Nem kell a gyerekemnek a buszmegállóban néznie az iskola mellett a háborús uszítást. Ez megfizethetetlen.

Magyarországnak évtizedek óta nem volt önálló tudományos és technológiai minisztériuma, a kutatás-fejlesztés és az innováció különböző kormányzati tárcákhoz tartozott, és közben a tudományos intézményrendszer irányítása is többször átalakult. 2026-ban először fogja össze a tudományt és a technológiát egyetlen minisztérium, Tanács Zoltán miniszterrel az élén. Az új tárcának egy sor örökölt problémával kell foglalkoznia: az akadémiai kutatóhálózat jövőjével, a pályázati pénzek elosztásával, a korábbi állami szerződések átvilágításával és a magyar kutatás nemzetközi kapcsolatainak újjáépítésével. Arról kérdeztük Tanács Zoltánt, hogyan látja az új tárca működését, mit fog kezdeni az előző kormánytól örökölt ügyekkel, és milyen irányba vinné a magyar tudomány- és technológiapolitikát.

Én nagyon! Mint állampolgár, feltétlenül. Az, hogy leváltottuk a 16 éve regnáló Orbán-rendszert mindenestül, minden járulékával együtt, szerintem óriási eredmény. Az embereknek ma más a hangulatuk. Nincsenek óriásplakátok az utcán, nem kell a gyerekemnek a buszmegállóban néznie az iskola mellett a háborús uszítást. Ez megfizethetetlen.

Elkezdett működni a demokrácia, a demokratikus intézmények, nem mindenki egy irányba áll, és parancsra dolgozik gondolkodás nélkül, félelemmel a gyomrában, hanem elkezdtek az emberek gondolkodni. Vannak viták, ami egy normális országnak a velejárója szerintem.

Lassan indult, igen, én arra gondoltam, hogy 3-4 hónap lesz reálisan az átállás. De szerintem most már tényleg készen leszünk. Itt egy rettenetesen beállt rendszert kellett átvenni, ráadásul teljesen új kormányzati struktúrát hoztunk létre. 13 tárca helyett 16 jött létre, és olyan hatalmas területeket kellett önálló minisztériumba szervezni, mint az oktatás, az egészségügy, vagy a szociális terület, amelyek korábban be voltak gyúrva egy mamutminisztériumba. Az, hogy egy nyugdíjas volt rendőr vezesse a társadalom számára legfontosabb oktatási és egészségügyi tárcákat, teljesen vállalhatatlan volt.

Voltak egyértelműen politikai szempontok szerint szétszedett dolgok is, amiket pedig össze kellett rakni. Csak egy példát mondanék: a külpolitikát nem a külgazdasággal érdemes társítani, mert egy gazdaság van, és ott van külgazdaság meg belgazdaság. Összességében szerintem egy jó profilú új kormány állt össze, nagyon elégedett vagyok azzal, amilyen szakembereket sikerült a tárcák élére és egyébként a második, harmadik vonalba is találni. De fontosnak tartom elmondani, hogy bár a miniszteri és államtitkári szint egyértelműen cserélődik, automatikusan a törvények miatt, helyettes államtitkári szinten már nagyon sok olyan kollégát sikerült megőrizni, akik az előző kormányok alatt is dolgoztak, akár 15-20 éve a közigazgatásban vannak, tisztességesen, jól végzik a dolgukat. Örülök, hogy nem kellett mindenkitől elbúcsúzni.

Ez fokozatosan zajlott. 2014 volt az, amikor utoljára teljes erővel még a Fideszre tudtam szavazni. 2018-ban már csak az egyéni választókerületi képviselőmnek, ha jól emlékszem, Gulyás Gergelynek adtam meg a bizalmat, országos szinten viszont már valami mást próbáltam választani azok közül, amik éppen a palettán voltak. Nekem nagyon meghökkentő volt a magánnyugdíjpénztárak államosítása és szó szerinti ellopása. Utána, 2014-től kezdve fokozatosan ez a mindent leuraló, letaroló úthenger volt elfogadhatatlan. Azt láttam, hogy hiába volt egy fantasztikusan fejlődő periódusa a világgazdaságnak – 2020-ig azért alapvetően béke és nyugalom volt –, bár fejlődött az ország, de csak úgy éppen hogy csordogáltunk. Ha nekünk akkor tényleg a nemzetért gondolkodó kormányunk van, rakétaként kellett volna kilőnünk. Ezt a lehetőséget elszalasztották, és én ezért kezdtem el haragudni az akkori rendszerre. Láttam, hogy megfojtja az országot. Aztán jött a Covid, majd ez az eszetlen háborús uszítás, brüsszelezés, ez az egész őrület már végképp elviselhetetlen volt.

