Az már eddig is ismert volt, hogy az álcserepesteknősök a Föld mágneses mezőjét használva tudnak tájékozódni, és kutatók azt is tudták, hogy a mágnesességet kétféle módon is tudják érzékelni. Most azt is sikerül tisztázni, hogy hogy navigálnak, írta az Eurekalert.
Az álcserepesteknősök születésük után több ezer kilométereket úsznak le az óceánban, és az útvonalakat nem megtanulják, hanem a kikelő fiatalok gyakorlatilag már iránytűvel rendelkeznek, és a bolygó mágneses mezejét használják a navigáláshoz.
Ezek az állatok kétféle módon érzékelhetik a Föld mágneses mezőjét. A fényérzékeny molekulákra hatással van a mágneses mező, és a teknősök ezt a változást látva tudnak következtetni magára a mágneses mezőre, de az állatok testében lévő apró magnetitkristályok is lehetővé teszik számukra, hogy érzékeljék a mezőt. Az Észak-Karolinai Chapel Hill Egyetem kutatói most azt tisztázták, hogy a két mechanizmus közül melyiket használják vándorlásaik során az álcserepesteknősök.
A tanulmányt szerző Kayla Goforth, Catherine Lohmann, Ken Lohmann és kollégáik abból a felismerésből indultak ki, hogy a frissen kikelt teknősök képesek a táplálkozóhelyüket és az ottani mágneses mezőt társítani egymással. Amikor a táplálékot várják, a teknősök elülső végtagjaikkal kalimpálnak, kinyitják a szájukat és a testüket részben kiemelik a vízből. (Itt meg is nézhető a mozgásuk.) A kutatók ezt az izgő-mozgó tevékenységet táncként írták le, és ez lett a kísérletük alapja.
A kutatók egyik csapata a Turks- és Caicos-szigetek mágneses mezőjét utánzó, kikelt teknősöket etette. Egy másik csoport egy Haiti közelében lévő vizekre emlékeztető mezőt tapasztalt. Később mindkét teknőscsoport táncolt, amikor ugyanazoknak a mágneses jeleknek voltak kitéve. Ez bizonyítja, hogy a fiatalok megtanulták, hogy ez a mező az a hely, ahol megjelenik a táplálék.
Annak megállapítására, hogy a teknősök látták vagy érezték-e a mágneses térképet, egy rövid, erős mágneses impulzust alkalmaztak. Az ilyen impulzusok átmenetileg megzavarják a magnetitalapú érzékelőket, de a fényfüggő mechanizmusokra nincsenek hatással.
A kutatók minden előzőleg betanított teknőst egy tekercsbe helyeztek, amely leadta az impulzust. Ezután visszahelyezték a korábban megismert mágneses mezőbe, és figyelték, mi történik. Ha a térképezésük a magnetit érzékelésén alapult, a táncnak az impulzus után el kellett ülnie, ha a fényfüggő látáson alapult, a táncnak továbbra is fenn kellett maradnia.
Az impulzus adása után a kikelt teknősök jelentősen kevesebbet táncoltak, a válasz csökkenése így azt jelzi, hogy a helyzetüket a magnetitalapú érzékelés alapján határozzák meg, és ezt a rendszert zavarta meg a pulzálás.
A tanulmány szerint a magnetitalapú rendszer a teknősöknek azt mondja meg, hogy hol vannak, a fényfüggő rendszer pedig az iránytűjük, és azt határozza meg, hogy merre tartsanak.
