A Most jövök című sorozatunk legújabb adásában másfél órás interjút készítettünk Lengyel Tamás színésszel, ebben a cikkünkben néhány erősebb gondolatot szöveges formában is kiemeltünk.
Lengyel Tamás rengeteg dolgot csinál egyszerre. Amellett, hogy játszik a saját társulatuk, a Loupe Színházi Társulás darabjaiban, intézi a közösség gazdasági dolgait, nyáron forgatott egy spin offot A Mi kis falunk Gyurijának karakteréből, rendszeres a közéleti szerepvállalása, eközben társaival heti szinten készíti a Magyarország Kedvenc Műsorát, amiből nemrég hosszabb pilotepizódokat is forgattak.
„Nagyon rossz az arány a család és a munka között. Nem vagyok egy jól strukturált ember, mindenféle segítséget próbálok megragadni ahhoz, hogy hatékonyan tudjam elvégezni a feladataimat, de mindeközben annyi impulzus ér, hogy különböző munkákat végzek párhuzamosan. Emiatt talán a hatékonyság sérül, a napom nagy része pedig azzal telik, hogy valamilyen munkaszerű dolgot csinálok. Vagy a színház gazdasági dolgait intézem, vagy szponzort keresek, vagy szöveget tanulok, szöveget ismétlek, költségvetést írok, új dolgon gondolkodok” – összegezte a leterheltségét.
„Egy szakmai csúcspontként élem meg. Mi van annál feljebb, mint hogy egy sorozatban hozol egy karaktert, és annak egyszer csak kinyílik a saját univerzuma?”
– mondta, de közben azt is kifejtette, hogy állandó dilemma volt, hogy túlságosan beleragad ebbe a szerepbe, emiatt az ötödik évad után ki is akart szállni. Viszont mivel az ismétlés joga a csatornánál marad, hiába nem szerepel már az új részekben, ha a régieket leadják többször egy évben, az olyan, mintha állandóan jelen lenne.
Korábban is átélt már ilyesmit, másfél évig szerepelt a Jóban Rosszban című szappanoperában, ahonnan szintén a saját döntése nyomán távozott. „Én úgy gondolom, hogy a skatulya a siker fokmérője is. Állítólag Bodrogi Gyulától származik az a mondás, hogy nem a skatulyát levetkőzni nagy teljesítmény, hanem egy másikat magadra ölteni. Ilyen tekintetben én büszke vagyok, mert nekem már voltak skatulyáim a szakmai életem során, a legutolsó a Gyuri.” Nem tudja, hogy lesz-e még ilyen az életében, szerinte ehhez elsősorban külsőleg kell változnia, a beszélgetés során azt is kifejtette, hogy miért gondolja így.
Lengyel hat éve még tartott attól, hogy egyszer munka nélkül marad, de azóta olyan visszacsatolásokat kapott, amitől elmúlt ez az érzés. Az önálló estjeire összesen eladtak 50 ezer jegyet, a Loupe-pal pedig tavaly 80 ezer jegyet értékesítettek, és nyolc repertoáron lévő előadásuk van. Hozzátette: a Pozsonyi Pikniken akkora sor volt náluk, ami egész nap nem fogyott el, ezek az impulzusok pedig – időlegesen legalábbis – eloszlatták a félelmeit.
Rajtam egy kicsit jobban múlik
A színész nyilvánosan is sokszor fogalmaz meg kritikát a kormányzattal szemben, azonban ez nem volt mindig így. Elmondása szerint közéleti szempontból 2020-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem elfoglalásakor volt az ébredése. „Akkor történt valami, ami megérintett, ami után átláttam a szitán. Minden onnan datálódik. Akkor kezdtük el csinálni a Magyarország Kedvenc Műsorát, akkor lettek kritikusabb megszólalásaim is.” A CEU elüldözése idején, 2017-ben már kint volt tüntetéseken, de akkor még napszemüvegben és gallért felhajtva, hogy ne ismerjék fel. „Felszállt a köd, mélyebbre mentek azok a dolgok, amik történtek” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mi történt vele az SZFE kormányzati bedarálása után.