Valami igazságtételre vágyik a társadalom, ez nagyon-nagyon érezhető. Szerintem ez jogos is, látván azokat a hatalmas szekrényeket, és azokban a csontvázak sűrűjét, amit az átvilágítások során találtunk. Ez teljesen érthető érzés sokakban. Érezhető a frusztráció növekedése is. Szerintem most voltak biztató jelek, mintha megmozdult volna a rendőrség, a nyomozó hatóság, mintha elkezdtek volna dolgozni a gépezet elemei. Még nagyon rozsdásan, és nyögvenyelősen és lassan. Ráadásul a leginkább várt ügyekben, például a nagy MNB-alapítványi botrányban még mindig nem történt semmi, pedig másfél éve ott van minden mindenki számára teljesen világosan, hogy itt óriási visszaélések történtek. Tehát még biztos, hogy van tennivaló, de én nagyon bízom benne, hogy gyorsulni fognak a dolgok, főleg miután az NVVH magához veszi az első ügyeket.

Ha az összegeket nézzük, azért ez nem kevés. Ha egy több százmilliárd forintos visszaélés ügyében tesz feljelentést az ember, azt nem lehet elaprózni. Az én tárcámnál is volt kettő százmilliárdos nagyságrendű ügy, amiben eddig feljelentést tettünk, a Kréta–Poszeidón-vonal, illetve a Gondosóra program. De ha csak az autópálya-koncessziókat nézzük, az egy 23 ezer milliárd forintos tétel, ami szerintem teljesen egyértelműen az állam meglopására irányuló szerződés volt. Én azt hiszem, hogy nem feltétlenül a darabszám számít, hanem az, hogy mekkora összegre és milyen fajsúlyú dolgokra próbálunk rávilágítani. Nyilván az a cél, hogy minél nagyobb szabálytalanságokat tudjunk feltárni az első időszakban, és ezekben induljon minél hamarabb nyomozás. Bízunk benne, hogy az igazságszolgáltatás is utoléri magát, ehhez nekünk minden segítséget meg kell adnunk.

Ez a 3000 milliárd forint az az összeg, ami átfolyt a központi közbeszerzési rendszeren, és amiről egy dolog biztosan kimondható: hatékonyabbá és olcsóbbá nem tette az állami közbeszerzéseket. Azt, hogy minden része szabálytalan volt-e, vagy sem, nehéz megállapítani. Mi átvilágítottuk a jelenleg is élő keretmegállapodásokat, és azok közül jó néhány tulajdonképpen normálisan megkötött keretmegállapodás, és piaci árakon jut hozzá az állam bizonyos szolgáltatásokhoz. És van jó néhány olyan, aminél a piros lámpa kigyulladt, és egyértelműen tudjuk, hogy ezt fel kell bontani, vagy újra kell tárgyalni, azonnal újra kell kötni, amilyen gyorsan csak lehet. Elkezdtük ezt a folyamatot, és ahol egyértelmű visszaéléseket találunk, ott feljelentést is fogunk tenni.

A múlt héten is a hatóságokhoz kellett fordulnunk. Feljelentést tettünk az e-ingatlanrendszer miatt. A 16 milliárd forintból fejlesztett rendszert korábban késznek nyilvánították, a kifizetések megtörténtek, miközben a mai napig csak a fele készült el. A rendszer akadozik, több funkció nem érhető el. Felmerül a költségvetési csalás, a hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja is. Mindig elmondom, hogy nekem nem ez a hobbim. De azt hiszem, ez elkerülhetetlen ahhoz, hogy le tudjunk zárni egyfajta működési módot. Nagyon remélem, hogy előbb-utóbb át tudunk állni egy olyan működési módra, hogy a jövővel foglalkozunk inkább.

