Rendőrök kísérték vissza Romániába a zsoldosvezért, aki a vád szerint államcsínyt tervezett Georgescuval

Rendőri kísérettel, egy dubaji repülőjárattal érkezett vissza Romániába csütörtökön a puccskísérlettel vádolt zsoldosvezér, Horațiu Potra és szintén nemzetközi körözés alatt álló családtagjai. Érkezésük után őrizetbe vették őket.
Érkezésük után Radu Marinescu román igazságügyi miniszter a Digi24-nek annyit mondott, hogy Potrát bíróság elé állítják, illetve hogy hatékony volt az együttműködés a dubaji hatóságokkal.
Horațiu Potra, a fia, Dorian Potra és egy másik rokona, Alexandru Potra az év elején menekültek el Romániából, miután sorra kerültek elő arra utaló bizonyítékok, hogy a zsoldosvezér és köre puccsot tervezett a román elnökválasztás 2024. decemberi első fordulójának érvénytelenítése után. A három férfit szeptemberben vették őrizetbe az Egyesült Arab Emírségekben, és a román hatóságok elkezdték a tárgyalásokat a kiadatásukról.
Egy ideig úgy tűnt, Potra mindent megtesz azért, hogy elkerülje a kiadatást, a Guardian értesülései szerint orosz kapcsolatai aktívan lobbiztak is azért, hogy Dubaj ne adja ki. Korábban a román legfőbb ügyész is azt mondta, hogy Potra menekültstátuszt próbált kérni Oroszországban.
Később aztán Potra az ügyvédein keresztül azt üzente, hogy vissza akar térni Romániába, „szembenézni a vádakkal és tisztázni a nevét”. „Nem bujkálok, és nincs okom bujkálni. Hiányzik a családom, és szeretnék az emberek szemébe nézni, tudva, hogy a félelem helyett az igazságot választottam” – idézte a zsoldosvezért az Agerpres.
A román ügyészség szerint Potra az alkotmányos rend megdöntésére készült szövetségesével, Călin Georgescu szélsőjobboldali elnökjelölttel. A vádiratban az áll, hogy Potra titkos fegyveres akciót készített elő, amelyet 2024. december 8-án indítottak volna el Bukarestben, a választások érvénytelenítése után kirobbanó tüntetések közepette, hogy erőszakos zavargásokba fordítsák a békés demonstrációt, és megdöntsék a legitim állami hatalmat. Emellett illegális fegyver- és robbanóanyag-tartással, valamint pirotechnikai eszközökkel való visszaéléssel is vádolják.
Potra legalább 2019 óta kapcsolatban állt Călin Georgescu későbbi elnökjelölttel, aki most ugyanannak az ügynek a másik vádlottja, és bírósági felügyelet alatt áll.
Potra korábban a Francia Idegenlégiónál és a francia csendőrségnél szolgált, majd Afrikában épített ki biztonsági céget, ahová többek között a romániai rendfenntartó szervek alkalmazottait szervezte ki illegálisan. Medgyesi házában a hatóságok olyan fegyvereket találtak, amelyek csak a hadsereg és a belügyi szervek készletében fordulnak elő. A közelmúltban köztisztséget is viselt Romániában, medgyesi tanácsos volt, és indult a parlamenti választásokon is.