43 éves volt ekkor, azt mondja, akkor kezdett el jobban olvasni a sorok között, „addig a fókusz csak a saját önmegvalósításomon volt, és ebből eredt a félelem, hogy nem leszek képes azt az álmot végrehajtani, amit szerettem volna, ez pedig eléggé szűk látókörűvé teszi az embert”. Szerinte itt nem is feltétlenül anyagi eredetű félelemről van szó, hanem inkább identitáskeresésről, ő pedig még 2020 előtt nem találta meg igazán az övét. Felidézte például, hogy amikor az egyik legjobb barátja, Molnár Áron elindított a noÁr mozgalmat, akkor mondta Molnárnak, hogy nem tud felmenni a színpadra, mert nem érzi magát alkalmasnak erre a szerepre.
Hozzátette, a közéleti megnyilvánulásainak 2020 óta is megvan az evolúciója, ma már tüntetésen szólal fel, Orbán Viktor Facebook-oldalán kommentel, Szijjártó Péter nyilatkozatára készít válaszvideót.
„Az a gondolatom, hogy az, hogy milyen országban élünk, rajtam is múlik. És rajtam egy kicsit jobban múlik, mint azon, aki a közértben dolgozik, mert nekem nagyobb az elérésem, rám több ember figyel. De közben a kormányzat kommunikációja is sokkal direktebb lett, és erre direktebbül válaszol az ember.”
Felidézett egy esetet évekkel ezelőttről, amikor készítettek egy adást a Magyarország Kedvenc Műsorába, a témája pedig érintette Varga Juditot. Molnár Áron egy hozzászólásban bekommentelte a videót az akkori igazságügyi miniszter egyik posztja alá, ami konfliktust okozott Molnár és közötte, mert Lengyel akkor még úgy gondolta, hogy kritikus és vicces tartalmakat készítenek, amiket megnéz, aki akar, de direkten nem szólítanak meg emberek.
„Ezt a fajta céltudatosságot akkor még nem éreztem. Most én szólítom meg Orbán Viktort és Szijjártó Pétert. Ilyen vagyok én, lassan jutok el a megértéshez. 48 éves koromra jutottam el oda, hogy a politikusok nem saját magukért, hanem értünk vannak, és miután én választom meg őket, jogom van megszólítani őket, jogom van kritikával élni és üzeneteket eljuttatni feléjük.”
Nyáron a Loupe-pal online petíciót indítottak azért, hogy megtisztítsák a közterületeket a politikai reklámoktól. Miután két hét alatt összegyűlt 200 ezer aláírás, népszavazási kérdést nyújtottak be, majd szeptember 21-re tüntetést is hirdettek a Hősök terére. A demonstrációról azt mondta, hogy ez egy nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy megmutassák, sokan szeretnék ezt a népszavazást, amelyről majd november közepén dönthet a Nemzeti Választási Bizottság.
Lengyelt megkérdeztük, hogy mit szólt volna, ha idén január elején valaki azt mondja neki, hogy pár hónappal később nemcsak fel fog szólalni egy tüntetésen, de már saját demonstrációt is fog szervezni, mire azt válaszolta, hogy „akkor még nagyon messze voltam ettől”. A Hadházy Ákos által szervezett tüntetésre érkező felkérést többször visszautasította, de aztán kapott egy olyan üzenetet, ami elgondolkodtatta, és végül vállalta a felszólalást. „Arra gondoltam, hogy ha én nem megyek el, aki ennyire aktívan részt vesz a közéletben, és nem mutatok példát, hogy jelen kell lenni, akkor mire számítok? Akkor hogyan számíthatok arra, hogy bármiféle változás lesz?”
Az interjúban az is szóba került, hogy miközben Lengyel nagyon vágyik a rendszerváltásra, szkeptikus is. „Azt érzem, hogy annyira burokban vagyunk Budapesten a közösségi média által, hogy nekem nincs kitekintésem az ország többi részére.” Olyanokkal találkozik, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, „de ez egy burok, aminek nem tudom, hol van a határa. Lehet, hogy Záhony és Hegyeshalom között, ami tök jó lenne, de lehet, hogy a XIII. kerületben.”
Beszéltünk még a Szenvedélyes nők című új Herendi-filmről, amelyben Lengyel egy epizódszerepet játszik; Szijjártó Péter neki címzett szavairól; önazonosságról és a Magyarország Kedvenc Műsoráról; Cserhalmi Györgyről és az általa kapott Latinovits-levél utóéletéről.