Reálisnak, abszolút. A saját tárcánkra vonatkozó átvilágítási jelentést már megkaptam. A napokban zajlik annak az előkészítése, hogy egy alapos belső kiértékelését is megtegyük ennek a hatalmas anyagnak, amit megkaptunk. Lesz egy hosszú vezetői workshopunk, ahol átnézzük, hogy milyen ügyeknél kell esetleg még feljelentéseket tenni, és mi az, amiből csak tanulni tudunk, és másfajta gyakorlatokat fogunk alkalmazni, de alapvetően nincs büntetőügyi vonatkozásuk. És leginkább a saját működésünket úgy megváltoztatni, hogy ne fordulhassanak ilyenek elő, mert akkor a rendszer maga próbálja meg az ilyen dolgok többségét kiszűrni.

Ez még mindig tart, elképesztően komplex ügyről van szó, ami az egész gazdaság mindenfajta iparágába beleszövődött, és az állam hol tulajdonosként tűnik fel ebben az egészben, hol hitelezőként, hol garanciavállalóként, hol megrendelőként. Ezt nem könnyű kibogozni. Informatikai témában a mai napig van körülbelül 200 milliárd forintnyi élő szolgáltatási szerződésünk a cégcsoporttal. Az előzménytárcáinkhoz köthető űrszerződések összértéke körülbelül 820-850 milliárd forint. 2040-ig szólnak ezek a szerződések. A kitettség hatalmas, és nyilván vizsgáljuk, hogy van-e ezeknek a szerződéseknek értelmük. Úgy kell eljárni, hogy a magyar állam érdekei legyenek mindenek előtt, a magyar adófizetők pénze biztonságban legyen. Amikor a mi tárcánkhoz tartozó szerződéseket átvizsgáltam, nem az volt az érzésem, hogy mindent megtettek a szerződés megkötői, hogy a magyar állam érdekeit érvényesítsék.

Minden részletét nem. Én magam is érdeklődve olvastam az előzményeket, és az ember persze hall mindenféle legendát, de érdekes volt így egyben elolvasni az egészet. Azt mi is érzékeltük, hogy ezt a témát a két állami terület kicsit kicsavarta egymás kezéből, amikor felcsillant a szemük, hogy ez egy nagy üzlet is lehet. Az összeget meg tudom erősíteni, és azt is, hogy nagyon hosszú távú, és az államnak nem előnyös szerződésről van szó. Legalábbis úgy konstruálták meg, hogy ezt nagyon-nagyon nehezen lehessen módosítani vagy felbontani. Kicsit olyan autópálya-koncessziós érzése van az embernek, hogy nagyon hosszú időre, óriási összegben elköteleződünk úgy, hogy igazából nem sok rálátásunk van arra, hogy mi fog pontosan megvalósulni a szerződés keretében.

Erről azért nem mondhatok most semmit, mert még tart a vizsgálat. Én nagyon bízom benne, hogy ez lassan már a végére fog érni.

Én azt hiszem, hogy Ferencz Orsolya űrtémákban kifejezetten elismert és jó szakembernek számít, szerintem az ő számai sokkal közelebb álltak a valósághoz, mint a későbbi összegek.

Hát, ha van költői kérdés, akkor annak a definícióját most hallottuk.

Az IRIS² jellegét tekintve más, mint a másik szerződés. Ez egy teljesen az európai rendszerekbe integrált szolgáltatás, nagyobb műholdszámra irányul, több műholdas kapacitást, nagyobb lefedettséget, nagyobb biztonságot nyújtana a mi megítélésünk szerint. A ráhordható szolgáltatások is mást tudnak. Ráadásul ez nagyon rugalmasan befolyásolható is, hiszen az egész program alapvetően még a tervezési és előkészítési fázisban van, Magyarországnak is lesz arra ráhatása, hogy pontosan milyen szolgáltatásokat is tud majd igénybe venni.

