Sikeres klímakonferencia helyett politikai sakkjátszma volt az idei COP

Kiábrándító megállapodással zárult a Brazíliában megrendezett 30. klímacsúcs, Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center társalapítója és szenior klímapolitikai tanácsadója szerint ugyanakkor politikailag fontos volt megmutatni, hogy az országok még ilyen kihívásokkal teli időkben is tudnak együttműködni. Több szempontból volt érdekes ez a COP, többek között azért, mert az USA már nem is képviseltette magát, Kína először nem kaszálta el az előrelépést, de a konferencia logisztikája is hagyott némi kívánnivalót maga után.

A COP, bár hivatalosan klímakonferenciának hívjuk, valójában inkább egy politikai sakkjátszma: minden ország próbál a zöldítéshez minél több támogatást és finanszírozást összegyűjteni, vagy megúszni, hogy másoknak sok pénzt kelljen fizetnie, vagy pedig minél inkább áthárítani a másikra a felelősséget – mindegy, hogy jogosan vagy sem.

A COP-ból az átlagember nem a lényegi megbeszéléseket, sokkal inkább a nyilvános, kimért sajtótájékoztatókat látja – az igazi munka azonban kis csoportokban, folyosói megbeszéléseken és zárt ajtók mögötti tárgyalásokon zajlik, mondta Schaffhauser Tibor, aki a Másfélfok COP-értékelőjén fejtette ki a véleményét az idei konferenciáról. Azt is mondta, hogy a brazil elnökség nem igazán tette a dolgát, mivel nem maradt pártatlan, és nem egyengette megfelelően a tárgyalásokat. Ilyenkor ugyanis az ebben a pozícióban lévő államnak az a fő feladata, hogy megoldást találjon a vitázó államok álláspontjai között, a brazilok azonban nem tudtak eltávolodni a saját csoportjuktól és érdekeiktől. Schaffhauser Tibor azt mondta, az utolsó órákban teljesen el is engedték a gyeplőt, és a vitákban sem vettek részt.

Pedig okkal rendezte Brazília a konferenciát: az új elnök, a klímaváltozás-tagadó Jair Bolsonarót váltó Luiz Inácio Lula da Silva máshogy áll a témához, ráadásul szerette volna megmutatni, hogy mely területek érintettek közvetlenül is a globális felmelegedés hatásai által. Ez ugyan jó gondolat volt, de a helyi őslakosokat nem vonták be a tárgyalásokba, így sok tüntetés zajlott, és egy ponton őslakosok még meg is rohamozták a konferencia helyszínét, amire eddig nem volt példa.

Mivel az Egyesült Államok kilépett a párizsi klímaegyezményből, az Európai Unióra nagy szerep hárult abban, hogy irányítsa a tárgyalásokat. Egyébként is megváltozott a blokk hozzáállása a tárgyalásokhoz: erősebben lépett fel, mint szokott, és erősebben is fogalmazott, mint szokott. Jellemzően az unió inkább hidakat épített, és mérsékeltebben lépett fel a többi országgal szemben, most viszont úgy ment a konferenciára, hogy ha nem lesz konkrétum a kibocsátáscsökkentésről, akkor megvétózzák az új döntést, mondta Schaffhauser.

Az általános szemlélet most az volt az EU-s miniszterek között, hogy ha ők elvárják a saját polgáraiktól, hogy 2040-re 90 százalékkal csökkenjen a kibocsátásuk, 2050-re pedig klímasemlegesek legyenek, ezért pedig külön terheket vállaljanak, és a gazdaságra is hasonló teher hárul, akkor a többi ország is vegye ki a részét a vállalásokból. Főleg úgy, hogy a többi országéhoz képest az uniónak aránylag alacsony a kibocsátása már most is, és a blokknak nem érdeke, hogy versenyhátrányba hozza magát a klímacélok miatt.

Az EU számára jelentős kérés volt az is a konferencián, hogy a támogató pénzügyi mechanizmusok ne a klímaváltozást segítsék, és a fosszilis energiahordozókra menjenek, hanem tényleges zöldítésbe. Ebben ugyanis van még hiányosság – itthon a rezsicsökkentés is inkább a fosszilis ipart hozza helyzetbe, és nem a klímacélokra koncentrál. Az olajtermelő országok természetesen ezt kevésbé akarják, ebből is volt bőven konfliktus a konferencián. Schaffhauser szerint bőven van átcsoportosítható forrás a klímacélokra, többek között az ilyen fosszilis támogatásokat kellene átcsatornázni.

