Lázár odavetett fenyegetése megmutatta, mi az ellehetetlenítési törvény valódi célja

Sajtótörténeti pillanat, ahogyan Lázár János, lényegében meg is válaszolja, mi a baj az ellehetetlenítési törvényjavaslattal, amely 35 évvel a rendszerváltás után egészen nyíltan megy neki a sajtónak és a civil szervezeteknek: „Én értem, hogy a Telex fölajzott állapotban van, és ön is félti az egzisztenciáját, de ettől én még megválaszolhatom a kérdést.”

Arról kérdeztem keddi sajtótájékoztatóján az építési és közlekedésügyi minisztert, hogy ha már az az egyik legnagyobb problémája a kormánynak, hogy az EU-s pénzek – többek között a Lázár tárcáját közvetlenül érintő, a vasútfejlesztésre felhasználható források – nem jönnek Magyarországra a jogállamisági kifogások miatt, akkor vajon az ellehetetlenítési törvényjavaslat nem jelenthet-e újabb érvet azoknak, akik szerint Magyarországon a jogállamiság súlyosan leépül.

Lázár arról beszélt, hogy az EU-s pénzek hazajutása ellen a Tisza lobbizik, többek között az Európai Néppárttal (EPP) is konzultálnak az EP-ben a párt képviselői, mire én közbevetettem, hogy egyébként nem volt-e megszokott ügymenet az EPP-vel való konzultáció a Fidesz képviselőinél, amikor a kormánypárt még tagja volt a pártcsaládnak.

Lázár a közbevetésen sértődött meg, erre jött az ominózus mondat:

„Én értem, hogy a Telex fölajzott állapotban van, és ön is félti az egzisztenciáját, de ettől én még megválaszolhatom a kérdést.”

„Nem kell féltenem az egzisztenciámat, köszönöm”, válaszoltam, mire a miniszter rátromfolt: „Nem tudhatja előre.”

Valóban nem tudhatom, meddig megy el a kormánypárt, de beszédes, hogy Lázár „megérti”, hogy a törvényjavaslat láttán ez az aggodalom valakiben felmerül.

Innentől tehát kormányzati nyilatkozat is igazolja, mi is a célja az egyébként külföldi befolyás visszaszorítására hivatkozó törvényjavaslatnak. A sajtó ellehetetlenítése, ami úgy hivatkozik a nemzetbiztonságra, hogy az abban illetékes Alkotmányvédelmi Hivatalt ki is hagyja a munkából. Az a törvény ugyanis, amelyből Lázár megérti, ha egy újságíró „aggódik az egzisztenciájáért” – azaz egész egyszerűen a sajtó maradék szabadságáért – nem a hírszerzés, elhárítás nemzetbiztonságot szem előtt tartó szakmai logikája mentén vág rendet, hanem politikai alapon, ellenségnek kiáltva ki a kormánynak kellemetlen szereplőket, akik nem tesznek mást, mint a demokratikus berendezkedés lényegének megfelelően dolgoznak: figyelik, értékelik a döntési helyzetben lévők működését, motivációit, és véleményeket, szempontokat ütköztetve bemutatják mindezt.

És nem mellesleg átlátható gazdálkodással működnek, hiszen nincs semmilyen olyan forrás, legyen szó olvasói támogatásról, pályázatról, reklámbevételről, amelyet a Telex eltitkolt volna, amelyet nem a közreadott, nyilvános adatokból ismert volna meg a kormány és szövegközlő felületeik. Lázár arra sem válaszolt, milyen létező kockázatot kell kiküszöbölnie az új törvénynek, amelyet az eddigi szabályozás ne fedett volna le. Ezért kellett politikai alapon évi 6,5 milliárdból felhúzni egy intézményt, amely elemzéseket ad ki, majd amikor ezt bíróságon kellene igazolnia, akkor gyorsan visszahúzódik, és azt állítja, csupán véleményt közöl. Véleményt, amely alapján viszont, ha a Szuverenitásvédelmi Hivatal úgy dönt, listára tehetnek civil szervezeteket és lapokat, ezzel megfoszthatják őket olyan belföldi forrásoktól is, mint az szja adófizetők által felajánlott egy százaléka.