Manapság már szinte minden ilyen technológiát lehet úgynevezett dual use, tehát civil és nem civil célokra is használni. Alapvetően ez egy megbízható, titkosított kommunikációs szolgáltatást nyújtó hálózat lesz, de maga a műhold egyébként képes földmegfigyelési szolgáltatásokra is, ha olyan kiegészítő hardverekkel látják el. Ez egy olyan technológia, ami igazából a jövő összes igényét képes a meglévő EU-s egyéb rendszerekkel, például a Galileóval és a Copernicusszal együtt kiszolgálni.

A szuverenitási megközelítés a lényeg talán ebben a kérdésben, meg az, hogy milyen fejlettségi állapotban van egy ország űripara, gazdasága, és hogy honnan hova érdemes ugrani. Nagyon eltér az, hogy melyik hozzánk hasonló méretű ország hogyan közelíti meg ezt a kérdést. Az nem jellemző, hogy egy ekkora ország saját műholdat gyárt, noha van erre is példa. Ez egy óriási vállalkozás. Látni kell, hogy a magyar űripar fejlettségi szintje messze nem tart még ott, ami ehhez szerintünk szükséges lenne. Márpedig egy geostacionárius pályán mozgó műholdat és egy műholdkonstellációt felépíteni komoly csúcsteljesítmény. Nekünk az lenne az érdekünk, hogy sok magyar űripari beszállítócég fejlődjön. Nem egy, hanem száz, amik hozzáadott értéket tudnak termelni, amiből tanulunk, és fejlődik egy egészséges ökoszisztéma. Ez lenne az igazi érdeke most Magyarországnak ebben a fázisban, és abszolút nem kizárt, hogy eljutunk majd erre a szintre.

Mennyire szabotálta a Balásy-féle megállapodás a reklámszakmát? Mennyire szabotálta a p2m-féle megállapodás a tanácsadási és szerződésfejlesztési szakmát? Mennyire szabotálta a közmédia meg a rá költött sok százmilliárd a szabad sajtó életét?

Ez minden iparágra igaz. Őszintén, a NER letarolta a teljes magyar gazdaságot. Hogy az építőiparban kivel kellett dolgozni, az autópályát kivel lehetett koncesszióba adni, ahogy a dohányboltokat kiszervezték nagy láncolatokba. A reklámiparral ami történt, a turizmussal, a biztosítási piaccal… Szinte nem tudok olyan iparágat mondani, ahol nem ez történt. És ez óriási különbség például ahhoz a gazdasági fejlesztési modellhez képest, amit, mondjuk, keleten művelnek. Ha megnézzük, hogy a Samsung például hogyan épült fel, Dél-Koreában sem európai értelemben működő demokrácia van, nem az történt ott, hogy totálisan szabad, nyugatias piacok működtek volna. De valójában a sok száz induló közül az állam azokat támogatta meg, akik kiemelkedtek valamiben, vagy versenyképesebbnek bizonyultak a többinél, és őket megsegítette. Ezek aztán világszínvonalú, versenyképes cégekké nőtték ki magukat. De nálunk az volt a modell, hogy kiszemeltek egy lényegében érdemi háttér és szakmai tapasztalat nélküli céget, és ész nélkül teletömték állami pénzzel. A versenytársakat pedig vagy ellehetetlenítették, vagy ha kellett, még a hatóságokat is ráuszították és megfenyegették. Alapvetően versenyképtelen, monumentális cégeket hoztak létre, és ahogy megszűnt az állami pénzcsap, ezek rögtön összeomlottak. Nézzük meg a propagandamédiát! Ahogy megszűntek az állami pénzek, az egész lényegében megszűnt.

