Hisznek a Holdra szállásban a romániaiak, de abban is, hogy az országot titkos külső hatalmak irányítják

Farkas Kriszta
Farkas Kriszta
Transtelex

Romániában a társadalmi bizonytalanság és az információs zavar egyre nagyobb méreteket ölt – erre mutat rá az Inscop legfrissebb felmérése. A kutatás nemcsak azt vizsgálta, mennyire bíznak a romániaiak a tudományban és a racionalitásban, hanem azt is, mennyire fogékonyak az összeesküvés-elméletekre, és hogyan tér el a hozzáállás a különböző pártok szavazói között.

Az eredmények szerint az emberek több mint 60 százaléka úgy gondolja, az ország döntéseit titkos külső hatalmak irányítják.

Ezzel szemben kevesebb mint 30,6 százalék nem hisz ebben, míg 7,6 százalék nem tudott válaszolni. Azok, akik egyetértettek a titkos külső irányítás lehetőségével, leginkább azok a 30 és 44 év közötti férfiak voltak, akik alacsonyabb végzettségűek.

A modern technológiák, így az 5G és a mesterséges intelligencia kapcsán a válaszadók 55,6 százaléka tart attól, hogy ezeket a lakosság manipulálására használják. Ez főként az idősebbek, az alacsony végzettségűek és a PSD vagy AUR pártot támogatók között a legelterjedtebb. Hasonlóan erős a szkepticizmus a világjárványokról és gazdasági válságokról is: a megkérdezettek 58,4 százaléka szerint ezek mögött titkos hatalmi csoportok állnak.

Érdekesség, hogy az oltásról már kiegyensúlyozottabb a kép: 53,5 százalék nem hiszi, hogy a vakcinákat a lakosság ellenőrzésére használják. Ebben a csoportban főként a fiatal, 18–29 éves, felsőfokú végzettségűek vannak többségben.

A medicina területén a modern orvoslás mellett szavaz a többség: 64,8 százalék szerint a tudományos alapú gyógyászat hatékonyabb, mint az alternatív gyógymódok, mint például a gyógynövények vagy bioenergia.

Ami a döntéshozatalt illeti, a válaszadók körülbelül fele a tudományra és a racionalitásra támaszkodik, nem a hagyományokra vagy a hitre. Ugyanakkor picivel több mint 50 százalék szerint a vallási meggyőződések és a tudományos magyarázatok egyformán fontosak. A spirituális vagy ezoterikus gyakorlatok, mint a numerológia, a tarot, a reiki vagy az ezoterikus jóga azonban a lakosság túlnyomó többségének nem vonzó: 94,5 százalék jelezte, hogy nem venne részt ilyen tevékenységekben. Ha valaki közeli ismerőse ajánlana hasonló praktikákat – például energiakezelést, varázslást, numerológiát vagy jövendölést –, a válaszadók 92 százaléka nemet mondana.

A felmérés szerint a romániaiak többsége nem hisz a földönkívüliekről vagy a Holdra szállás hamisításáról szóló összeesküvés-elméletekben: 61,1 százalék szerint az idegenek nem látogatták meg a Földet, 64,9 százalék pedig úgy véli, az ember valóban járt a Holdon.

A kutatás összefoglalójában többször is kiemelték, hogy az AUR-támogatók és az alapfokú végzettségűek különösen erősen hisznek a titkos hatalmakban és a manipulációs elméletekben, ugyanakkor kevésbé bíznak a tudományos alapú orvoslás teljes hatékonyságában.

Ezek a nézetek szerepelnek abban a jelentésben is, amit a román elnök, Nicușor Dan mutatott be a hónap elején az európai vezetőknek. A dokumentum szerint 2022-től kezdődően az online infrastruktúra ezeket a narratívákat használta a lakosság szegmentálására, és így hoztak létre olyan véleményáramlatokat, amik a későbbi politikai döntések, például az elnökválasztás idején könnyen kihasználhatók voltak.

Az Inscop október 6. és 10. között gyűjtött adatokat, 1100 fős reprezentatív mintán, telefonos interjúk segítségével. A maximális hibahatár ±2,95 százalék, a megbízhatósági szint 95 százalék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!