Lázár „érti”, mi a baj a törvénnyel, mégis letudja a sajtó által megfogalmazott aggályokat annyival, hogy „vita van, de nem jogszabály”, várjuk meg, „hogy ez a jogszabály megszületik-e vagy sem, és hogy abban a jogszabályban mi lesz”.
„Ebben a formában elfogadná?” – kérdezte az RTL. „Mérlegelném” – mondta Lázár, majd a következő kérdésre, hogy ha most kellene gombot nyomnia, megszavazná-e, a miniszter a választ annyival kerülte meg, hogy „milyen szerencse, hogy nem most kell”. Nem akart tehát kiállni a törvény mellett, pedig ha tényleg a nemzetbiztonságról, az országot fenyegető ellenségről van szó, nem nagyon világos, miért nem áll ki mellette teljes mellszélességgel.

Amit mégis megvédett belőle, azt olyan mondatban tette, amelybe mindenhol közbe lehetett volna vetni, hogy miért nem állja meg a helyét:

„Abban, ha jól értem, teljes egyetértés bontakozott ki Magyarországon, hogy a külföldi pénz a magyar belpolitikában nem jó. Bárki szólal meg, bármelyik oldalon, abban teljes egyetértés van, hogy külföldi pénzt beengedni a magyar belpolitikába, az hiba. Nem hallottam egyetlenegy megszólalót sem, aki ezt az alaptételt, ami ennek a jogalkotási folyamatnak a célja, megcáfolta volna” – mondta Lázár.

Nyilván senki sem akarja, hogy más ország gazdasági, geopolitikai érdekei érvényesüljenek Magyarországon az onnan érkező pénzekért, ez így volt az ellehetetlenítési törvény előtt is, és az Alkotmányvédelmi Hivatalnak dolga is feltárni, ha ennek bizonyítékára bukkan.

Csakhogy itt legálisan, transzparensen, az EU-ból – amelynek tagjai vagyunk – vagy az Egyesült Államokból – amelynek szövetségesei vagyunk a NATO-ban – érkező nyílt pályázatokról van szó, amelyeket a kormány az illegális befolyásolás eszközének kiált ki.

Majd Lázár hosszan beszélt arról, hogy „voltak olyan médiumok, amelyek kifejezetten háború melletti propagandát követtek az elmúlt két esztendőben. Voltak olyan médiumok, akik népszerűsítették Ukrajna háborúját Oroszországgal kapcsolatban, kifejezetten háborús propagandát folytattak. Biztos vagyok benne, hogy ukrán pénz volt mögötte, komolyan mondom.”

Lázár sem a médiumot, sem a propaganda formáját nem nevezte meg – de korábban a Szuverenitásvédelmi Hivatal hozzáállásából kiderült, hogy már az háborús propagandának minősül, ha elhangzik olyan vélemény, amely szerint Ukrajnának indokolt ellenállnia az orosz agresszióval szemben, mert az ország megszűnése és az orosz fegyveres térhódítás Európára nézve is kockázatot jelent. Lényegében ügynöki tevékenység már az is, ha valaki érveket sorol fel az EU által támogatott, Oroszország elleni szankciókra és arra az európai támogatásra, amelynek célja Ukrajna védelmi képességeinek erősítése – és ennek a sajtó teret ad.

Lázár transzparenciát követelt a sajtótól, noha a gazdálkodás transzparenciája adott volt eddig is, miközben épp a közpénzből működő intézmények transzparenciája válik kérdésessé azzal, hogy az állami intézmények igyekeznek visszatartani közérdekű adatokat, ahogyan legutóbb az évi 130 milliárdból működő MTVA tette.

„Értem, ha félti az egzisztenciáját” – veti oda Lázár, pedig az igazi kérdés az, hogy vajon mit tennének a hatalom képviselői, ha ők féltenék egzisztenciájuk elvesztését. Mindenkit ügynöknek kiáltanának ki és ellenségnek állítanának be, aki tőlük függetlenül működik, és állami intézményt hoznának létre az ellehetetlenítésükre? Nagyon is kézenfekvő megoldás lenne. Jó lenne végre a bizonyítékát látni annak, hogy a kormány nem eszerint a logika szerint működik. Lázár nyilatkozata semmiképp sem az.