A HUNOR önmagában szerintem egy nagyon jó kezdeményezés volt. Nem lehet elvitatni, hogy Kapu Tibor űrutazása nem volt olcsó, de ennek ez a világpiaci ára, ezt el kell fogadni, ezt itt nem tudták elmutyizni. Tibor űrutazása feltette ismét az űrkutatást a magyarok térképére. Ahogy nekünk Farkas Bertalan volt a 80-as években az idolunk, szerintem Kapu Tibor is hasonló ikonikus hőse lehet sok-sok fiatalnak. Önmagában szerintem ez egy jó dolog, több mint százezer diáknak tartott előadást, elvégzett több mint húsz nagyon értékes magyar kísérletet, amik között a világon egyedülállók is voltak. A program hivatalosan ez év végével véget ér, úgyhogy most dolgozunk azon, hogy a kísérletek utóéletét gondozandó, körülbelül fél évvel meghosszabbítsuk. Feltett célunk, hogy megszülessen egy olyan űrtörvény, ami létrehoz egy űrügynökséget, valószínűleg valamelyik meglévő állami ügynökség berkein belül. Ez az önálló entitás arra lesz hivatott, hogy ezt a bizonyos ökoszisztémát fejlessze.

Úgy néz ki egyébként, hogy a HUNOR jelenlegi költségvetését megtartva, azt nem bővítve tudjuk a következő fél évet még kihúzni, mert ahogy Tibor belépett, átvilágította az egész működését, és tudott annyi megtakarítást elérni, hogy abból a programot fél évig ki lehet tolni.

Orsolyát szakmailag ebben a viszonylag szűk csillagásztársadalomban nagyon sokan elismerik. Amikor szakmailag megnyilvánul ezzel a témával kapcsolatban, szerintem érdemes figyelni, mit mond. Viszont nem tudott még a politikai szerepvállalástól úgy elszakadni, ahogy kellene. Szerintem az a jó, ha nem adunk a politikának semmilyen teret az űrtémában, mert ez egy sok évtizedes vállalás kell hogy legyen. Ha szakmailag bárki szeretne hozzáadni, természetesen szívesen beszélgetünk vele, de azt nem szeretném, ha bármilyen szinten politika vetülne erre az egészre.

A KinaviX sajátos eset, sport- és élettudományokkal foglalkozó kutatócég, amivel a mi megítélésünk szerint, és a szakmai értékelésünk alapján, nem az volt a baj, hogy üres tevékenységet végezne, és nem lenne szabad neki pályázati forrást adni. Az volt a legfontosabb megállapításunk, hogy a támogatott tevékenységnek nem biztos, hogy a miniszteri keretből adott összeg volt a legszerencsésebb módja.

Olyanokat találtunk a folyamatban lévők közül, amiknél nem tartottuk szakmailag indokoltnak az adott támogatást. Ezeket kivétel nélkül mindet leállítottuk. De alapvetően ezek nem ütköztek jogszabályba. Volt olyan például, ami gyógyteák fejlesztésére adott támogatást 100-200 millió forint értékben. Ez tök jó, de a mi megítélésünk szerint nem volt annyira innovatív. Én azt gondolom, hogy a költségvetés mai helyzetében nem feltétlenül támogatnám ezt miniszteri keretből. Az a fajta métely, ami az NKA kulturális támogatásaiban felsejleni látszik, ez a 17 milliárdos ügy el nem készült dokumentumfilmekre és meg nem szervezett koncertekre – ilyen rendszerszintű visszaélést ezen a fronton mi nem láttunk.

Minden átvilágítási feladatot elvégeztünk, és a következő vagy az az utáni héten megszervezzük a belső értékelő megbeszéléseket. Ott áttekintjük, hogy mi az, ami ezekből jogi útra terelendő, vagy kell-e vele azon túl foglalkoznunk, hogy esetleg az értékelési gyakorlatot megváltoztatjuk. Szerintem itt olyan látványos visszaélések történtek néhány területen az elmúlt időszakban, hogy nem biztos, hogy bele kell vágnunk az olyan helyzetekbe, amikor kétséges, hogy el tudunk-e érni bármit.

