„Jön a büntetőeljárási jogszabályok szigorítása, az eljárási határidők rövidítése, a bíróságok és a nyomozó szervek megerősítése. Elfogadhatatlan és megengedhetetlen, hogy 5-10 évig tart egyes büntetőügyek lezárása. Gyorsítunk. Ebben is” – mondta augusztus végén Magyar Péter.
Az sajnos vitathatatlan, hogy ma Magyarországon kifejezetten lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai, azonban ezt a problémát aligha fogja megoldani az eljárási határidők rövidítése. Az alábbi cikkben a szerzők, akik gyakorló büntetőjogászok, arra keresik a választ, hogy miért ilyen csigalassúak ma Magyarországon a büntetőeljárások, és mitől lehetnének gyorsabbak a jövőben.
Általánosságban elmondhatjuk, hogy ideális helyzetben, amikor minden szereplő (nyomozó, ügyész, szakértő, védő, bíró) az adott üggyel, és csak azzal foglalkozik, ráadásul a szükséges technológia is rendelkezésre áll, pár hét vagy hónap alatt lezárható lenne a büntetőügyek nagy többsége. Nyilván kivételt jelentenek azok az ügyek, amelyekben például másik állam hatóságának segítségét kell igénybe venni, de ezek az eljárások igen kis százalékát teszik ki. Természetesen tudjuk, hogy ilyen ideális helyzet sosem áll elő, de ehhez kell a valós helyzetet minél inkább közelíteni.
A túlterheltség
Az NVVH alapítása kapcsán hangzott el szakmai berkekben az a viccesen megfogalmazott álláspont, hogy „kabát lehet több, de gomb ugyanannyi marad”. A rendőrség és az ügyészség, csakúgy, mint a bíróság, emberhiánnyal küszködik: ameddig egy-egy nyomozónak akár 100-200 üggyel kell folyamatosan szélmalomharcot vívnia, nem várható sem a munka minőségének, sem a sebességének javulása. A fejenkénti aránytalanul magas ügyteher és a létszámhiány az igazságszolgáltatás minden szintjén jellemző, a rendőrségtől az ügyészségen és a bíróságon keresztül egészen a büntetés-végrehajtásig. Nemcsak a professzionalisták, de a segédszemélyzet, így például a leírók hiányában is kézzelfogható az igazságszolgáltatás állományi válsága, arról nem beszélve, hogy ezt a létszámhiány miatti kiemelkedő ügyterhet sajnos nem kompenzálja ezzel arányos anyagi megbecsülés.
Az anyagi források hiánya más formában is érezteti hatását. A rendőri szerveknek sokszor nincs pénzük kifizetni a túlórákat, így szükség esetén sem túlórázhatnak a nyomozók, vagy ha mégis, akkor azt később szabadnappal kompenzálják, tehát érdemi többletmunkavégzés nem történik. Persze nem a jelenlegi állomány túlóráztatása jelenti a valódi megoldást, de ez is arra példa, hogy a megfelelő anyagi feltételek biztosítása akár rövid távon is eredményeket hozhat.
Mivel lehetne ezen javítani?
A bűnüldözési és igazságügyi dolgozók bérfejlesztésével, jelentős számú új pozíció megnyitásával, egyes területeken – például a jegyzőkönyvvezetés terén – a digitalizáció erőteljesebb támogatásával. Hiszen jelenleg magasan képzett eljárási szereplők (bírók, ügyészek, nyomozók) munkaidejük jelentős hányadában olyan adminisztratív feladatokat végeznek, amik nem igényelnek speciális képzettséget.
Ha egyet visszalépünk, az is elgondolkodtató, hogy szükség van-e ilyen sok büntetőeljárásra. Persze erre elsőre azt lehet mondani: erről nem a jogalkotó dönt, hiszen a bűnözőkön múlik, hogy hány bűncselekményt követnek el. De ez közel sem ilyen egyértelmű. Egyfelől már magával a bűnmegelőzés területének erősítésével is lehetne eredményeket elérni. Ráadásul a napjainkban nagy médiafigyelmet kapó közterületi kábítószer-használattal és bűnözéssel kapcsolatban is számtalanszor elhangzott az a helyeselhető álláspont, hogy ez túlnyomórészt szociális probléma, és csak kisebb részt rendészeti. Tehát a szociális háló erősítése szintén a bűnözés és ezzel együtt az igazságszolgáltatás terheinek csökkenését hozhatná magával.
Másfelől egyáltalán nem ördögtől való annak a kérdésnek a felvetése, hogy minden büntetőeljárást igényel-e, ami most oda tartozik. Gondoljunk csak bele: a lopás bűncselekményi értékhatára 2012 óta változatlanul 50 ezer forint. Az azóta eltelt tizennégy év alatt bekövetkezett jelentős infláció miatt meg lehetne fontolni az értékhatár emelését. Így számtalan ügy a jóval olcsóbb és egyszerűbb szabálysértési eljárásban lenne elintézhető. Szintén elgondolkodtató lehet, hogy az alkalmi kábítószer-használók vajon azonnal büntetőeljárást érdemelnek-e. De más tényállások is felülvizsgálhatók ebből a szempontból.
Végül megjegyezzük, hogy sok ügy lenne lezárható olyan alternatív megoldások népszerűsítésével és alkalmazásával, mint például a közvetítői eljárás. Ebben a konfliktusba került felek büntetőjogon kívüli eszközökkel rendezhetik a viszonyukat, sor kerülhet az okozott sérelem jóvátételére, és végső soron megspórolható a költséges és elhúzódó bírósági eljárás.
