Olyan, mintha az emberi vérellátásból eltűnnének a hajszálerek
Az utóbbi években hozzászokhattunk azokhoz a szinte apokaliptikus képekhez, amelyek kiszáradt tómedreket, alacsony vízállású folyókat, kiégett gabona- és kukoricatáblákat, felperzselt legelőket mutatnak. Az ország szárazodása, a csapadékhiány leglátványosabban az alföldi tájakon érhető tetten, de nagy bajban vannak a hegyek és dombvidékek patakjai és kisvízfolyásai is. Gyors ütemben tűnik el belőlük a víz, és ez az egész vízrendszerre kihat.
„A probléma országos, de mindenhol egy kicsit másképp jelentkezik. Általános, hogy a középhegységeinkben egyre többször és hosszabb ideig száradnak ki a vízfolyások, a Dél-Dunántúlon, a Mecsekben nagy a változás, míg kivételnek az Észak-Dunántúl tekinthető” – mondta Boda Pál, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Vízi Ökológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.
A kiszáradás alapvető oka, hogy az eleve csapadékszegényebb területeken trendszerűen csökken a csapadékmennyiség, a korábbi évi 550-650 milliméter eső helyett inkább már csak 500-550-nel lehet számolni, az évi csapadékeloszlás is megváltozott, a hidrológiai ciklus pedig megborult. A melegedő klíma miatt megnőttek a vizek párolgási veszteségei, és a talajok „kiszáradása” miatt a talajvíz sem tudja már táplálni a vízfolyásokat.
„Ezek a jelenségek 2020-tól erősödtek fel. A vizes és aszályos évek eddig is mindig váltogatták egymást, sok vizes év után jött egy-két csapadékban szegényebb, de most már egyre gyakoribb az a váltogatás, hogy két-három év után jön egy aszályos, és ez csak sűrűsödni fog” – mondta Boda Pál.
A hegyvidéki kisvízfolyások különösen csapadékfüggők, mert az erősen lejtős terepen és a porózus kőzeteken a víz gyorsan lefolyik vagy elszivárog. Ha a patak sem a légköri csapadékból, sem a talajból nem kap utánpótlást, rövid időn belül kiszáradhat. Egyre több állandó patak válik időszakossá, kisebb vizek helyén pedig már csak száraz medreket találni. Néhol nemcsak klimatikus hatások okozzák a kiszáradást, hanem engedély nélküli vízkivételek. Ilyet tapasztaltak például Pásztónál, a Kövicses-pataknál.
„A kiszáradás jelensége nem csak a patakról szól, mindig a vízgyűjtőről ad látleletet. A kiszáradás pedig nemcsak a patak problémája, hanem az egész vízrendszeré. Olyanok, mint az emberi vérellátásban a hajszálerek, ha sokkal adódik probléma, akkor az az egészségünkben is jelentkezik. Ha eltűnnek a kis patakok, azt a nagy folyók is megérzik majd, ami hiányzik a kis patakokból, az a nagy folyókból is hiányzik” – mondta Boda.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság nyilvántartása közel tízezer hazai víztestet tartalmaz, ezek közül körülbelül ezret követnek nyomon rendszeresen a hivatalos monitoringprogram keretében. A megfigyelések vízmércék adataira és terepi bejárásokra épülnek. Boda Pál szerint ugyanakkor a vízmércék elhelyezkedése miatt ezek az adatok nem minden esetben alkalmasak a monitoringba nem vont kisvízfolyások kiszáradási dinamikájának pontos nyomon követésére. A mércék ugyanis jellemzően olyan szakaszokra kerültek, ahol a vízborítottság állandó – ez praktikus okokból érthető, ugyanakkor kevésbé tükrözi az időszakosan kiszáradó szakaszok változásait.
Az Ökológiai Kutatóközpont kutatásában a nem monitorozott kisvízfolyások medrébe kihelyezett szondákkal pontosan meg tudják határozni, hogy az évnek hány százalékában nem volt víz a mederben. Egy vízfolyást akkor tekinthetünk kvázi állandónak, ha legalább az év 90 százalékában volt benne víz. A 40 és 90 százalék közötti értékek kiszáradó vízfolyásra utalnak, míg 40 százalék alatt efemer vízfolyásról beszélünk – ezekben gyakran csak az év néhány napján van víz.