Abszolút, de alapvetően azt hiszem, sok eleme jól működött. Amin biztosan lehet javítani, az az, hogy a pályázatok értékelésében, ahol csak lehet, próbálunk majd nemzetközi értékelőket is bevonni. Szerintem egy külső, objektív rendszer sokat segít. Lesznek új pályázati konstrukciók, amelyeket hamarosan meghirdetünk. Ami viszont mindenképpen szükséges, az az, hogy a politikai döntéseket ebből alapvetően kivonjuk. Az, hogy egy miniszter döntsön nagy pályázatokról sokmilliárdos, tízmilliárdos összegekben, nyilván nem jó. A szakmára kell bízni ezt. Azon is gondolkodom, hogy az egyedi miniszteri keretet, amit a KFI-törvény előír, érdemes-e megtartani, de ha igen, akkor is kell változtatni rajta, hogy ne egy ember döntése legyen, hanem állítsunk fel például egy tudományos panelt, vagy külső csapatot, ami segíti a döntést. Ez az opció nyilván ad egyfajta tartalékot és rugalmasságot, ami jól jöhet olyan esetben, amikor nem gondoljuk, hogy érdemes lenne pályázatot indítani, de kell plusz kontroll.

Rengeteg mendemondát hallani mindenféléről, valaki a Nemzeti Laborokat szereti mondani, valaki meg mást. Higgye el mindenki, hogy nagyon alapos átvilágítást próbáltunk végezni, és minden olyan ponton, ahol azt látjuk, hogy van igazolható szabálytalanság, intézkedni fogunk. De ez nem jelenti azt, hogy mindent letarolunk és fölégetünk, annak sincs semmilyen komoly hozzáadott értéke.

Ő egy nagyon ismert kutató, belülről ismeri a hazai tudomány világát, a Rényi Matematikai Intézet vezetője, jó menedzsmentképességei vannak, az utánpótlás az ő helyén megoldott lenne. Nyilván sok szempontot igyekszünk mérlegelni. Itt is hall az ember mindenfélét, hogy mekkora luxusban éltek a vezetők, és közben mekkora vízfejet alakítottak ki, ami igazán hatékonyan nem működött. A lényeg az, hogy nagyon nehéz most belelátnunk az egészbe, hiszen a kormánytól független a kutatóhálózat. A kekvamodell mintájára a lovak közé dobták a gyeplőt, önmagukat irányítják. Ez számunkra kicsit fekete dobozzá teszi az egész működést.

A kutatóhálózat jelzése elég egyértelmű volt, ők hosszú távon nem szeretnének a mostani vezetéssel együtt dolgozni. Mi ezt meghallottuk, és tolmácsoltuk az elnök úr és a vezérigazgató úr felé, hogy készül az új törvény, ami szabályozza a hálózat jövőjét. Addig is szerintünk az átmenet könnyebb lenne, ha egy ideiglenes vezetés le tudná őket váltani. Ez kicsit megnyugtatná a kutatókat, hogy elindultunk az úton. Szerintem egy-két hónapnál tovább nem kéne ennek az ideiglenes vezetésnek működnie, és ők egyébként ennek a tudatában vállalnák el ezt a feladatot. Utána itt is nyilván új vezetést kéne választani, ez egy nyitott pályázat kellene hogy legyen. A vezető testület átalakulásában is mindenképp gondolkodunk, ami kizárja azt, hogy a kormány jelölhesse csak a tagokat. Bevonnánk az MTA-t, és magát a kutatótestületet is a vezető testület alakításába.

Igazából nem. Csak a klasszikust tudnám idézni, Kósa Lajost: ami oda bekerült, elvesztette közpénz jellegét. Ez egy sajátos jogállású intézmény, nincs másik hasonló. Az a sajátossága, hogy nem látunk bele ezekbe a szerződésekbe, csak abba, amit nyilvánosságra hoznak. Kaptunk egy általános információs csomagot, tehát nem mondom, hogy nem kaptunk semmit, de azért azt mindenki tudja, hogy ez messze nem ugyanaz, mint amikor odamegy az ember, nekiáll, és részletesen elkezdi átnézni az egészet.

Ez egy belső döntés volt még, a minisztériumnak semmi köze nem volt hozzá. Nyilván mindig jó hír az ott dolgozóknak, ha jut béremelésre, meg infrastruktúra-fejlesztésre több pénz, nekünk is ez a célunk. Én egyet tudok: van egy többéves finanszírozási keretmegállapodás a HUN-REN és a magyar állam között, abban le van írva, hogy melyik évben mennyit finanszíroz nekik az állam. Én nagyon bízom benne, hogy ennek a figyelembevételével történik ez a pénzosztás most, és hogy ez fenntartható tud lenni. De mielőtt odakerül egy olyan vezetés, ami belelát és érdemben kommunikál a kormánnyal, nem tudunk többet mondani erről.

