Gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy Nagy Reccs lehet a vége
Vita bontakozott ki az utóbbi időben csillagászkörökben az úgynevezett sötét energia körül, újabb kutatások egy része ugyanis arra mutat, hogy az nem egészen úgy viselkedik, mint azt korábban gondolták – írja a BBC.
A nagy felbolydulást egy dél-koreai kutatócsoport eredményei okozták, amelyek azt sejtetik, hogy az univerzum már nem folytatja a tágulást, ehelyett a gravitációs erő közelebb húzza egymáshoz a galaxisokat, aminek a vége a Nagy Reccs néven ismert jelenség lehet – vagyis az, hogy az univerzum egy ponton magába omlik. A szóban forgó kutatásban részt vevő tudósok úgy vélik, óriási felfedezést tettek, talán generációk óta a legnagyobbat, míg mások megkérdőjelezik az eredményeket, teljesen figyelmen kívül hagyni azonban ők sem tudták azokat.
Az ősrobbanás óta, ami a tudomány mai állása szerint 13,8 milliárd évvel ezelőtt történt, az univerzum folyamatosan tágult, a csillagászok között uralkodó elmélet pedig az volt, hogy ez a gravitáció hatására lassuló ütemben, de fennmarad. Aztán 1998-ban a kutatók rábukkantak az úgynevezett sötét energiára. A sötét energiáról az akkori felfedezések nyomán az derült ki, hogy ennek léte egyenesen gyorsítja az univerzum tágulását. A sötét energia működésének hosszú távú hatása egyes elméletek szerint az lehet, hogy az univerzumon belül először annyira eltávolodnak egymástól a csillagok, hogy szinte semmi sem lesz látható az éjszakai égbolton, sőt, végül akár az atomokat is szétszakíthatja (ezt hívnák „Nagy Szakadás”-nak).
A sötét energiáról alkotott kép azonban idén tavasszal repedezni kezdett, ennek első jeleiről már akkor írtunk: az arizonai Sötét energia színképelemző műszer (Dark Energy Spectroscopic Instrument – DESI) akkori eredményei azt mutatták, hogy ez eddig kozmológiai állandóként ismert sötét energia nagysága valójában csökkenni kezdett. Ha ez a változás így folytatódik, akkor végül a sötét energia hatása kevésbé lesz domináns az univerzumban, ezért a világegyetem tágulása nem gyorsul tovább. Ebből az következik, hogy vagy állandó ütemben fog folytatódni a tágulás, vagy egyes modellekben akár meg is állhat, és az univerzum összeomolhat (Nagy Reccs) – írtuk akkori cikkünkben.
Novemberben aztán újabb fejlemény érkezett, ami ebbe az irányba mutat. A Royal Astronomical Society (RAS) közzétette egy dél-koreai csapat kutatását, ami alapján a sötét energia még furcsábban viselkedik, mint azt a tavaszi eredményekből gondolhattuk. Young Wook Lee, a szöuli Yonsei Egyetem kutatója és csapata visszatért azokhoz a szupernóva-adatokhoz, amelyek 27 évvel ezelőtt először tárták fel a sötét energia létezését. A csoport ahelyett, hogy az akkor detektált szupernóva-robbanásokat egységes fényességi szintűnek tekintette volna, figyelembe vette azoknak a galaxisoknak a korát, ahonnan származtak, és így kiszámították, hogy a szupernóvák milyen fényesek lehettek valójában.
A kiigazítás után az jött ki a kutatóknak, hogy nemcsak a sötét energia változott az idő múlásával, hanem a gyorsulás is lassult. Ennek alapján arra jutottak, hogy „az univerzum sorsa változóban van”, legalábbis ezt mondta Lee a BBC-nek nyilatkozva. Szerinte „ha a sötét energia nem állandó, hanem gyengül, az megváltoztatja a modern kozmológia egész paradigmáját.” A koreaiak eredményei azt sugallják, hogy a galaxisokat egymástól eltávolító sötét energia gyengül, így pedig lehetséges, hogy végül a gravitáció újra összehúzza a galaxisokat – ez lenne maga a Nagy Reccs, ami Lee-ék szerint most már felkerült a valószínűségi térképre a Nagy Szakadás mellé az univerzum végét előrejelző elméletek között.
A tudomány képviselői ugyanakkor egyelőre messze nem értenek egyet ebben, a fősodrú paradigma szerint az univerzum továbbra is szinte változatlan sötét energiával gyorsul. George Efstathiou, a Cambridge-i Egyetem Csillagászati Intézetének munkatársa a BBC-nek azt nyilatkozta a témában a koreaiak friss eredményeiről, hogy gyengének tűnnek, és szerinte inkább csak „a szupernóvák zavaros természetéből adódnak”. Akármi is a helyzet, tartós tejet azért még vehet mindenki, a reccsek és szakadások esetében több milliárd éves időskáláról beszélünk.