Következmények nélküli határidők
Szakmai körökben elhangzott az a sarkos állítás is, hogy amennyiben a határidők rövidülnek, úgy a hatóságok a rövidebb határidőket nem fogják majd betartani – ezt a véleményt árnyalnánk. Egyfelől megjegyezzük, hogy a hatóságok már jelenleg is számtalan esetben szegik meg a törvényi határidőket. Néha nemcsak napokkal, de adott esetben hónapokkal, sőt extrém esetekben akár több mint egy évvel.
Amennyiben a védők vagy a vádlottak vétenek határidőt, annak lehetnek súlyos következményei, például rendbírság vagy az indítvány elutasítása. Ezzel szemben elmondható, hogy ha a nyomozó hatóság, az ügyészség vagy akár a bíróság részéről történik határidő-túllépés, annak jelenleg érdemi szankciója nincs. Ebből fakadóan védőként, sértetti képviselőként az ügyvédi munka egy jelentős része a hatóságok kitartó, néha már-már zaklatásszerű ösztönzése olyan eljárási cselekmények elvégzésére, ami egyébként kötelességük lenne. Természetesen élhetünk panasszal a határidők túllépése és az eljárás indokolatlan elhúzódása miatt, de nincs olyan eszköz a „kívülállók”, így a védők, terheltek vagy sértettek kezében, amellyel hatékonyan működésre bírhatnák az igazságszolgáltatás monolitikus állami rendszerét, ha a hatóság hónapokig, vagy akár évekig nem lép egy ügyben.
Természetesen elképzelhető olyan ügy, ahol egy hosszabb elhúzódó eljárás a terhelt érdekében állhat, de az esetek túlnyomó hányadában minden fél érdeke az volna, hogy minél gyorsabban lefolyjon a büntetőeljárás.
Szakértői rendszer problémái
Az eljárások időszerű lezárásának igen sokszor komoly akadálya, hogy a szakvélemény nem készül el határidőben, sőt sokszor a meghosszabbított póthatáridőn belül sem. Egy-egy szakvéleményre várva akár fél-egy év is eltelhet. Ennek oka, hogy igen kevés és túlterhelt szakértő dolgozik az igazságszolgáltatásban, holott az egyre bonyolultabbá váló világ (például a mindent átszövő informatika és technológia) egyre több ügyben teszi szükségessé a bevonásukat. A probléma megoldására biztos receptet nem tudunk adni, de egyfelől hallottunk olyan álláspontot, hogy anyagilag nem éri meg igazságügyi szakértést vállalni, mert az állam által fizetett kirendelési díjak nem versenyképesek a piaci keresettel. Másfelől olyan állásponttal is találkoztunk praxisunk során, miszerint a szakértők sem szívesen engednek be maguk közé új kollégát, hogy ne rontsa az ő „üzletüket”. Erre közvetlen rálátásunk nincs, de mindenképpen vizsgálatot igényel, hogy ezen a területen hogyan lenne javulás elérhető.
Ugyanez vonatkozik a műszaki támogató, informatikai területre is. Jelenleg egy lefoglalt telefon feltörése, az adatok letöltése és elemzése jellemzően 6-9 hónapig tart. Ez sok eljárást önmagában lelassít. Ráadásul el lehet képzelni, hogy mennyire aktuálisak és a nyomozás szempontjából mennyire hasznosak az ekkora késedelemmel beszerzett adatok.
Szoftveres háttér
Meglepő (vagy talán annyira mégsem), de a 21. századi Magyarországon még mindig nincs egy egységes és jól működő igazságszolgáltatási szoftver. Jelenleg az eljárások egyes szereplői eltérő, egymással nem vagy csak részben kompatibilis, sokszor elavult szoftvereket használnak. Így rengeteg munkaóra vész el, amikor a lassú, akadozó program működésére várnak, vagy adott esetben az „elszállt” munkát újra el kell végezni. Szintén sok időt vesz igénybe, amikor az egyik szervnél rendbe rakott irat a másik szereplő rendszerében másként jelenik meg, és azt próbálják újrarendezni. Elfogadhatatlan, hogy 2026-ban még mindig a papíralapú irat a legmegbízhatóbb egy ügyben. Ha azonos, és hatékony szoftver futna végig az eljárás valamennyi szakaszán és szereplőjén, az, megkockáztatjuk, munkaórák tízezreit spórolhatná meg, ami érdemi munkára lenne fordítható.
Konklúzió
Az igazságszolgáltatás elhúzódó eljárásokban megnyilvánuló, tartós válságát sajnos nem lehet kizárólag jogalkotási eszközökkel megoldani. Az itt felsorolt okok kezelése nélkül, a határidők meghúzásával csak további stresszt helyezünk egy egyébként is túlterhelt rendszerre.
A megoldás tehát a megfelelő infrastrukturális feltételek (több munkahely, méltóbb munkakörülmények, versenyképes fizetések és a digitalizáció) biztosítása mellett egy olyan büntetőeljárási kódex, amely a határidők tiszteletben tartását nemcsak az állampolgárokon és az ügyvédeken, de a hatóságokon, a szakértőkön és a bíróságokon is markánsabban számonkéri. Ezen felül fontos, hogy csak a feltétlenül büntetőeljárásra tartozó ügyeket vonjuk ebbe a körbe, hiszen azon felül, hogy rendkívül költséges, a büntetőjognak a legvégső eszköznek kell lennie, amit az állam csak akkor alkalmazhat, ha semmilyen más megoldással nem lehet egy problémát kezelni.
A szerzők büntetőjogászok, a Tran és Nemes Ügyvédi Társulás tagjai és az ELTE megbízott oktatói.