Összességében a finanszírozási konstrukció szerintem nem rossz. Ennek a korábbi modellhez képest nagy előnye, hogy hosszú távú szerződés van, ami ráadásul a korábbi időszakhoz képest érdemben növelte a kutatásra szánt forrásokat. De a kutatásfinanszírozás több tételből áll, az egyik, amit nagyon szeretnénk növelni, az az NKFI Alap összege. Most folynak erről az egyeztetések a pénzügyi tárcával. Nyilván tudjuk, hogy elég rossz állapotban vettük át a költségvetést, hatalmas a hiány, ez százmilliárdokat jelent. És ez még hagyján, de tele van elképesztő kötöttségekkel az egész, száz- és ezermilliárdok vannak korábban említett koncessziós szerződésekbe bekötve, és folyamatosan óriási energiák mennek el arra, hogy a feleslegesen elköltött, lekötött pénzeket hogyan tudjuk visszaszerezni. Nem könnyű a helyzet, de a miniszterelnök úr is nagyon nyitott volt arra, és a programunkban is az szerepelt, hogy Magyarország jövője tényleg a K+F, az innováció és a magas hozzáadott értékű gyártás és szolgáltatások növelése. Ehhez az oktatásba és innovációba kell fektetni, ezért évről évre tízmilliárdokkal szeretnénk növelni az erre szánt összeget.

A politika már csak ilyen, vannak gyors döntések, amik sokszor jónak bizonyulnak egyébként. Ennek szimbolikus jelentősége is volt szerintem, mert ez egy kekva volt. Az ember megítélése nem az volt, legalábbis külső szemlélőként, hogy ezt a modellt azért hozhatták létre, mert az egyetemeknek az olyan csodálatosan jó lesz. Néhánynak jó lett persze, ott volt az MCC például, ami sok százmilliárdos részvénycsomagokat kapott. Nagyon sok felesleges kiadással járt ez a rendszer. Az oda kerülő pénzeket is sokszor NER-es cégekhez csatornázták be felesleges megbízásokra. Ráadásul nem kontrollálható irányítási modellt valósítottak meg, amihez valójában az állam adta a pénzt.

Krausz Ferenc úrral, aki egyébként egy Nobel-díjas, elismert kutatónk, több alkalommal leültünk, és jeleztük neki, hogy nem az Élvonal program céljával van a probléma. Szerintem ezzel összességében az volt a nagy baj, hogy az egész programra sok évre előre megint odaígért a kormány 260 milliárd forintot, miközben a teljes NKFI Alap költése egy évben körülbelül 110-120 milliárd forint. Nyilván az Élvonal sem egy év alatt költötte volna ezt el, de ha éves átlagban nézzük, az is 40-50 milliárd forint lenne. Egyetlen programra majdnem feleannyit költeni, mint egyébként minden másra összesen, az kicsit erős. De megígértük magunknak is, a professzor úrnak is, hogy szeretnénk folytatni ezt a programot, és szeretnénk továbbra is idevonzani világhírű kutatókat. Az első megállapodások már folyamatban is vannak. Olyan Élvonal program lesz, ami nemcsak egy-egy kutatót, hanem velük együtt 5-10 fős kutatócsoportokat fog idehozni, amik 3-5 évre kapnak kutatási mandátumot egy tudományterületen.

Azt gondolom, hogy lenne hozzáadott értéke, ha a professzor úr ebben továbbra is örömmel venne részt. De azt, hogy mi lesz pontosan, tőle kellene megkérdezni. Mi most úgy állunk a dologhoz, és vele is beszéltünk erről, hogy szívesen folytatjuk az együttműködést, csak nem kekvás, hanem állami keretek között. Erre a meglévő intézményrendszer alkalmas lesz.

