Ólomszennyezett a víz a népegészségügyi központ székhelyén, van, ahol a határérték huszonegyszeresét mérték
2023. április végén a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) Albert Flórián út 2–6. szám alatti székhelyén dolgozó munkatársai érdekes figyelmeztetést kaptak a korábban ott működő Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) egykori munkatársaitól: ne igyák a csapvizet, mert magas az ólomtartalma. A korábban itt dolgozók palackos vízzel oldották meg a problémát. Bár az OGYÉI vezetése is tudott róla, hogy ilyen gondok vannak, miután az intézet 2023-ban beolvadt az NNGYK-ba, a laboratóriumokat és a nyílászárókat felújították, a vízvezetékekkel viszont nem kezdtek semmit.
A költözés után az NNGYK dolgozói jelezték a vezetőségnek a problémát, az pedig elrendelte a mintavételt. Az illetékes főosztályvezető az eredményeket továbbküldte az osztályvezetőnek, és a dolgozók is megismerhették az adatokat. A víz ólomtartalmának határértéke literenként 10 mikrogramm. A begyűjtött minták több mint felében, tizenegy darabban volt határértéket meghaladó az ólomszennyezés, ebből négy esetben több mint tízszerese volt az ólomtartalom a megengedett határértéknek.
Az épületek egyikében volt olyan helyszín, ahol a határérték huszonegyszeresét mérték.
A mérést azóta kétszer megismételték, a dolgozók erről már nem kaptak jegyzőkönyvet. A második előtt egy hónapon keresztül napi körülbelül egy órán át folyatták a vizet vízsugárban – ez akkor megoldás lehet, ha a csövekben gyűlik össze ólmos víz, és magával a folyó vízzel nincs probléma, de mivel ennek a megoldásnak az eredményéről már nem értesültek a dolgozók, nem tudni, hogy megoldódik-e így az ólomszennyezés. Mindenesetre a vezetőség a dolgozóknak azt tanácsolta: mielőtt innának belőle, két-három percig folyassák a csapból a vizet, utána fogyaszthatják.
Ez a megoldás azért is kérdéses, mert a telephelyet szinte folyamatosan használták, így ha az összegyűlt víz miatt lenne magasabb az ólomtartalom, az valószínűleg nem ilyen extrém értékeket mutatna. Alternatív megoldásnak azt ajánlotta fel a vezetőség a dolgozóknak, hogy a határérték alatti csapokból fogyasszák a vizet.
Miután egy forrásunktól úgy értesültünk, hogy a korábbi és a jelenlegi főosztályvezető is tud a helyzetről, megkerestük az NNGYK-t, ami kérdéseinkre megerősítette: ismert előttük a probléma. „A lakosság ivóvíz eredetű ólomexpozíciójának felmérését és értékelését célzó országos ólomprojekt keretében saját telephelyünkön is elvégeztük az ivóvíz ólomtartalmának vizsgálatát. Az észlelt problémák kapcsán mindazon intézkedéseket megtettük, amelyeket az ólom kockázatban érintett lakosság számára is javasoltunk. Tájékoztatjuk, hogy az NNGYK minden telephelyén, minden épületben biztosított a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő, biztonságos ivóvíz a dolgozók számára” – írták.
Megjegyezték, hogy általánosságban elmondható: az ólombevitelnek csupán 10-15 százaléka származik a csapvízből. „Az ivóvíznyerésre használt hazai vízbázisok sehol sem tartalmaznak számottevő mennyiségű ólmot. Az ólom elsősorban úgynevezett másodlagos szennyezőként, az ivóvízhálózatba beépített szerkezeti anyagokból kioldódva kerülhet a csapvízbe. Régi épületek esetében bárhol előfordulhatnak olyan vízvezetékek, amelyek esetén bizonyos óvintézkedések indokoltak” – írták.
Rákérdeztünk, hogy egészen pontosan milyen módszerekkel biztosítják a tiszta ivóvizet a dolgozóknak, és megpróbáltuk elkérni a Telex által nem ismert második mérési jegyzőkönyv adatait, de ezekre a kérdéseinkre nem kaptunk választ.