Az is további cél, hogy a blokk támogassa a fejlődő országokat, de érdemes tisztázni, hogy a jelenlegi felosztás fejlett és fejlődő országok között még 1992-ben jött létre, mondta Schaffhauser, és azóta a helyzet lényegesen változott. Vannak ugyanis olyan, a fejlődő kategóriába sorolt országok, amelyek már GDP-ben, társadalmi szinten és országvagyonban is lehagyták az EU-t, mégsem kell támogatást nyújtaniuk: ilyen például Dél-Korea, Kuvait, Szingapúr vagy Omán is. Mivel ők még fejlődő országnak számítanak a régi felosztás szerint, nem hárul rájuk támogatási kötelezettség. Az EU úgy igyekszik kikerülni, hogy ezeknek az országoknak anyagi támogatást kelljen nyújtania, hogy „a leginkább sérülékeny és szegényebb” országok támogatását erőlteti.

Kína a korábbi évekhez képest szintén változtatott a hozzáállásán: nem ágaskodott hangosan a kibocsátáscsökkentésért, de hozzájárult az előrelépésekhez, és támogatta a tárgyalásokat az EU mögött. Persze ennek az is az oka, hogy az ország érdekelt a zöld átállásban, mondta Schaffhauser, valahova el kell ugyanis adniuk az általuk kifejlesztett zöld technológiát, és Kínában is egyre erősebbek a környezetvédelmi mozgalmak. Az ország azért is ágaskodott, hogy a végső szövegben legyen benne az, hogy a COP-on résztvevő országok várják vissza az Egyesült Államokat.

Az eseményen a fő vita a progresszív és az olajtermelő országok között zajlott. Ebben az egyik oldalon az Európai Unió és a tengerszint-emelkedés miatt veszélyeztetett kis szigetországok álltak, a másikon az olyan olajkitermelők, mint Oroszország és Szaúd-Arábia, és az olyan el nem kötelezett országok, mint India. Schaffhauser szerint Kína, India és az Egyesült Államok általában nem szeretik, ha felelősségre vonják őket a vállalásaik miatt, ezért jellemzően kevesebbet ígérnek, de többet tesznek. India arra várt, hogy a többi ország mit fog vállalni, Kína pedig szokás szerint aláment a lehetséges vállalásoknak, de várható, hogy mindkét ország ennél azért többet fog tenni a klímaváltozás mérsékléséért.

A szakértő azt mondta: politikailag sikeresnek mondható a legutóbbi COP, hiszen sikerült eredményt elérni, nem volt visszalépés, és az országok együtt tudtak működni. Szakmailag azonban nem sikerült olyan szinten előre menni, ahogy a klímaváltozás sebessége és komolysága azt indokolná. „Nehéz a folyamat, mert amíg a kiotói egyezménynél felülről volt meghatározva a kibocsátáscsökkentés mértéke, a párizsi egyezménynél az országok határozzák meg, mennyi csökkenést akarnak elérni” – mondta. „Glasgow-ban sikerült a fosszilis tüzelőanyagok kivezetéséről döntést hozni, és az EU szeretné, ha ennél konkrétabb tervek lennének, hogy hogyan és milyen határidővel lehet ezt elérni.”

Azt is megjegyezte, hogy megindultak a tárgyalások arról, nem lehetne-e jobban csinálni a COP-okat: idén ugyanis Belémben nagyon kevés hely volt a mintegy 50 ezres tömegnek, ami még így is lényegesen kisebb volt, mint a korábbiak. Ebből az 50 ezer emberből a tárgyalásokon aktívan 11519 ember vesz csak részt, nagyjából ugyanennyi a megfigyelő is, és még mindig nagyon sok a lobbista. Ahhoz, hogy el tudjanak férni a városban, magánszállásokon kellett aludniuk, volt, aki bordélyházba kényszerült, és óceánjárók is érkeztek. A COP-okat régóta kritizálják azért, mert klímakonferenciához képest (és egyébként is) nagyon szennyezők, most legalább elindult a beszélgetés arról, hogyan lehetne hatékonyabban és klímabarátabban szervezni őket.