Boda Pál azt mondta, hogy a vízügy által számontartott ezer víztestből nagyjából 30 százalék már csak időszakosnak tekinthető, és szerinte a nem monitorozott vizeknél még ennél is nagyobb az arány. A kutatócsoportjuk által vizsgált mecseki vízrendszerben is nagyon durva számokkal találkoztak. Míg 2015-ben 5-10 százalékuk volt kiszáradó, addig 2022-ben már 70, és az átlag is inkább 40 százalék körül van.
Boda Pál szakterülete a kisvízfolyásokhoz kötődő makroszkopikus vízi gerinctelenek (csigák, szitakötők, poloskák stb.). Azt mondta, mivel a legtöbb hegyvidéki kisvízfolyásban nincsenek jelen halak, a makrogerinctelenek az egyik legfontosabb élőlénycsoport, mert a tápláléklánc több szintjén is megtalálhatók, vannak köztük ragadozók, elsődleges és másodlagos fogyasztók is.
„Ők felelnek azért, hogy a víz »egészségesen« működjön. Ezek a közösségek különösen érzékenyek a hidrológiai változásokra, ha a víz sokszor eltűnik, akkor csak azok a fajok tudnak megmaradni, amelyek reziliensek, azaz ellenállóak, ezek tudják felépíteni újra a közösséget” – mondta a kutató.
Az, hogy hamar és probléma nélkül vissza tudnak-e térni, leginkább azon múlik, hogy a kisvízfolyás közelében van-e olyan víztér, ahol át tudják vészelni a szárazabb időszakot. Például a kérészeket és a tegzeseket a kutatók kevésbé ellenállónak tartják, míg a kisrákok, a bogarak és a csigák ellenállóbbak. Általában azok a fajok tartoznak az utóbbi kategóriába, amelyek a kiszáradás ellen védő burokkal ellátott, tartós tojást tudnak létrehozni, míg a visszatérést elsősorban a szárnyas rovaroktól lehet elvárni.
„Ha az eredeti fajok nem fognak visszatérni, akkor fajszám- és biodiverzitás-csökkenés történik. Homogénebb, sokkal sérülékenyebb élőlényközösség jöhet létre, amiben nincsen puffer. Ha például még egy faj eltűnik belőle, és nincs másik, ami betöltse ugyanazt a funkciót, az egész táplálékhálózat összeomolhat” – mondta Boda.
A kiszáradás miatt eltűnt fajok helyére idegenhonos invazív fajok léphetnek be, amelyek aztán másokat is kiszorítanak, és szintén homogénebbé teszik a rendszert. Ma elsősorban a Mediterráneumból érkező fajokkal kell számolni a sérülékeny víztesteknél.
A csapadék- és hőmérsékleti viszonyok megváltozása a patakparti növényi közösségeket is átalakítja, amelyek a patakok élővilágára is hatnak. Például más árnyékoltságot nyújthat egy újonnan megjelenő növény, de annak vízfelvevő képessége is hatással lehet a vízben lévő ökoszisztémákra.
Bár a tendenciák rosszak, a kisvízfolyások nem menthetetlenek. „A klíma adott, azzal nem sokat tudunk kezdeni, de azon lehet segíteni, hogy egy patak kiszáradás után újra tudjon »élni«. Meg kell tartanunk a vizet a tájban, árnyékoló növényzettel, erdősávokkal csökkenthetjük a párolgást, a mederformák eredeti állapotának, a kanyarulatosság visszaállításával növelhető a talaj víztartalma” – mondta Boda Pál.
A kutató szerint ma már minden ágazati szereplő – a vízügytől kezdve a gazdálkodókon át egészen a kormányzatig – felismerte, milyen súlyos a helyzet. A következő lépés az lenne, hogy a különböző szereplőknél felhalmozott tudást – beleértve a kutatók eredményeit is – rendszerszinten szintetizálják, és olyan összetett, de célzott válaszokat dolgozzanak ki, amelyek valóban tükrözik a víz mint komplex természeti erőforrás működését és problémáit.
„Úgy kell hozzányúlnunk, mint egy hangmérnöknek a keverőpulthoz, amin van ezer gomb. Hiába toljuk fel csak a basszust, az a fülünknek kellemetlen lesz. Az összes gombhoz hozzá kell nyúlni egy kicsit, hogy jó legyen az összhangzás. Azaz a társadalom minden rétege, a gazdálkodók, természetvédők, ökológusok, ipar, elégedett legyen” – mondta Boda Pál.