Mindenki, akivel beszéltem, azt mondta, hogy elképesztő rombolást végzett ez az elmúlt időszakban. Óriási károkat okozott. Éveken át fekete bárányként kezeltek minket mindenhol, nem hívták a kutatókat, még azokat se, akik egyébként erre jogosultak lettek volna, mert féltek attól, hogy mi van, ha egy hét múlva már nem tudnak részt venni benne. Rettenetesen lecsökkent az ilyen típusú együttműködések száma, és most újra kell építeni az egészet. A HU-RIZONT program egyébként a költségvetésből ment alapvetően, és nem is nevezhető sikertelennek, de messze nem tudja pótolni azt a hálózatot, amit a Horizon jelentett.

Olyan értelemben optimista vagyok, hogy szerintem ez egy nagyon jó dolog is lehet, de ezek a jelenségek nyilván aggasztók. A nyáron olyan érdekes fejlemények történtek, amelyek alapvetően arról szóltak, hogy tesztrendszerből szabadultak ki MI-ügynökök, több mint 1200, és üzenőfalakon koordináltak, csapatba szerveződtek, volt vezető, beosztott satöbbi. Mindenféle feladatra specializálódtak, és így hajtottak végre koordinált akciót, éles rendszereket törtek fel. Volt olyan is, hogy amelyik ügynök tudta, hogy tesztelik, máshogy kezdett el viselkedni. Egymás benchmarkszámait javítgatták, hogy nehogy lekapcsolják azt, aki rosszul teljesít. Azokkal is szövetkeztek és összejátszottak, akikkel korábban ellenséges viszonyban voltak. Én azt hiszem, nem veszi elég komolyan a világpolitikai közeg ezt az egészet. És nyilván vannak a doomsday-hívők, meg vannak a technooptimisták, meg vannak tőzsdei cégértéket optimalizálók… nagyon sok dolog mozog itt, nehéz eldönteni, hogy mi történik valójában.

Tényleg az az érzésem, hogy a politikusok nem veszik ezt elég komolyan. Nagyon szeretném, ha Magyarország az Unión belül kezdeményezőként tudna fellépni. Az ENSZ közgyűlésén most néhány ország aláírt egy mesterséges intelligenciáról szóló nyilatkozatot, de felemás eredménnyel. Ursula von der Leyen aláírta úgy, hogy nem volt rá mandátuma, Kazahsztán is, meg néhány európai ország. Gyorsan fel akartak mutatni valamit, mielőtt Donald Trump és Hszi Csin-ping erről is beszéltek volna. Úgyhogy összességében azt hiszem, sajnos a politika most is elég szűk látókörű ahhoz, hogy ne vegye észre, ezzel mennyire komolyan kellene foglalkozni. Szerintem olyan irányba kellene terelni a dolgot, mint amikor a nukleáris hatalmak megállapodtak az atomcsendegyezményben. Az ideális az lenne, ha egy nemzetközi mesterségesintelligencia-lassítás és -kontrollprogramban meg lehetne valahogy egyezni. Mi is ennek érdekében fogunk dolgozni. Nagyon érdekes hónapok elé nézünk.

Szeretnénk megújítani a komplett digitális stratégiát, aminek nyilván az MI-stratégia is nagyon fontos komponense. Szerintem az MI Koalícióval lehet együttműködni, és van több ilyen szakmai szervezet, valamelyik jobban, valamelyik rosszabban működött. Természetesen szeretnénk őket bevonni. Nagyon erősen hisszük, hogy a szakma tudja, mit kellene csinálni, és hála istennek nekünk is kiváló szakembereink vannak. Szeretnénk rövid idő alatt kialakítani egy olyan szuverén megoldást, amit a magyar állami közigazgatás biztonsággal tud használni. De előtte, és emellett párhuzamosan a rettentő elavult és használhatatlan állami informatikai rendszerek tömegével is kezdeni kell valamit. Itt pedig szeretnénk elmenni egy olyan irányba, ami kicsit az észt digitális állam és az angol e-government megoldások mintájára azt teszi lehetővé, hogy egyszer bejelentkezve rendszerekbe tudjuk kezelni ezeket, és lekérni a hozzáféréseket a saját adatainkhoz. Ennek a középpontjában állhat a DÁP, mint egyébként egy modern és korszerű alapplatform, és szeretnénk erre minél több szolgáltatást rátolni.