Az ivóvíz ólomtartalmának fő forrásait „elsősorban a régi városmagokban (jellemzően belvárosi területeken) található vagy az 1945 előtt épült épületek, lakások belső ivóvízhálózatában még ma is jelenlévő ólomcsövek jelentik, de egyéb ólomtartalmú szerelvényekből (csaptelepek, rézötvözetek, forraszanyagok) is származhat kisebb mértékű kioldódás – olvasható a tájékoztató honlapon, amit az impresszuma szerint épp az ólomszennyezésben érintett telephelyen szerkesztenek. – Az ólom forrásai lehetnek továbbá a közműves és az épületen belüli vízhálózat összekötésére szolgáló bekötőcsövek is, melyek 3 százaléka a szolgáltatók tájékoztatása alapján még ólom anyagú. Az ólomtartalmú szerkezeti anyagokból való kioldódást – az ilyen anyagok jelenlétén kívül – számos egyéb tényező befolyásolja, mint például a csővel érintkezésbe kerülő víz összetétele, hőmérséklete vagy, hogy mennyi ideig áll a víz a vezetékben, illetve, hogy a vízhálózat felújítása megtörtént-e.”
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ korábban az egész országra kiterjedő, reprezentatív „Feltáró monitoring program” keretében megbecsülte a csapvíz ólomtartalmát országosan. Ehhez hatvan olyan mintaterületet választottak ki, amik a csapvíz ólomtartalmát befolyásoló tényezők alapján jól reprezentálják az országos helyzetet. A felmérésben 2274 épületből, 2779 mintavételi helyről – legnagyobbrészt magánlakásokból és gyerekintézményekből – származó mintát vizsgáltak. A csapnyitáskor vett minták 14, egy perc folyatás után a minták 6 százaléka haladta meg az ólomtartalomra vonatkozó literenkénti 10 mikrogramm határértéket.
Budapesten és a vidéki városokban az NNGYK az egyes épülettömbökhöz rendelt egy ötfokú ólomkockázatszintet (nagyon magas, magas, közepes, alacsony, nagyon alacsony). Az eredmények alapján a csapvíz ólomtartalma elsősorban a főváros és az ötezer fő feletti városok egyes területein jelent problémát. A központ a felméréssel kapcsolatban azt írja: az ólomproblémára végleges megoldást az épületekben az ólomcsövek, illetve az egyéb lehetséges ólomforrások teljes körű cseréje jelent.
Érdekes, hogy az NNGYK saját ólomszennyezettségi kockázati térképén a székhelyükről nincsenek adatok. Körülötte azonban rendre pirossal jelölt épületek találhatók, ahol szintén magas az ólomkockázat, így nem csoda, hogy az Albert Flórián út 2–6. is ebbe a kategóriába esik.
A magas kockázati szintről az NNGYK azt írja: a csapvíz ólomtartalmának vizsgálata mindenképp javasolt, és amennyiben az eredmények igazolják, az épületen belüli ólomforrások felderítése szükséges. Nincs tudomásunk arról, hogy az NNGYK a saját székhelyén jelenleg végez-e ilyen vizsgálatokat, erre a központ nem válaszolt a Telexnek.
Szintén az NNGYK tájékoztatójában az olvasható:
ha az ólomforrás az épület belső ivóvízhálózatában van, a felelősség a tulajdonosé, aki azonban nem kötelezhető az ólomforrás, ólomcsövek eltávolítására.
A közműves ivóvízellátás biztosítása az önkormányzatok feladata, az ivóvízellátás hatósági felügyeletét a megyei kormányhivatalok népegészségügyi főosztálya, illetve kisebb vízművek esetén a járási hivatalok népegészségügyi főosztálya látja el.
Az ólombevitel hatását az egyéni érzékenység erősen befolyásolja: a nem, az életkor, a tápláltság, a szervezet vas- és kalciumellátottsága, az általános immunállapot és a genetikai adottságok. Az NNGYK tájékoztatója szerint a legtöbb szóba jövő káros hatás csak nagy mennyiségű, nagy ólomtartalmú víz tartós fogyasztása esetén jelentkezik. Az ivóvízzel szervezetbe vitt ólom kis mennyiségű, de mivel a fogyasztás hosszú távon fennállhat, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani annak csökkentésére, még akkor is, ha a bevitel kis részét teszi csak ki. A magzatok és csecsemők érzékenyebbek a káros egészséghatásokra, mint a felnőttek, mert a testtömegükhöz viszonyítva a vízbevitelük nagyobb. A megnövekedő vérólomszint károsan befolyásolja a kisgyerekek központi idegrendszeri fejlődését, szellemi teljesítőképességét.
