerint az lenne a jó, ha nem támogatást adnának a kistermelőknek, hanem permetszert. Neki már nem is akarnak felírni, annyira sok szert vesz, folyamatosan fúj, amikor kell és szabad. Az öregnek nem tudja megmagyarázni, hogy nem fog meggyógyulni a szőlő. „Amíg nem tudunk a fejekben rendet tenni, halott dolog az egész.”

Olaszország példáját hozta fel: ott fújnak, az egész táblát egyszerre. Négy cég van, mindig ugyanabban az időben permeteznek, ott nincsenek elhagyott parcellák. Észak-Olaszországban nincs olyan, hogy valaki nem permetez, egy bizottság szigorúan eljár, kényszerkivágás, büntetés lehet a vége, ha nem vágja ki a fertőzött töveket. Szlovéniában szerinte a fiatal borászok vesznek öt hektár területet, a közepét betelepítik, a peremterületet permetezik. Nincs szomszéd, kevesebb a kockázat. A franciák is együtt próbálnak élni vele, Simon szerint meg kell találni a fajtákat, amik kevésbé érzékenyek a fitoplazmára.

„Semmi jó tapasztalatot nem veszünk át külföldről, pedig mindig majmoljuk a külföldieket”

– tette hozzá.

Magyarországon a szőlőművelés alapja még mindig az, hogy meg legyen metszve a szőlő. Volt olyan Simon Zoltán szerint, hogy egy nem művelt szőlő tulajdonosát feljelentették, a hivatal erre előírta, hogy metssze meg vagy vágja ki. Megmetszette, de műveletlen maradt a terület, a hivatalnak viszont ennyi elég volt. Mi marad meg a magyar borászatból a járvány után? – tettük fel Simonnak búcsúzóul a millió dolláros kérdést. „Hát ebben a felfogásban semmi.”