„A diktatúra legsötétebb időszakát éltük, de nekünk a tinédzseréveink voltak, annál szebb nincs”

„Alighanem én vagyok ott az az elmosódott kicsi folt az egyik képen az ablakban. Elszöktem a többiektől, nem bírtam ott szurkolni velük a pálya szélén a testközelben és a vihogásban, és az üres folyosókon át fellopóztam az emeletre, úgy néztem a végzős fiúk meccsét. Nem figyeltek rám, csak a játék létezett” – így idézi fel Szabó T. Anna a Nők Lapja tavaly márciusi számában azt a focimeccset, amelynek a képei most a szemünk előtt elevenednek meg. A tárcája az utolsó érzelemhulláma volt az Azopan Fotóarchívumban megosztott képeknek, amelyek történetét az elnökválasztás megismétlésének sűrű történései miatt akkor nem írtam meg. Ezt fogom most pótolni, még mielőtt teljesen megfeledkeznénk 2025-ről. Annál is inkább, mert ennek történetnek a szokásosnál is aktívabb szereplője voltam.

Nagyjából egy évvel ezelőtt történhetett, a szokásos szombati túrámat tettem a kolozsvári régiségvásáron, az ószeren, amikor az egyik betonasztalon fekete-fehér fotókra és gondosan feltekert negatívokra lettem figyelmes. Érdeklődve megnéztem, talán még az árra is rákérdeztem, de elég határozottan emlékszem, hogy először nem akartam megvenni. Már elmúlt dél, készülhetett haza az árus, mert jobban engedett az árból, mint számítottam rá. Valószínűleg ezzel győzött meg. Majd eljuttatom az Azopan Archívumnak, gondoltam, hogy ne csak írjak róluk, hanem aktívabban is hozzájáruljak a gyűjteményhez. Így is tettem. Ez gyorsította fel az eseményeket.

A tekercsek dobozain emlékeim szerint annyit írt, hogy Komáromy vagy Komáromy László, de a negatívokról mást nem nagyon lehetett tudni, embereket felismerni pedig még annyira sem. Az Azopan megosztása után viszont már sokan magukra ismertek.

„Egy fényképezőgép volt a családban, amit a '70-es években még édesapám használt, egy régi középszéles Agfa. Ezt kaptam meg középiskolás koromban, amikor kirándulni mentünk. Azt hiszem, olyan 10. osztályos lehettem, magyarországi vendégekkel jártunk Székelyföldön, amikor édesapám először odaadta nekem a gépet. Azzal készült a képek többsége” – eleveníti fel a néhány évtizeddel ezelőtti történéseket Komáromy László. Elmondása szerint nem tudta, hogy a negatívok kikerültek az ószerre. A régi, rendszerváltás előtti képei és negatívjai az elmúlt évtizedekben előbb a padlásra kerültek, majd onnan valószínűleg egy lomtalanításkor, amikor a régi bicikliket meg hasonlókat elhordták, azokat is elvitték.

„Emlékbe készítettem ezeket a képeket, más célom nem volt vele. Soha nem foglalkoztam komolyan fotózással. Valamennyire nyilván tudtam fényképezni, mert kellett tudni használni a gépet, akkor még nem úgy működött, mint manapság, hogy csak nyomják a gombot, és a gép mindent magától beállít. Ismerni kellett a blendét, a záridőt meg fókusztávolságot. Fénymérőm nem volt, de azt valamennyire szemre is meg tudtuk mondani az alapján, hogy sütött a nap vagy borús volt az idő” – magyarázta.

A képek többsége 1985 és 1988 között készült, általában különböző kirándulások alkalmával. Feltűnik néhány híres székelyföldi kiránduló- és emlékhely, Benedek Elek kisbaconi házától egészen a Vargyas-völgyéig, de számos kép van Nagyváradról, ahová testvérosztályi szálak kötötték az egykori kolozsvári 3-as számú matematika-fizika líceum, a mai Báthory István Elméleti Líceum tanulóit. És természetesen több kép készült az iskolában, különösen végzősként.

„Fel volt írva, hogy mi kell vigyek a kirándulásra. A kenyér és a zokni mellett két 16-kockás film is felkerült a listára. 32 képkockát vittem egy kirándulásra, ennyit tudtam készíteni. Nem sok, de nyilván akkor az emberek másképp becsülték meg a gomb megnyomását, mint manapság” – emlékszik vissza a képek készítője.

Bárhol is készültek, mindvégig érezhető, hogy ezek nem beállított képeslapképek, ezek a fiatalok éltek, és élvezték, hogy ezt teszik.

„A 80-as évek voltak, a diktatúra legsötétebb időszakát éltük, de nekünk a tinédzser éveink, annál szebb nincs. Szinte bármilyen diktatúrában szép lett volna” – teszi hozzá.

„Először az iskolai felvételek kerültek ki, még a fiam írt nekem róluk. Láttam, hogy sokan örülnek neki, lett egy kis pezsgés belőle. Utána osztották meg a kirándulásokon készült képeket, azok már nem váltottak ki akkora hatást, bár én azokra inkább emlékeszem. Nyilván kevesebbet kirándultam, mint amennyit iskolában voltam. A fényképezőgépet rendre akkor vettem magamhoz, amikor valahová mentem, és tudtam, hogy onnan jó volna néhány kép emléknek. Ezek tipikusan a kirándulások voltak” – magyarázta Komáromy László.

Úgy emlékszik, 1988-ban még volt egy közös kirándulása az osztályával a Vargyas-völgyében, aztán 1990-ben nagyot fordult a világ, az addigi kirándulásoknak vége szakadt, ő pedig nagyjából felhagyott a fényképezéssel. A rendszerváltás előtt készült fotók pedig padlásra kerültek.

„A változás után szétszéledtek az emberek, a legtöbben Magyarországig jutottak, de Németországba, Angliába és Amerikába is kerültek közülük” – teszi hozzá. Azt mondta, 1990 nyarát lényegében ő is Magyarországon töltötte.

És ha már Szabó T. Anna visszaemlékezésével kezdtem a végzősök aznapi focimeccséről, akkor azzal is zárom. „Nem hiszek a szememnek, hogy újra láthatom őket, és köztük azt az egyet. Mennyi éve már, hihetetlen. Emlékszem arra a napra. Nyolcadikos voltam, szédültem a szerelemtől” – írta.