Az egyik legfontosabb orvosi szaklap szerint generációkba telik majd helyrehozni azt a rombolást, amit Robert F. Kennedy Jr. egyetlen év alatt véghez vitt
Erős kritikával illette az Egyesült Államok egészségügyi miniszterét a The Lancet, az egyik legnevesebb orvosi szaklap. A lap neve alatt publikált véleménycikk szerint Robert F. Kennedy Jr. egy év alatt olyan rombolást vitt véghez, amit generációkba telik majd helyrehozni. A The Lancet annyira komolyan gondolta a kritikát, hogy a címlapjára is ezt az idézetet tette.
A szerzők szerint a koronavírus-járvány után az egészségügyi és tudományos intézményekbe vetett közbizalom visszaállítására lett volna szükség, az egészségügyi minisztérium pedig éppen létszámleépítésekkel és forrásmegvonásokkal nézett szembe, amikor Donald Trump kinevezte Kennedyt az élére.
„Kennedy nem kertelt azzal kapcsolatban, milyen sors várhat azokra a munkatársakra, akik ellenállnak ambícióinak, ugyanakkor nyílt és őszinte együttműködést ígért mindenkinek, aki hajlandó »újra egészségessé tenni Amerikát«. A kinevezését megerősítő szenátusi bizottságnak befogadó és együttműködő kapcsolatot ígért, a nyilvánosságnak pedig — amitől állítása szerint felhatalmazását kapta — az elfogulatlan tudomány új korszakát, rejtett összeférhetetlenségek, titkolózás és profithajhászás nélkül” – írták a szerzők. „A politikusok azonban gyakran megszegik ígéreteiket, és Kennedy egy év elteltével — a legtöbb mérce szerint, különösen a sajátjai alapján — kudarcot vallott”.
A szerzők azt írták: tíz nappal az első miniszteri beszéde után a minisztérium visszavonta azt az 54 éves gyakorlatot, ami szerint új szabályok és rendeletek bevezetése előtt nyilvános véleményezésre van szükség. Szakértőket és tanácsadókat menesztett, fizetős médiaplatformokon keresztül kommunikált szakpolitikai változtatásokat, elbocsátott egy visszaélést bejelentő alkalmazottat, és olyan irányelvek és ajánlások módosításába ment bele, amik évtizedes tudományos konszenzusokkal mentek szembe. A szerzők szerint tette mindezt olyan iparágak javára, amiket korábban ő is bírált.
„Kennedy vezetése alatt a Nemzeti Egészségügyi Intézetek leállították a légszennyezés egészségügyi hatásait vizsgáló programot, az egészségügyi minisztérium visszatartott egy, az alkoholfogyasztás és a rák kapcsolatát bemutató jelentést, az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság pedig visszavonta azokat a figyelmeztetéseket, amik bizonyos – például nyers tejet és klór-dioxidot tartalmazó –, autizmus kezelésére hamisan reklámozott termékek lehetséges káros hatásaira hívták fel a figyelmet” – írták a szakértők.
Arra is rámutattak, hogy az Egyesült Államok Betegségmegelőzési és Járványügyi Központjánál végrehajtott változtatások miatt 26 állam elutasította a hivatalos vakcinapolitikai iránymutatást, decemberben pedig a CDC 1,6 millió dolláros, kéretlen támogatást ítélt oda egy Bissau-Guineában tervezett vakcinavizsgálatra, ami annyi etikai aggályt vetett fel, „hogy egyesek a hírhedt tuskegee-i, kezeletlen szifiliszt vizsgáló tanulmányhoz hasonlították”.
A The Lancet szerint Kennedy alatt élvonalbeli felfedezések és klinikai vizsgálatok — az mRNS-vakcináktól a cukorbetegségen át a demenciáig — nélkülözni kénytelenek a létfontosságú erőforrásokat, miközben az áltudományos és peremre szorult nézetek indokolatlanul előtérbe kerültek. Az egészségügyi intézmények „átpolitizálódása Kennedy irányítása alatt veszélyezteti az amerikai tudomány és innováció jövőjét, valamint azt a közegészségügyi rendszert, amely ma is az ország biztonságát szolgálja” – írták.
„2025 novemberében Washington államban regisztrálták a madárinfluenza H5N5 törzsének első emberi fertőzését (és halálesetét); a 2025-ben az Egyesült Államokban 13 halálos áldozatot követelő szamárköhögés tovább terjed; a tavaly januárban kezdődött kanyarójárvány pedig immár az USA és Mexikó kanyarómentes státuszát is veszélyezteti.”
Megjegyezték azt is, hogy „kevés remény mutatkozik az amerikai egészségügy és tudomány számára”, amíg Kennedy áll az élükön.